2024. április 20., szombat

Május közepén nyílhatnak meg újra a kollégiumok

Mladen Šarčević szerint a ballagásokat esetleg június végén az iskolákban lehet megtartani

A szerbiai egyetemisták május közepétől visszatérhetnek a kollégiumokba – nyilatkozta a Tanjugnak Mladen Šarčević oktatásügyi miniszter. Mint hozzátette, az épületeket fertőtlenítették, és készen állnak a hallgatók fogadására. A belgrádi, az újvidéki és a kragujevaci egyetemi otthonokat már rendbe tették, a niši kollégiumok a május elsejei ünnepek után lesznek készek, végül pedig a Kosovska Mitrovicán található kollégium van hátra.

Dr. Ivanka Popović, a KONUS elnöke hangsúlyozta, hogy a felsőoktatási intézmények újraindításának előfeltétele, hogy meginduljon a városi és a városközi közlekedés, illetve az egyetemista kollégiumok megnyitása. Egy héttel a kollégiumok megnyitása után a felsőoktatási intézmények is megkezdhetik a munkát. Nyitás előtt mindenképp szükség van az épületek fertőtlenítésére.

Május közepén elsősorban azok az egyetemisták térhetnek vissza a kollégiumba, akik az áprilisi vizsgaidőszakban szerettek volna vizsgázni. Az oktatásügyi miniszter elmondta, hogy az áprilisi vizsgaidőszakot május végén fogják megtartani. Az egyetemisták számára a távoktatás május közepén fog véget érni. Ezt követően meg kell tartani a gyakorlati órákat az intézményekben, mivel vannak olyan karok, amelyek ezt nem tudták online kivitelezni.

Arra a kérdésre, hogy van-e lehetőség online vizsgázásra, Mladen Šarčević azt válaszolta, hogy a törvény szerint a vizsgákat nem lehet ilyen módon megtartani. A hallgatóknak az óvintézkedéseket betartva a karokon kell vizsgázniuk.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, az általános és a középiskolások számára a távoktatás május 31-én fog véget érni. A nyolcadikosoknak és a negyedikes középiskolásoknak május 25-e lesz az utolsó tanítási napjuk. Júniusban csak azoknak a tanulóknak kell visszatérniük az iskolapadba, akiknek nem tudták lezárni az év végi osztályzatukat, illetve javítani szeretnének.

. A próbateszteken zárt típusú kérdéseket kaptak a diákok. A tárcavezető a B92-nek nyilatkozva elmondta, hogy a diákok június elején lehetőséget kapnak arra, hogy megtekintsék, miként kell kitölteni a nyílt típusú kérdéseket. Szerinte az oktatási rendszer készen áll arra, hogy a tanulók visszatérjenek az iskolába.

Amennyiben a körülmények lehetővé teszik, a nyolcadikosok június 5-én, 10-én és 11-én felvételizhetnek a tehetséggondozó gimnáziumokba és a művészeti iskolákba. Mladen Šarčević a ballagásokkal kapcsolatban elmondta, hogy még nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, de ha a körülmények megengedik, június végén meg lehet ezeket tartani az iskolában.

A tárcavezető azt is elmondta, hogy a szerbiai oktatási rendszerben az egyetemi karok 2 százaléka rendelkezik az online vizsgáztatás akkreditációjával. Mint kiemelte, az Oktatásfejlesztési stratégia 2030-ig előirányozza, hogy bevezessék az online vizsgáztatás modelljét.

A végzős középiskolások a rendkívüli állapot előtt kijelölt dátumokon jelentkezhetnek be az egyetemekre és a főiskolákra. A felsőoktatási intézményekbe való bejelentkezés június 22-én kezdődik.

A végzősöknek június közepéig kell megvédeniük a diplomadolgozatukat. Az érettségi vizsgákat az iskolákban fogják megtartani. Az oktatásügyi miniszter elmondta, hogy a felsőoktatási intézményekbe való beiratkozásnál sokkal több államilag támogatott férőhely várja majd a jövendőbeli hallgatókat, mint amennyien ténylegesen be fognak iratkozni.

A tárcavezető az iskolai kirándulásokkal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy jövőre belföldön kell megszervezni azokat. Az idei tanévtől csak a végzős középiskolások utazhattak külföldre, ám jövőre nekik is szerbiai úti célt kell választaniuk. Mindez attól is függ, miként alakul a járványhelyzet az ősszel. Mladen Šarčević azt is elmondta, hogy azon szülők esetében, akik már kifizették gyermekük iskolai kirándulását, a befizetett összeget utalvánnyá lehet alakítani, amelyet nyaralásra költhetnek, illetve az utazás költségeit át lehet vinni a következő évre.