2024. március 29., péntek
FORMULA–1

Törölték a Francia Nagydíjat is

A járvány miatt törölték a június 28-ára kiírt Francia Nagydíjat. A francia futam már a 10., amelyre a fertőzés terjedése és a bevezetett korlátozó intézkedések miatt nem kerülhet sor. A francia GP után a július 5-ei Osztrák Nagydíj következne, majd július 19-én a Brit, augusztus 2-án pedig a Magyar Nagydíjra kerülne sor.

Vasárnap a brit The Sun című napilap arról írt, arra van esély, hogy július elején a Red Bull Ringen kezdődhessen el a Formula–1 71. idénye. Az újabb törlés hivatalos bejelentése után röviddel az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media közleményben jelezte, „a cél az, hogy júliusban, augusztusban és szeptember elején Európában legyen verseny, az első futam pedig július 3–5-én lenne Ausztriában”.

Chase Carey, az F1 első embere hozzátette, hogy szeptemberben, októberben és novemberben közel-keleti, valamint ázsiai és amerikai helyszínek következnének, majd decemberben Bahreinben versenyezne a mezőny, az utolsó viadal pedig az eredeti terveknek megfelelően Abu-Dzabiban lenne. Ez 15–18 futamot jelentene a mostani csonka idényben. „Arra számítunk, hogy az első néhány versenyt nézők nélkül tudjuk csak megrendezni, de reméljük, hogy a későbbiek során már a szurkolók is jelen lehetnek majd a futamokon” – írta Carey, hangsúlyozva, hogy miközben dolgoznak az idei éven, a csapatokkal és a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA) közösen a sportág hosszú távú jövőjét is tervezik egy sor új technikai, sportszakmai és pénzügyi szabály létrehozásával. Ezektől azt várják, hogy a pályán szorosabb, izgalmasabb és élesebb versenyt eredményezzenek, közben pedig a járvány miatt kialakult helyzetet elemezve dolgoznak azon, hogy a résztvevők egészségének megőrzése is nagyobb figyelmet kapjon.

Stuart Pringle, a Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i pálya igazgatója tegnap bejelentette, hogy július 19-én csak zárt kapuk mögött tudják megrendezni a hazai futamot.