2024. április 25., csütörtök

Jézus él!

Húsvétvasárnapi elmélkedés

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Hogyan is lehetne kezdeni ezt a mai napot, ezt a mai elmélkedést? Nem másként, csak is úgy, hogy örömtelien azt kiálltjuk: JÉZUS ÉL! Hiszem, hogy erre a kiáltásra minden keresztény testvérem szíve megdobban. 2020 Húsvétja igazán különleges és rendhagyó, mondhatni rendkívüli. Nem tudunk a megszokott módon együtt ünnepelni a templomainkban. És ez egyben szomorúságot okoz bennünk. Nekem is fáj, hogy mos nem lehetek együtt veletek. De az örömhír terjedésének nem lehet határt szabni, hiszen ezt mondja Izajás próféta: „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri amiért küldtem.”

Tehát az örömhírnek, Isten szavának nem lehet akadálya egy vírus, nem lehet akadálya a karantén. Gyorsabban terjed mint ez a járvány és kész rá arra, hogy megváltoztassa gondolkodásunkat és életünket. Isten szava élő és ható és minden körülmény között képes beletalálni az emberi szívbe, hogy megértesse velünk, azt amit az apostolok is oly sokára értettek meg: Jézus feltámadt és él. A mai evangélium erről a feltámadásról számol be. És ez az esemény olyan egyszerűen van leírva. Mintha nem is történne olyan rendkívüli dolog. Pedig ez az. Nincs hatalmas fényesség, nincs látomás, nincs semmilyen különös álom, sem elragadtatás, vagy valamilyen látványos csoda. Az egész esemény nagyon titokzatos, páratlanul rendkívüli és valóságos. Mindezt a történést egyszerű tényként közli az evangélista a következő módon: „Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.” Mária Magdolna híradása után János ért legelőször a sírhoz, de csak Péter után lépett be, és saját élményéről jegyzi le: akkor látott és hitt. Mint ahogy majd a Tibériás-tónál is igen kevés szóval, csupán ennyit mond Simon Péternek, a föltámadt Krisztust látva: „Az Úr az!” (Jn 21,7). Jézus föltámadásának ténye valami olyan bizonyosság, amiről nem regények szólnak, nem lexikonnyi kötetek bizonygatják, hanem elég róla egy-egy lényeges szóval beszélni, hiszen a valóságot nem a szavak áradata hitelesíti, hanem a tény ereje. A sír üres, ez már bizonyos és Jézus később meg is jelent a tanítványoknak, Péternek és a többi apostolnak, és mintegy 500 személynek, ami azt bizonyítja, hogy ő nem kísértet, szemtanuk látták, ettek vele, beszéltek vele, sőt sokan a vérüket ontották a föltámadás hitének igazáért. Tehát a feltámadásba vetett hitünk alapja magával a feltámadottal való személyes találkozásunk. „Ha Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek” – mondja Szent Pál (1 Kor 15,14). Hiteles tanúkká kell válnunk, ami csak úgy lehetséges, ha mi magunk is megtapasztaltuk a Jézussal való találkozást. Ez életünk legnagyobb eseménye, amiről mi sem hallgathatunk.

Olyan erővel tör be az ember életébe, hogy azt mindenkinek el kell mondanunk. Örömhír, amit másnak is átadok, de nem közönyösséggel, hanem hitbéli meggyőződéssel. Mindezt a Lélek erejével tudjuk véghezvinni. Már sokszor beszéltem a megtérésemről, és lehet, hogy sokan ismerik is a történetem. Ebből most csak egy mondatot ragadnék ki, mégpedig a személyes találkozás és megszólítás üzenetét: „Miért keresed ott a szeretetet, ahol nincs? Hiszen annyira szerelek!” – hangzott el bennem nem füllel hallható módon Isten hangja. És ez nem csak akkor volt érvényes, hanem most is az, és nem csak nekem szól, hanem mindenkinek. Tudomásul kell vennünk mindannyiunknak, hogy az elsődleges szeretetforrásunk nem lehet más csak is Isten, mert Ő az, aki személyesen érted halt meg, és személyesen érted támadt fel.

A feltámadottal való találkozásom másik mozzanata a Jézus él című könyv elolvasása volt. Amikor kezembe vettem a könyvet, feltettem a kérdést, hogyan lehet jelen az ember életében Jézus? Hogyan cselekszik ma Jézus az életünkben? Hogyan válik ez valósággá? A könyv elolvasásakor meg is kaptam rá a választ. Olyan dolgokról olvastam, ami talán a mai korban hihetetlennek tűnnek számunkra, még a keresztények számára is. Személyes tanúságtételek, amelyekben az emberek fizikai gyógyulásokról számoltak be. A könyvet egy dél-amerikai katolikus pap írta: Emiliano Tardif atya, aki összegyűjtötte ezeket a beszámolókat, hiszen a gyógyulások az általa bemutatott szentmisén következtek be. Tardif atya már 25 éve pap volt, de még nem találkozott a feltámadt Jézussal. Erre a személyes találkozásra a súlyos tüdőbetegsége (tuberkolózis) adott alkalmat, amikor a kórházban a barátai imádkoztak érte. Az ima alatt forróságot érzett a tüdejében, amitől azt gondolta, hogy súlyosabb lett az állapota, de a másnapi vizsgálatok kimutatták, – az orvosok nagy csodálkozására – hogy a betegségnek nyoma sincs. Ebből a tapasztalatból Tardif atya rádöbbent, hogy Jézus él, és hogy ugyanúgy gyógyít, mint kétezer évvel ezelőtt. „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13, 8) – ezt a részt többször is idézi könyvében a zsidókhoz írt levélből. Jézus meggyógyította Tardif atyát a súlyos betegségből és ez a tapasztalat indította őt arra, hogy a betegekért imádkozzon és szentmisét mutasson be értük, és a misén meggyógyultak tapasztalatit leírja ebbe a könyvbe. A könyvet olvasva számomra megelevenedett az evangélium: „a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek meg hirdetik az evangéliumot.” (Lk 7, 22). Hol sírtam, hol nevettem a tanúságtételeket olvasva, Isten kegyelmét és irgalmát fedezve fel ezeknek az embereknek az életében, miközben engem is átjárt az Ő jelenléte, benső gyógyulást és kiengesztelődést adva számomra. Az a forróság amiről Tardif atya beszélt megjelent bennem is. Isten kettévágta a szívemet, hogy meggyógyítsa a szeretete tüzével. Tudatosult számomra, hogy Jézus valóban feltámadt, hogy valóban él, és hogy nem csak a könyvben leírt embereket gyógyította meg, hanem most engem is. Jelenlétében csak annyit tudtam mondani: Hatalmas vagy Uram!

Kedves Testvéreim!

Jézus valóban él! Valóban feltámadt a halálból! Nem csak egy múltbéli eseményről van itt szó, hanem a jelenről is. Arról, hogy valósággá vált-e Jézus feltámadása a személyes életünkben? Nem elég csak hinnünk, és elfogadnunk az igazságot, hanem hitünknek meg kell, hogy teljen a fentről jövő erővel, hogy egész életünket Istennek tudjuk adni, és a teljes Evangéliumot a feltámadt Jézussal valóságosan meg is élni.

Ámen.

Szerző: Ft. Bartus Ervin, a szabadkai Székesegyház káplánja