2024. április 20., szombat

Maszkban, kesztyűben, védőfal mögött

Ana Brnabić: Járványügyi felmérés készül, hogy hányan estek át a koronavírus-fertőzésen – Ülésezett a köztársasági képviselőház

Redkívüli biztonsági és járványügyi intézkedések mellett ült össze ma a köztársasági képviselőház, hogy megerősítse a másfél hónappal ezelőtt bevezetett redkívüli állapot indokoltságát, illetve döntést hozzon azokról a rendelkezésekről, amelyeket a kormány az elmúlt időszakban meghozott. A felszólaló képviselők köréből senki nem vonta kétségbe a rendkívül állapot és a szigorú intézkedések bevezetését, csupán annak módját kritizálták.

Ana Brnabić: Hamarosan beindul az antitest-tesztek gyártása (Fotó: Beta)

Ana Brnabić: Hamarosan beindul az antitest-tesztek gyártása (Fotó: Beta)

Az ülésteremben a képviselők minden második széken ültek, kesztyűt és maszkot viseltek, ám ez mellett még egy áttetsző plexi védőfal választotta el őket egymástól.

A rendkívüli állapot bevezetését Ana Brnabić kormányfő indokolta meg. Mint mondta, az alapvető céljuk a szigorú intézkedésekkel az volt, hogy megvédjék az egészségügyi rendszert az összeomlástól, illetve hogy a 65 évnél idősebb lakosság számára a lehető legjobb védelmet biztosítsanak. Ismertetőjében négy fázisra bontotta, hogy miként sikerült az egészségügyi rendszert felkészíteni, felszerelni a szükséges eszközökkel és káderállománnyal. Mint hangsúlyozta, miközben az emberi életek megőrzése érdekében hozta meg a kormány a szakemberek tanácsára alapozott döntéseket, a gazdaságban mutatkozó nehézségekre is reagált. Egyrészt olyan gazdasági intézkedések születtek, amelyek a járvány okozta nehézségek enyhítésére szolgáltak, így az állami költségvetésből 5,1 milliárd eurót különített el, Szerbia GDP-jének 11 százalékát, aminek eredményeként eddig mintegy 183 ezer vállalat igényelte a minimálbér kifizetését – mondta.

A kormányfő emékeztetett arra is, hogy április 1-jétől növelték az egészségügyi dolgozók fizetését 10 százalékkal, illetve 4000 dináros egyszeri támgatást folyósítottak a nyugdíjasoknak. A boltok felszereltek és nincs élelmiszerhiány Szerbiában.

A szükséges egészségügyi védőintézkedéseket betartva ülésezett a köztársasági képviselőház (Fotó: Beta)

A szükséges egészségügyi védőintézkedéseket betartva ülésezett a köztársasági képviselőház (Fotó: Beta)

Brnabić kiemelte, az előkészítés, a megfékezés után most azon dolgoznak, hogy felkészüljenek az előttünk álló időszakra, így május 4-étől a lakosság körében járványügyi felmérést végeznek, ugyanis azt szeretnék majd felmérni a szakemberek, hogy hányan estek át a koronavírus-fertőzésen. Először 7000 háztartásban végzik el ezeket a vizsgálatokat, továbbá az ország megkezdi azoknak a teszteknek a gyártását, amelyek a koronavírus elleni antitesteket ismerik fel a szervezetben. A kormányfő rámutatott, a gyártás során annyi tesztet állítanak majd elő, ami ellátja a hazai szükségleteket és még külföldre is tudunk szállítani.

Brnabić kitért arra, hogy még nem sikerült legyőzni a járványt, annak újabb hullámával számolhatunk, de az mellett, hogy különböző gyógykezelést alkalmaznak Szerbiában, a Galenika gyógyszergyár egy bizonyos mennyiségű chloroquine szert ajánlott fel az államnak. Mint mondta, a szer szabadeladásban nem lesz kapható, hanem az egészségyügi intézmények fogják felhasználni a gyógykezelésben.
A felszólaló képviselők közül többen, így Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy bár indokolt minden döntés, ami az elmúlt másfél hónap alatt megszületett, mégsem lehet a kormány a parlament felett, a köztársasági képviselőházat sokkal hamarabb össze kellett volna hívni, és ezzel nem sérült volna az Alkotmány sem.

Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt képviselője pedig a kommunikáció szükségességére hívta fel a figyelmet, arra, hogy szem előtt kellett volna tartani a demokrácia jelentőségét a döntések meghozatalában.

Több esetben a képviselők felszólalásukban arra is rámutattak, hogy kevesebbet kellene a járványról beszélni, a betegség jelenlétéről, inkább előre kell nézni, olyan intézkedéseken elgondolkodni, amelyek a fejlődést, a gazdasági gyarapodást célozzák meg. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter kiemelte, hogy meg kell tanulnunk a koronavírussal élni, hiszen még az után is, hogy feloldják a rendkívüli állapotot, bizonyos előírásokat szem előtt kell majd tartanunk, hogy megvédjük saját egészségünket.

MEGVALÓSULHATNAK A NAGY BERUHÁZÁSOK

Pásztor Bálint: Gyakorlati és erkölcsi okokból is indokolt a 100 eurós támogatás igénylése

A rendkívüli helyzet bevezetése nélkül nem sikerült volna a lakosság egészségét megőrizni a járvány idején, hiszen korlátozó intézkedések nélkül többek között a gyülekezést sem lehetett volna korlátozni, emelte ki Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői csoportjának vezetője a mai parlamenti felszólalása során, amikor többek között indokoltnak nevezte a másfél hónap alatt bevezetett intézkedéseket.

Pásztor Bálint (Ótos András felvétele)

Pásztor Bálint (Ótos András felvétele)

Kitért arra, hogy bár a lakosság többsége tiszteletben tartotta a kijárási tilalmat, voltak azonban olyanok, akik ezt nem tették. Szavai szerint indokolt a büntetésük is, hiszen azok a polgárok ily módon legyintettek a saját, de egyben mások egészségének védelmére is.

Kiemelte, a szakemberek tanácsainak betartásával szükség van az intézkedések lassú feloldására, hogy a lakosság körébe vissszeköltözzön a remény, hogy a járvány a vége felé jár. Egy ilyen pozitív intézkedés a országhatáron munkavállalás céljából ingázó polgároknak megadott lehetőség. Reményét fejezte ki, hogy rövid időn belül elhárulnak a határon jelentkező technikai gondok, mint amilyen a hosszú várakozás. Kiemelte, most már az is biztos, hogy azok a diákok, akik Magyarországon szeretnének érettségizni, átléphetnek a határon.

Tiszteletreméltónak nevezte, hogy a GDP 11 százalékát fordítja az állam a járvány okozta negatív gazdasági következmények enyhítésére, a legtöbbet a nyugat-balkáni országok közül.

– Azokat a vállalkozókat, mezőgazdasági termelőket, akik igényelhetik a támogatásokat, arra buzdítom, hogy tegyék meg ezt – emelte ki Pásztor Bálint. Lapunknak a 100 eurós támogatás kapcsán, amit a nyugdíjasokon kívül mindenki másnak igényelni kell, elmondta: – Technikai okokból is teljesen elfogadható, hogy a polgároknak külön igényelniük kell ezt az összeget, meg azért is, mert több tízezer olyan polgára van Szerbiának, akik esetében nem méltányos és indokolt a 100 eurós támogatás igénylése. Elsősorban a politikusokra, üzletemberekre, az ország leggazdagabb polgáraira gondolok – mondta.

Példaértékűnek nevezte azt, hogy az állami költségvetésben nem a nagy beruházásoktól vonták meg a pénzt, így például több fontos infrastrukturális beruházás is megvalósulhat, többek között az autópálya Y elágazása fölött tervezett két felüljáró megépítése is. Kritikát intézett ugyanakkor a parlament felé, mégpedig azt, hogy napirendre kellett volna tűzni az állami költségvetés átütemezését is.