2024. március 29., péntek

Újraindulhat a közlekedés?

Hamarosan megnyílhatnak a repülőterek, közlekedhetnek a helyközi járatok

A járványhelyzet alakulásától függően a szerb kormány hamarosan olyan döntést hozhat, hogy május elsejétől ismét fogadná az utasszállító repülőgépeket a belgrádi Nikola Tesla Repülőtér és az ország többi reptere is, adta hírül a Tanjug hírügynökség a Hivtalos Közlönyben megjelent határozatmódosításra hivatkozva.

Mint közölték, a kormány figyelemmel kíséri, folytatódnak-e a járvány lecsengését igazoló adatközlések az egészségügyi válságstáb részéről. A nemzetközi utasszállítás előfeltétele az lenne, hogy minden szigorú óvintézkedést be kellene tartani a repülőtereken. Így például minden utasnak megfelelő védőfelszerelést kellene viselni, maszkban, kesztyűben kellene utaznia, felszállás előtt és leszállás után is ellenőriznék az emberek testhőmérsékletét. A repülőterek minden termét folyamatosan fertőtleníteni kell majd a dolgozóknak és az utasoknak a biztonsága érdekében, de fontos a felszerelésnek, szállítóberendezéseknek és kisbuszoknak az állandó fertőtlenítése is, áll a kormány által közzétett módosításban.

Közben Zorana Mihajlović építési, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter arról nyilatkozott ma, hogy a jövő héten újraindíthatják a helyközi járatokat is. Mint mondta, a normális kerékvágásba való visszatérés nem történhet meg egyik pillanatról a másikra. A közlekedés újraindításakor is fontos lesz meghatározni, hányan, hogyan utazhatnak egy autóbuszban. Lépésről lépésre kell haladni, amikor az utasforgalomnak a beindításáról van szó, állapította meg az illetékes tárcavezető. Azt is figyelembe kell venni, az adott térségben mekkora a járványveszély, s ennek tükrében kell meghozni a fontos döntéseket, fűzte hozzá.