2024. április 20., szombat

Donald Trump életveszélyes ötletei

Újabb ötletekkel állt elő az amerikai elnök az új típusú koronavírus szervezeten belüli semlegesítésére. Donald Trump egy csütörtöki értekezleten megfontolásra ajánlotta a szakembereknek, vajon nem lehetne-e fertőtlenítő szerekkel, UV-sugárzással és hevítéssel belsőleg kezelni a betegeket, hiszen ezek a módszerek eredményesek a megelőzésben, bizonyítottan elpusztítják a vírust.

A felvetés riadalmat keltett a kutatók és az orvosok körében, akik attól tartanak, hogy Donald Trump javaslata újabb halálos áldozatokat szed majd, ahogyan ez történt korábban, amikor az elnök a malária gyógyítására használt klorokint, illetve a szélesebb körben alkalmazott hidroxi-klorokint akarta bevetni a járvány megfékezésére.

A brit Reckitt Benckiser cég – a Lysol, a Dettol, a Vanish és a Cillit Bang gyártója azt üzente: hogy termékeit „semmilyen körülmények” között se fecskendezzék be vagy nyeljék le.

A fertőtlenítőszerek kockázatosak, ha lenyelik, mérgezők – ismertette a BBC, a vegyipari cég riasztását

„A fertőtlenítő- és tisztítószerek kizárólag a célnak megfelelően, és a kezelési utasítással összhangban használhatók” – áll a cég közleményében.

A gyártók mellett a kutatók és orvosok is megdöbbentek Trump ötletén.

„A fertőtlenítőszerek bejuttatása bármilyen módon, szájon át vagy injekcióval, súlyosan károsítja az emberi szervezetet” – reagált a felvetésre Dr. Oxiris Barbot, New York egészségügyi biztosa.

A marylandi egészségügyi szolgálat is több telefonhívás után arra emlékeztette a lakosokat, hogy ne juttassanak a szervezetükbe fertőtlenítőszert.

Az amerikai elnök egy sajtótájékoztatón a hő, a fény és a fertőtlenítőszerek lehetséges felhasználásáról elmélkedett hangosan, miután tudomást szerzett egy kutatásról, amely a napfény és a páratartalom hatását vizsgálja a vírusra nézve. Különösen a fertőtlenítőszerekről hallott információk ragadták meg Trump képzeletét. Szerinte érdemes lenne megvizsgálni, mi lenne, ha egyenesen az emberi szervezetbe fecskendeznének be fertőtlenítőszert.

Trump óvatlan és felelőtlen megnyilatkozását egy sajtóközleményben próbálta enyhíteni a Fehér Ház. Az elnök „mindig is” arra szólította fel az amerikaiakat, hogy kérjék ki orvosuk véleményét a koronavírus-kezeléssel kapcsolatban – írták.