2024. április 20., szombat

A beruházások folytatódnak, a közműdíjak nem emelkednek

Ada község önkormányzata a koronavírus-járvány ellenére igyekszik továbbhaladni az előre eltervezett úton
Bilicki Zoltán

Bilicki Zoltán

Az élet minden területére rányomta bélyegét a koronavírus-járvány, ezt tapasztaljuk a mindennapokban is. Viszont egyelőre nehéz felmérni, hogy milyen rövid és hosszú távú következményekkel járhat a járvány, illetve az általa kiváltott válság tágabb és szűkebb környezetünkre. Bilicki Zoltántól, Ada polgármesterétől azt kérdeztük, hogy eddig milyen hatással volt a járvány Ada község önkormányzatának tevékenységére, a pénzügyi helyzetére és a tervezett beruházásokra, valamint a helyi gazdaságra.

A polgármester szerint a járványhelyzettől függetlenül bizakodónak kell maradni, mivel ez olyan kihívás az életben, amellyel meg tudunk és meg kell küzdeni. Természetesen mindent újra kell értékelni és újratervezni, de tovább kell menni az előre megszabott úton.– A koronavírus-járvány ahogyan rányomja bélyegét a gazdaságra, ugyanúgy a helyi önkormányzatra is, ezért nagyon észnél kell lenni a pénzügyeket illetően. Ebben a pillanatban még nem látjuk, hogy a bevételeinkre milyen hatással van a járvány – magyarázta Bilicki Zoltán. – Az nyilvánvaló, hogy a pénzügyminisztérium által kihirdetett gazdaságot támogató rendelkezési csomagba besorolták a személyi jövedelemadó elodázását. Ezt az adófajtát a munkaadónak nem kell fizetni a következő három hónapban. Ebből az adóból 73–74 százalék az önkormányzat bevétele, a fennmaradt rész kerül az államkasszába. Emiatt azok a cégek, amelyek pillanatnyilag nem bírják kifizetni ezt az adófajtát, hanem elodázzák, valójában csökkentik az önkormányzat bevételét. Ezt nem szemrehányásként mondom, hanem tényként közlöm. Az idén ebből az adóból csökkenni fognak a bevételeink, ami éves szinten 120–130 millió dinárt tesz ki a községi költségvetésben. Azzal, hogy az év első negyede elmúlt, a január, február és március elejei bevételt nem érintette a válság. A háromnegyed részét viszont érinti, de nehéz megmondani, hogy milyen mértékben. Vannak cégek, amelyek továbbra is zökkenőmentesen fizetni fogják ezt az adót a nettó bér után. Viszont valószínű, hogy vannak és lesznek olyan cégek, amelyek inkább elodázzák ennek a költségnek a kifizetését, másra fordítják az eszközöket, és 2021-ben és 2022-ben refundálják az önkormányzatnak. Ez viszont azt jelenti, hogy át kell szerveznünk az anyagiakat, és módosítani kell a községi költségvetést – közölte a polgármester.

A koronavírus-járvány ellenére folynak a nagyberuházások, köztük a wellnessközpont építése

A koronavírus-járvány ellenére folynak a nagyberuházások, köztük a wellnessközpont építése

Ada központja (Csincsik Zsolt felvétele)

Az adai önkormányzat alkalmazkodik a járványhelyzethez

Az tartomány finanszírozásával az idén várhatóan befejeződik a Tisza-híd építése is

Az tartomány finanszírozásával az idén várhatóan befejeződik a Tisza-híd építése is

Az adóbevételek kiesése mellett a koronavírus-járvány miatti váratlan kiadások is indokolttá teszik a községi költségvetés módosítását, amit még áprilisban végrehajt a községi tanács – tudtuk meg Bilicki Zoltántól. A polgármester hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben a döntéshez nincs szükség a községi képviselő-testületre, amely majd a szükségállapot után utólagosan jóváhagyja a költségvetés módosítását.
– A koronavírus-járvány miatt az önkormányzat olyan új költségekkel találta szemben magát, amelyek nem szerepeltek a költségvetésben. A módosított költségvetésbe viszont már belekerülnek. Ezek közül a legjelentősebbek a fertőtlenítőszer gyártásához vásárolt só költsége és az üres flakonok. Ezekbe töltöttük a fertőtlenítőszert, amit több alkalommal juttatunk el a lakosságnak. A flakonokból egyelőre 20 000 darabot vásároltunk. Hogy kell-e venni újabbakat, az a lakosságon múlik. Amennyiben tiszteletben tartják az önkormányzat kérését, és visszaviszik a gyűjtőhelyekre a flakonokat, akkor ezzel csökkentik a kiadásainkat. Ezenkívül a legjelentősebb költség az élelmiszercsomagok finanszírozása volt. Befejeztük az első kört, a község területén minden háztartás megkapta a csomagot, valamint megkezdődött a második kör is, amely során újabb élelmiszercsomagot kap minden háztartás. Az első kört közösen fizettük a helyi közösségekkel, a második kört nagy mértékben a tartományi kormány segítségével tudjuk véghez vinni. A község minden lakosának biztosítunk egy-egy védőálarcot, valamint két-két védőálarcot a vállalatok dolgozóinak. Az üzemanyag-költségeink is jelentősen megnövekedtek. A község egész területét lepermetezzük fertőtlenítőszerrel, amit 18 járművel és gyalogosan is végzünk. Mindent összevetve, eddig körülbelül 7,5 millió dinár a nem tervezett kiadásunk. Viszont fontos kihangsúlyozni, hogy Ada község önkormányzata a saját maga által gyártott fertőtlenítőszert felkínálta a környező községeknek. Közülük Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Csóka és Nagykikinda község vásárolt fertőtlenítőszert, amiből egyelőre 500 000 dinár bevételünk származott. Emellett felkértük a helyi közösségeket és a községi intézményeket, hogy a helyzetnek megfelelően szabják át a saját költségvetésüket. A járvány miatt ugyanis bizonyos költségeink csökkentek. Így csökkent a fűtésköltség, mert az oktatási intézményeknek nem kellett fűteni március második felében, vagy a diákok utaztatásának a támogatása. A költségvetés-módosításban szeretném kiemelni és megköszönni a helyi közösségek együttműködését, amelyek nagy mértékben elállva az idei terveiktől, segítik a kialakult helyzet kezelését és az önkormányzatot. Továbbá az összes szerződésünket felülvizsgáljuk a civil szervezetekkel. Valószínűleg minden civil szervezetnek csökkenteni fogjuk a jóváhagyott pénzt, amik olyan eseményekre vonatkoznak, amelyek a rendkívüli állapot utáni időszakra esnek. A sportkluboknak felfüggesztettük az átutalásokat. Körülbelül 30–35 százalékkal csökkenteni fogjuk minden sportklubnak az idei támogatását, illetve a pénzt leghamarabb augusztus folyamán kezdhetik újra lehívni. Ez a civil szervezetek és a sportklubok esetében összesen 6–7 millió dinárt jelent – közölte a polgármester, majd hozzátette, hogy pillanatnyilag az önkormányzati programok és a szolgáltatások nem módosulnak a járvány miatt. Az adai strandfürdő nyári működését nevezete kétségesnek, amennyiben elhúzódik a járvány, mert nem tudni, hogy az állam milyen rendelkezéseket vezet be. Kiemelte, hogy a kommunális közvállalat zökkenőmentesen végzi a szolgáltatásokat, valamint áremelések sem várhatók az önkormányzat hatáskörébe tartozó szolgáltatásoknál.

A koronavírus-járvány ellenére Ada községben folytatódtak a megkezdett nagyberuházások, valamint jelenleg is több jelentősebb infrastrukturális beruházás előkészítése zajlik. Bilicki Zoltán elmondta, hogy a tervek szerint az idén megkezdődik többek között a moholi egészségház és az adai középiskola felújítása is.
– A wellnessközpont építése zökkenőmentesen és a tervezett ütemben halad. Az idén nagyobbrészt a kölcsönből finanszírozzuk az építkezést, és ez nem érinti az önkormányzat bevételeit. Halad a moholi általános iskola felújítása is, amelyet a köztársasági kormány fizet, eddig minden rendben zajlott a finanszírozással. Az önkormányzat költségei ebben minimálisak. A szükségállapot bevezetése óta Ada község önkormányzata aláírt egy szerződést a köztársasági önkormányzati és államigazgatási minisztériummal arról, hogy közösen felújítjuk a moholi egészségházat. Egyelőre várjuk, hogy a minisztérium átutalja a saját részét a községi költségvetésbe, majd kiírjuk a közbeszerzési pályázatot. A beruházás tervezett értéke 28 millió dinár, ami az épület külső felújítását foglalja magába, a nyílászárók cseréjét, a szigetelést, a meszelést, a bejáratok újraalakítását, hogy megfeleljenek a mozgássérülteknek is. A szükségállapot alatt megkezdődött a Tisza-hídra vezető bekötőút felújításának előkészítése. A felújítási munkálatok magukba foglalják a híd közvilágításának és a térfigyelő rendszernek a kiépítését, és a vízelvezető-hálózat kiépítését is. Ezek szükségesek ahhoz, hogy a híd megkapja az állandó használati engedélyt. A közbeszerzési eljárás már megkezdődött, eredmény május első felében várható. Folyamatban van az adai Műszaki Iskola felújításának előkészítése, amelyre várhatóan május első felében kiírják a közbeszerzési eljárást. Ez várható a hőállomás terveivel is, amelyek komplettek, és elküldtük Belgrádba, a közberuházási irodába ellenőrzésre, akárcsak a vízgyár projektumát. Május első felében ezek a beruházások megindulhatnak. Befejeztük az egykori vasútállomáshoz tervezett körforgalmi-csomópont tervdokumentációját, illetve a végéhez közeledik az adai kerülőút tervdokumentációjának a befejezése. Ezek a projektumok is készen állnak arra, hogy a szükségállapot után rögtön belekezdjünk – közölte a polgármester, aki hozzátette, hogy a híddal kapcsolatos munkálatokat a tartomány finanszírozza, az adai kerülőút befejezését és a körforgalmi csomópont építését a Szerbia Utai közvállalat, az iskolák felújítását, a vízgyárat és hőállomást, amelyen keresztül termálvízzel fűtenének, több helyi intézményt pedig a közberuházási iroda.

Ada községben a termelő vállalatok nagy része a járvány ellenére is működik. Bilicki Zoltán elmondta, hogy vannak cégek, amelyeknek nincs munkája, de a szerb kormány és a pénzügyminisztérium által hozott támogatási rendelkezések hozzájárultak, hogy ne legyenek nagy mértékű elbocsájtások, mint amilyenek lehettek volna.
– A cégek nagyon nagy többsége helyi tulajdonos kezében van, és ez ebben a helyzetben is jó, mert ezek az emberek mindent megtesznek azért, hogy fönntartsák a céget. Másképpen állnak saját vállalatukhoz, vállalkozásukhoz, mint egy külföldi beruházó, amely a bajban valószínűleg rögtön leépítené a leányvállalatokat. Szerencsére a községi gazdaságunk az itteni emberekre támaszkodik, és ez pozitívum ebben a nehéz időszakban – nyilatkozta Bilicki Zoltán, aki szerint amennyiben a járványhelyzet nem tart tovább
júniusnál, akkor a helyi cégek többsége átvészeli a válságot.