2024. április 25., csütörtök
TRIANON 100 ÉVE – ZÚGNAK A HARANGOK

A lavina elindult (3.)

Máig nem heverte ki a délvidéki magyarság a trianoni vérveszteséget

Mint már említettük, az egyik elsőnek megszállt város Újvidék volt. Ott még november elején egy 300 fős szerb hadifoglyokból álló csoport katonarendőrséget szervezett, kiknek segítségével a helybéli szerbek november 8-án átvették a hatalmat. Egy nappal később Pétervárad felől megérkeznek az első szerb csapatok, kik egy hatalmas szerb zászló kíséretében bevonultak a városba. Azonnal szerb polgármestert állítottak Jovan Živojinović személyében.18 Közben a Belgrádból hazatérő Jaša Tomić hozzáfogott a Nagy Szerb Nemzetgyűlés megszervezéséhez, amelyre 1918. november 25-én kerül sor a Lazar Dunđerski bácskai szerb földbirtokos kezén levő Majer Grand Hotelben. „A feljegyzések szerint 221 község képviseltette magát 757 kiküldöttel. Ebből 578 szerb, 34 bunyevác, 62 szlovák, 21 kisorosz, 3 sokác, 2 horvát, 6 német és egy magyar nemzetiségű volt. A delegátusok között hét nő volt, öten Suboticáról érkeztek.”19 A szabadkai nők közül három bunyevác volt, demonstrálva, hogy a bunyevácok minden szinten a szerbek testvérnépe. A térség lakóinak 27,9 százaléka magyar, 23,9 százaléka pedig német volt. Velük szemben a szerbek és horvátok mindössze 37,35 százalékot tettek ki, sőt, ha minden szlávot beleszámolunk, akkor is 50 százalék alatt volt Délvidéken a számuk.20 De ez a gyűlés nem az igazságosságról és a jogról szólt. Kihirdették, hogy Bánát, Bácska és Baranya elszakad a Magyar Királyságtól, és csatlakozott Szerbiához. Továbbá kérték a szerb kormányt, hogy e térség délszlávságát a továbbiakban képviseljék a nemzetközi fórumokon. Azért még a fő hangadónak számító Jaša Tomić is érezte, hogy a dolog nem éppen a jog útján mozog, ezért azonnal kijelentette: „A határaink közé kerülő nem szerb és nem szláv népeknek biztosítjuk minden jogukat, amellyel megőrizhetik kisebbségi jellegüket és fejleszthetik nemzeti sajátosságaikat.”21 Jól hangzó ködösítés volt ez, amiből a két világháború közti érában semmi sem valósul meg. Ott frissében megalakították a Bánát, Bácska, Baranya Nemzeti Igazgatóságát, melynek elnöke Joca Lalošević lett.22 Feladatuk a közigazgatás irányítása volt, felrúgva ezzel a belgrádi konvencióban foglaltakat. Ez a szerv 1919 márciusáig létezik, amikor minden irányítás átmegy Belgrád kezébe.23 Egyik első intézkedésük az volt, hogy kinevezték Baranya új főispánját Stipan Vojnić-Tunić szabadkai ügyvéd, illetve Szabadka új főpolgármesterét, dr. Stipan Matijević ügyvéd személyében.24

A HŰSÉGESKÜ

Első intézkedéseik közt szerepelt, hogy a magyar hivatalnokoktól (polgármesterek, tisztviselők, tanárok...) hűségeskü letételét követelték, amit azok megtagadtak, hivatkozva a belgrádi konvencióra, Budapestről is erre biztatták őket. Erre az új hatalom katonai bíróságokat állított fel, amelyek gyorsított eljárással felmondtak az érintetteknek, és kitoloncolták őket a demarkációs vonalon túlra. Így járt Zombor város 58 tisztségviselője, akiket majdhogynem egy szál ruhában üldöztek el.25 Majd az 1921. június 28-i, Vidovdani alkotmány kihirdetése után kerül sor még egy ilyen hűségeskü-kötelezettségre, s akkor is a megtagadókat kitoloncolják. Magyar adatok szerint 1918–1924 közt összesen 44 903 magyart űztek el.26 Főleg tanárokról, orvosokról, ügyvédekről, bírókról, színészekről, újságírókról, írókról, postásokról, vasutasokról, tisztviselőkről.... volt szó, de voltak köztük földbirtokosok, kisiparosok, kereskedők is szép számmal, lefejezve ezzel a délvidéki magyar szellemi, gazdasági és technokrata réteget. Ezt a veszteséget az itteni magyarság a mai napig nem tudta kiheverni.

A Vidovdani alkotmány kihirdetésé után beindult a belgrádi gépezet, hogy e térséget közigazgatási szempontból is teljesen bekebelezze. Az országot 33 körzetre osztotta, élükre teljhatalmú főispánokat állítva. Délvidéken 4 körzet alakult – bácskai (Bácska és Baranyai háromszög), belgrádi (Bánát nagy része), szirmiumi (Szerémség és környéke), Duna menti (Bánát délkeleti része és környéke). Habár 5 hónapon belül járási választásokat kellett volna szervezni, ez a Délvidéken 1927-ig nem történt meg.27 Addig a főispánok neveztek ki önhatalmúlag minden tisztviselőt. Belgrád ezzel a diktatórikus centralizmussal akart minden ellenállást elfojtani a magyarok és a németek részéről is. Erre pedig a szerbeknek nagy szükségük volt, hisz számtalan problémával kellett szembenézniük 1918–1920 folyamán.

Itt volt a bánsági kérdés, amely miatt a románokkal pattanásig feszült a viszony. Mindkét fél magának követelte a nagyobb szeletet. Végül a franciák voltak kénytelenek közbelépni, 1918 novemberében-decemberében, megszállva az Orsava–Lugos–Temesvár–Versec négyszöget, elválasztva így a vitatkozó feleket.28 S hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a bánsági németek nem akarván sem szerb, sem román fennhatóság alá kerülni, dr. Roth Ottó ügyvéd vezetésével, 1918. november 1-jén kikiáltották a Bánsági Nemzeti Tanácsot, majd hamarosan a Bánsági Köztársaságot, melynek központja Temesvár lett. Ezt a „kormányt” Károlyiék is elismerték és támogatták. Tüntetésekre került sor Temesvárott és Nagykikindán, amelyekben sok magyar is részt vett. A Bánsági Nemzeti Tanácsot és a Bánsági Köztársaságot francia jóváhagyás mellett a bevonuló szerb csapatok számolták fel 1919. február 20-án.29 A románokkal a bánsági határkérdésben csak 1921. október 1-jén sikerült kiegyezni.

Nem volt rózsásabb a helyzet a Muravidéken sem. Az ottani „zöldkáder” – felfegyverzett és csapatokban verődött katonaszökevények – fellázítva és felfegyverezve az ottani horvátokat, fosztogatni és „hódítani” kezdtek, de a csáktornyai magyar csendőrök és tiszti iskolás önkéntesek szétverték és lefegyverezték őket. 1918 karácsonyára ebbe a térségbe is bevonultak a szerb csapatok, de átlépve a demarkációs vonalat igyekeztek újabb területeket szerezni, elfoglalva Alsólendvát is. A határozott magyar katonai közbelépés azonban meghátrálásra kényszerítette őket. A magyarok mellet felsorakoztak a vendek is. A végleges határt majd Trianon fogja meghúzni a térségben.30

Idén február 23-án szentelték fel a zentai Felsővárosi köztemetőben dr. Kiscsepcsényi Sántha György (1863–1948) sebész főorvos, a Magyar Párt alapító elnöke (1922–1929), a Magyar Országgyűlés felsőházi tagja (1942–1944) és felesége, Apatini Fernbach Zsuzs

Idén február 23-án szentelték fel a zentai Felsővárosi köztemetőben dr. Kiscsepcsényi Sántha György (1863–1948) sebész főorvos, a Magyar Párt alapító elnöke (1922–1929), a Magyar Országgyűlés felsőházi tagja (1942–1944) és felesége, Apatini Fernbach Zsuzs

BÁCSKA BEKEBELEZÉSE

Baranyában is rosszul állt a szerbek szénája. Ott Pécs megszállása és bekebelezése volt a cél, még akkor is, ha a város 49 822 lakójából mindössze 668 volt horvát és 125 szerb31. A szerbek itt nem a lakosság arányára hanem a pécsi szénmedence fontosságára hivatkozva akarták végleg megszerezni a térséget. Előbb csak 5 év megszállást kértek, valamint a bányák teljes használati jogát, de 1919. október 22-én már egész Baranyát maguknak követelték. Az ottani magyarság a bebörtönzések, internálások, fenyegetőzések ellenére is kitartott, sőt egyre keményebben lépett fel a megszállókkal szemben, így a trianoni békével mind Pécset, mind Baranya nagyobbik részét a szerbek elveszítették. Ezt azonban a szerb kormány nem akarta elfogadni, csapatai helyben maradtak, mire Anglia ultimátumot intézett hozzájuk, hogy 1920 augusztusáig hagyják el a szóban forgó térséget. Belgrád ekkor felbiztatta a térségben élő szerbeket, akik kikiáltották a Baranyai Szerb–Magyar Köztársaságot, mely „kormánya” memorandumban fordult a Népek Tanácsához, hogy csatolják őket a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz. A magyar kormány angol segítséggel azonban meghátrálásra kényszerítette Belgrádot, és az 1921 augusztusában kivonta csapatait.32

Földrajzilag Bánság mellett mégis Bácska bekebelezése volt a legjelentősebb, viszont itt nagy magyar tömbök éltek. Ezek gondot jelentettek még akkor is, ha itt nem alakulnak ki olyan ellenállási formák, mint Erdélyben a Székely Hadosztály, vagy Nyugat- és Észak-Magyarországon a Rongyos Gárda. De azért ellenállás, sőt még annak fegyveres formája itt is jelentkezett. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány példa, melyek főleg dr. Mészáros Sándor és dr. Sajti Enikő különböző munkáiból valók. A legkeményebb helyzet talán Szabadkán alakult ki. Itt a Magyar Nemzeti Tanáccsal párhuzamosan 1918. november 5-én megalakult a Szerb–Bunyevác Nemzeti Tanács, amelyet azonban mintegy 100 magyar munkás szétkergetett, mire november 11-én szerb és bunyevác fiatalokból megalakították a Szerb–Bunyvác Nemzeti Gárdát. Hozzájuk csapódtak a szerb hadsereg által is támogatott Sokol egyesület tagjai. Magyar kirakatokat vertek be „Vesszenek a magyarok!” felkiáltások közepette. „Beszéljetek a mi nyelvünkön” feliratokat raktak ki mindenfelé. Megindultak a letartóztatások, verések. Bács Béla helybéli földbirtokos, nem bírván a tortúrát, az öngyilkosságot választotta, kiugorva az emeletről. 1919. augusztus 20-án betiltották a Szent István-i ünnepségeket, majd decemberben a magyar nyelv használatát is. A város valamikori rendőrfőkapitánya feljegyzései szerint Szabadka piszokban és bűzben úszva egyre inkább hasonlított Üszkübre (Szkopje), mint egy valahai magyar nagyvárosra.

Délvidék-szerte beindult a földreform, melynek a magyarok többszörösen is kárvallottai lettek. Főleg a magyar nagybirtokosoktól szedték el a földeket, amelyeket ezek után betelepített szláv, főleg szerb elemek (dobrovoljácok, szolunacok….) közt osztottak szét, kizárva a magyar zselléreket a földhöz jutásból (magyar földet csak Koszovóban, illetve Macedóniába kaphatott). Mindjárt a megszálláskor megkezdődött az egyes gyárak, kisipari üzemek zár alá helyezése, vagy az illető tulajdonost rákényszerítették, hogy az igazgatóbizottságba „megbízható” szerb egyéneket is vegyenek fel.

A SZABADKAI VASUTASSZTRÁJK

Közben sorra zárták be a nagy múltú és sikeres magyar színházakat, könyvtárakat, újságszerkesztőségeket... Hasonló sorsra jutott sok magyar elemi- és középiskola, vagy ha nem került rájuk lakat, akkor megváltoztatták az oktatás nyelvét magyarról szerbre. Megtiltották a zsidó és német gyerekek magyar osztályokba való íratását. Ezzel párhuzamosan életbe léptették a névvegyelemzést, melynek lényege, hogy a családnevek, illetve szülők és nagyszülők neve alapján határozták meg a gyermekek nemzeti hovatartozását, így szerb osztályokba kényszerítve őket. Ez a Svetozar Pribičević nevéhez fűződő „találmány” végleg csak 1938-ban lesz megszüntetve. Az optálás jog miatt (állampolgárságot váltó jog; akik optálnak, azoknak visszavonhatatlanul el kellett költözniük szülőföldjükről, mert az új hatalom nem engedte meg a kettős állampolgárságot), mely 1922. július 26-ig volt érvényben, a magyarokat nem tekintették az ország állampolgárainak, így bizonyos jogokkal, pl. választójoggal nem rendelkezhetek, extra túlórákkal terhelték őket, felfüggesztették munkahelyükön őket, felmondtak nekik mindenféle indoklás nélkül...

Az ilyen és ehhez hasonló esetek miatt került sor 1920. április 16-án a négy napig tartó szabadkai vasutassztrájkra, amelyben főleg magyarok vettek részt. Eközben megtámadták a helyi rendőrőrsöt is, ahol 2 halott lett. A válasz kemény volt. A vasutasok mintegy kétharmadának felmondtak, sokakat kitoloncoltak, de amikor a sztrájkolók még ezután sem törtek meg, katonai behívókat osztottak szét, bevetve magát a hadsereget is.

Az így pattanásig feszült helyzetben a szerbek egy magyar–német felkeléstől, fegyveres ellenállástól tartva 1920. december 5-én kényszersorozást vezettek be. Az ezzel szemben kialakuló magyar és német ellenállás miatt ezt az erőszak különféle formáival ötvözték. Például Kiskéren mintegy 120, a bevonulást megtagadó férfit börtönöztek be, bántalmaztak napokon keresztül. Kúlán a bevonulást megtagadó fiúk szüleit verték össze. Zomborban mintegy 4000–5000, kapával, kaszával felfegyverzett környékbéli csapott össze a szerb hadsereggel. 10 halott és 40 sebesült lett. A magyaroknak és németeknek be kellett szolgáltatni a fegyvereiket. Az OMM valamikori tisztjeit felügyelet alá helyezték vagy kitoloncolták. Megtiltottak mindenféle összejövetelt, beleértve a családiakat is. Kijárási tilalmat vezettek be. Túszokat szedtek, kiket, mint például Fehértemplomon, arra kényszerítettek, hogy házról házra járva eszközöljék ki a családfőktől, hogy azok írásban garantálják, hogy családtagjaik nem rendelkeznek fegyverrel és nem vesznek részt semmiféle államellenes tevékenységben....

AZ ORSZÁGOS MAGYAR PÁRT

Az itt maradottaknak hamarosan világossá vált, hogy ebből a kényszeredett helyzetből a túlélés miatt ki kell hozni a lehető legtöbbet. 1922. szeptember 11-én Zentán megalakult az Országos Magyar Párt. Alapító elnöke dr. Sántha György volt. Mellette olyan jeles személyek tevékenykedtek, mint dr. Váradi Imre, dr. Gráber László vagy dr. Deák Leó. Programjuk három pilléren nyugodott. Gazdasági téren követelték a földbirtokosok kártalanítását, hogy a magyar parasztok is kaphassanak földet. Népjóléti követeléseik közt szerepelt, hogy a magyar földmunkások kapjanak több munkát. Kulturális programjukban az oktatási kérdések megoldása, a névvegyelemzés megszüntetése, a magyar tanárképző megnyitása, a kultúregyesületek munkájának biztosítása szerepelt. Habár tagsága folyamatosan nőtt, és több helyi szervezete is alakult, a délvidéki magyarság egy része nem erre a pártra szavazott, hanem inkább a szerb radikálisokra vagy demokratákra. Ennek több oka volt: választások előtt a nagy pártok ingyen házhelyeket és földet osztottak, átmenetileg csökkentették az adót. A legszegényebb magyar réteg a pártvezetésnek szemére vetette, hogy elsősorban a földbirtokosok érdekeit védik, és maguk is kizsákmányolják a zsellérséget. Az sem tett jót a pártnak, hogy a hatalmi szervek irredentizmussal vádolták meg, és ezért egy időre, 1924-ben be is tiltották. Ezért, a németekkel ellentétben, a magyaroknak sem az 1923-as, sem az 1925-ös választásokon nem sikerült képviselőt bejuttatni a belgrádi szkupstinába. Ez majd csak 1927-ben fog megtörténni, amikor az Országos Magyar Pártnak két képviselője is bejut a parlamentbe.

A magyarság így már az OMM kapitulációja és közvetlenül a trianoni béke megkötését követő időszakban megtapasztalhatta az elnyomás, rablás, megaláztatás, bántalmazás, kisemmizés minden formáját, s mindez a két világháború közti 22 évben nem igazán fog megváltozni. Ugyanakkor elindult a térség máig tartó balkanizálódása is.

Vége.

18 Csuka János, A volt Novi Sad-i szerb nemzeti kormány tagjainak visszaemlékezései, http://dda.vmmi.org/kal1937_10_05 2020. április 1. 22, 35 h

19 Uo.

20 Gulyás László, Délvidék története 2. kötet, A törökök kiüzésétől Trianonig 1683–1920, Innovariant Kft., Szeged, 2012., 93. oldal

21 Csuka János, A volt Novi Sad-i szerb nemzeti kormány...

22 Sajti Enikő, A Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került magyarok (1918-1921), http://adatbank.transindex.ro/regio/kisebbsegkutatas/pdf/I_fej_06_Sajti.pdf 2020. április 3. 19,22 h

23 Sajti Enikő, Impériumváltás a Délvidéken 1918–1920, https://mult-kor.hu/20050530_imperiumvaltas_a_delvideken_19181920 2020. március 27. 20,12 h

24 Csuka János, A volt .....

25 Sajti Enikő, Impériumváltás....

26 Uo.

28 dr. phd. Suba János, Délvidék megszállása...

29 Gulyás László, Délvidék története 2. kötet..., 95-97.oldal

30 Csuka Zoltán, Visszatért Délvidék... 291-292. oldal

31 Gulyás László, Délvidék története 2. kötet..., 107.oldal

32 Csuka Zoltán, Visszatért Délvidék... 281-283. Oldal