2024. március 28., csütörtök

Beruházások válság idején is

Javában épül az Újvidéket Veternikkel összekötő sugárút

A Jovan Dučić sugárút meghosszabbításának munkálatait tegnap Miloš Vučević polgármester is megtekintette, felmérte az úthálózat és a hozzá tartozó infrastruktúra, valamint a közvilágítás kialakításának ütemét, a helyszínen meggyőződött arról, hogy minden a terv szerint történik. A sugárút 330 méterrel lesz hosszabb, és a veterniki Dragoslav Srejović utcával kapcsolódik majd össze. Az autóforgalom számára előirányzott út egy irányban kétsávos, összesen három méter széles, kiépítik a forgalomelválasztó szigetet is, akárcsak mindkét oldalon gyalogjárdát, kerékpárutat, valamint parkolókat és utcai lámparendszert.

A beruházás értéke 255 millió dinár (Ótos András felvétele)

A beruházás értéke 255 millió dinár (Ótos András felvétele)

A polgármester helyszíni nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy ez most talán a legfontosabb közlekedési útvonala a városnak, hiszen nemcsak hogy meghosszabbítják a sugárutat, hanem új infrastruktúrát alakítanak ki a területen és az itt élő emberek egy teljesen új környezetben élhetnek majd.
- A Dragoslav Srejović utcában hatalmas befektetés vár bennünket, ez az utca is sugárúttá alakul, így a nagyobb forgalmat is elbírja majd. A beruházás értéke 255 millió dinár, amelynek egyharmadát a tartományi kormány biztosítja, amiért hálával tartozunk, kétharmadát pedig a város állja. Ezen a vonalon található T800-as csatornát az újonnan kiépített esővízelvezető csatorna miatt felszámolják. A lakótömbök közötti zöld területek, parkok megmaradnak, amelyekben játszótereket alakítunk ki. Az egykori ültetvényes területeket, illetve a környező, más parcellákat további létesítmények kiépítésére fogjuk előkészíteni. A közelben már folyamatban van a szociális lakások építése is, amelyeket „előállítási” áron fogunk eladni, tehát egy teljesen új és jobb hellyé fogjuk változtatni a város ezen részét – hangsúlyozta Vučević.

A munkálatait Miloš Vučević polgármester is megtekintette (Ótos András felvétele)

A munkálatait Miloš Vučević polgármester is megtekintette (Ótos András felvétele)

Rámutatott arra, hogy a továbbiakban is elsődlegesen a polgárok egészségére fognak összpontosítani, hiszen a járvány még nem ért véget, ezért félő, hogy az eddigi intézkedések kárba veszhetnek. Véleménye szerint addig nincs vége a járványnak, amíg akár csak egy beteg is lesz.
- Azért látogattuk meg ezt az építkezést, hogy megmutassuk, mennyire igyekszünk a válság ellenére is fenntartani a beruházások minél magasabb szintjét, mivel az nagyban kihat a város gazdaságára. Hiszem azt, hogy május közepére a helyzet közelít majd a normalizálódáshoz, de már most is sokat javult: nyitva vannak a zöldpiacok, ugyanúgy a városi kulturális intézmények is, a színházak kivételével. A városi válságstáb utasítására a Radosno detinjstvo Gyermekintézmény már most készül a kisgyermekek fogadására, csak az állam erre vonatkozó döntését kell megvárniuk. Jó hír továbbá, hogy kaptunk egy ajánlatot három föld alatti és egy felszíni közgarázs kialakítására. Az amerikai Epic Games vállalat megkért bennünket, hogy a Munkás utca 32. alatt található terület árverésre bocsátását egy hónapra írjuk ki. Az is pozitív, hogy még nem álltak el ettől a tervüktől, habár több hazai vállalat is érdeklődést mutat a szóban forgó terület iránt. Hátra van még a Munkás utca 2. alatti parcella, valamint a Munkásegyetem ügyének rendezése, amelyre három nem kötelező érvényű ajánlatunk is van. Nem lesz könnyű a költségvetésünknek kibírni ezt az időszakot, de meg fogjuk tartani a pénzügyi helyzetünk stabilitását - jelentette be magazitosan Vučević.

A Jovan Dučić sugárút, a Dragoslav Srejović utca és a Zombori sorompó utca találkozásánál körforgalmat is kialakítanak majd, amely egyidejűleg az autóbuszok megfordulását is lehetővé teszi. A közlekedési útvonalon új autóbusz-megállókat is kialakítanak az alacsonypadlós buszok számára. Ezek létrehozásával leginkább az idősebb és a rokkantsággal élő polgároknak válik majd könnyebbé az autóbuszokra való felszállás. Újvidék és Veternik összekapcsolása az Újvidéki út, valamint a Mileva Marić és a Stanoja Stanojević utcák forgalmát fogja csökkenteni, mivel ezeket az útvonalakat sűrűn használják a polgárok a Dragoslav Srejović utcába és Veternikre való eljutáshoz. Folyamatos lesz a közlekedés a Felszabadulás sugárút és a veterniki I. Péter király utca között is, ami előfeltétele a Dragoslav Srejović utca jövőbeni rendezésének.