A funról mint esztétikai kategóriáról, bár mellékvágányon mindig is része volt a kultúra fogyasztói prioritásnak, a huszadik század második feléig majdhogynem csak suttogva lehetett beszélni. Szinte bűnös gyónásnak számított bevallani, hogy a magvas gondolatoknál előbbre valónak tartjuk a ponyvára jellemzőbb szórakoztatási együtthatót. Aztán az olyan őrültek mint Tarantino vagy a korai Almodovar fogták és beemelték a funt a kánonba. A fun azonban nem csupán viccet jelent és nem csupán nevettetést. Fun tud lenni az erőszak, a szex, az elmebeteg ötletek tobzódása. Na ennek a bizonyos funnak a királya a Happy! című sorozat, amely ajánlás formájában érkezett a karanténkritikushoz. Az pedig kötelességének érzi továbbadni.
Adott egy alkoholista és drogfüggő volt rendőr, Sax, aki jelenleg verőlegényként dolgozik (pontatlan egy kifejezés valakire, aki egy pohár whiskyt is képtelen megúszni eltört állkapcsok és letépett végtagok nélkül). Adott egy kislány, Haley, akit elrabol a pszichopata Télapó. Adott egy androgün tévésztár, egy lelkiismeretes rendőrnő, egy aggódó anya, továbbá a maffia, egy ivartalanított sorozatgyilkos és egy ókori római démon. És adott Haley képzeletbeli barátja, Happy ‒ egy kék színű rajzfilmunikornis, aki, hogy megmentse a kislányt, rászáll Saxra és ráveszi, hogy eredjen a pszichopata Télapó nyomába.
Azt hiszed, nyájas és óvatlan olvasó, hogy ez a fun? Nem, ez még csak a kerettörténet.
Grant Morrisson és Brian Taylor az előbbi négyrészes karácsonyi lidércnyomás-képregényét adaptálták a SyFy csatorna főműsoridejébe, és leleményeik a teljesen őrült alapsztorihoz illeszkedve az első rész első tíz percében is olyan világot villantanak fel, amely egyszerre üdítően távoli és borzongatóan ismerős. Szűk negyedóra alatt találtatik itt LSD-s öngyilkossági diszkóvízió csini táncoslányokkal és fejből spriccelő vérszökőkúttal, osztott képernyős bérgyilok ‒ minden, ami előrejelzi azt a bő tizenhét óra szórakozást, ami ránk vár... már ha szórakoztatónak találjuk az áramütésre kánkánozó biztonsági őröket, a Lady Gagára hittérítőket nyúzó sorozatgyilkosokat, a csokinyuszikba bújtatott hullákat, a gyerekeket metamfetaminnal és brownie-val tömő, majd agyukat kilyukasztani szándékozó Mikulásokat, a fekete bőrszerkós vérengző húsvéti nyuszit, emberméretű bogarak vad orgiáját, a vénségükre külön öregek otthonába elkülönített náci háborús bűnösöket és a véresen szétloccsanó fejekre boldogan kiáltozó-tapsoló kisgyerekeket. (Bár hangszínéből valószínűleg kitűnik, de azért megerősítésképp: e sorok írója mérhetetlenül szórakoztatónak találja mindezt.)
A sorozat technikailag a B-mozik világához nyúl vissza és egyáltalán nem fogja vissza magát, amikor játszani kényszerül ezek eszköztárával, ettől tűnhet a Happy! egy LSD-n pörgő Tarantino alkotásának (a mestert többször, többféleképp megidézik, például egy az egyben, zenéstől nyúlják le a Kutyaszorítóban csonkolás-jelenetét). A színpompás főcím például mindig másképp jelenik meg: vagy egy brutális gyilkosság kimerevített képeként, vagy cenzúrázva egy-egy káromkodást, de mindig ellenpontozva a film történéseit. A tömegverekedésekben nemritkán mátrixosan kimerevített tablóképben császkál a kamera, ráérősen szemügyre véve a levegőben röppenő fogakat. Egy lövés útját rövid dokumentarista animáció szakítja meg, hogy elmagyarázzák, miért nem egyenesen halad át a golyó az áldozat testén. Cenzúrázatlan forgatókönyvírói ötletniagara, remek vágás, feje tetejére állított kamerakezelés jellemzi ezt a csupa-túlzás élményt, amelynek csúcsa azonban mégiscsak a Sax (Christopher Maloni igen élvezetes karakterjátéka) és Happy ‒ a bukott és erkölcstelen exzsaru és a kék unikornis megborult kapcsolata.
Míg az első évad ódzkodik a politikai utalásoktól és csak a karácsony mítoszába tapos bele bélsaras bakanccsal, a második, húsvétkor játszódó tízrészes agymenés már javában ekézi Trumpot és az amerikai erőszakkultúrát. (Főgonoszunk többször is elmondja: „Tegyük újra naggyá a húsvétot”, amit természetesen vérgőzös nyuszikkal és elő adásban történő brutális gyilkosságokkal képzel el.) Hogy ez-e az oka annak, hogy a harmadik, halloweenkor játszódó évadra valószínűleg sohasem fog sor kerülni, vagy a nézők egyszerűen csak megunták az egyre követhetetlenebb démonhajszát, amibe végül már a Jóisten is beleavatkozik ‒ az amerikai kultúrában csak felszínesen jártas karanténkritikus nem tudja. Ám a kinn lévő két évadot mindenkinek ajánlja, aki vérre és idiotizmusra szomjazik.
Happy! (2017-2018), SyFy Channel. Kreátorok: Grant Morrisson és Brian Taylor. A főbb szerepekben: Christopher Maloni, Ritchie Coster, Lili Mirojnick, Bryce Lorenzo, Patton Oswald.
