Amikor a több mint öt éve tartó halogatás után, február 24-én (újra) üzembe helyezték a nagybecskereki vízgyárat, akkor úgy tűnt, hogy végre megoldódott a legnagyobb bánáti város vízellátása. A vezetékes víz tisztább lett, a polgármester pedig kijelentette, hogy a Közegészségügyi Intézet elemzései szerint a becskereki vízgyárból kijövő víz vegyi és mikrobiológiai szempontból megfelel a törvényes követelményeknek. Ki tudja hányadszor, megint „egy lépésre” kerültünk a tilalom feloldásához, amit 2004-ben a magas arzéntartalom miatt vezettek be. A polgármester ezért köszönetet mondott Szerbia miniszterelnökének.
De csakhamar kiderült, hogy nincs még minden „sínen”. A gyenge nyomás miatt ugyanis egyre több emeleti lakás maradt víz nélkül. Ezt azzal próbálták megmagyarázni, hogy a kijárási tilalom miatt növekedett meg a víz használata (?). Meg, hogy most többet locsolják a kertjüket az emberek. Erre pedig nem elegendő a másodpercenkénti 300 liter megtisztított víz, amit a vízgyár a vízvezeték-hálózatba juttat – magyarázták az illetékesek.
Viszont köztudott, hogy a kertészek saját kútjaikból locsolnak. Az sem valószínű, hogy áprilisban annyi vizet használnak a háztartások, mint mondjuk júliusban. Felmerül akkor a kérdés, hogy mi lesz majd a nyáron? Máris bebizonyosodott volna egyes szakembereknek az állítása, hogy a vízgyár kapacitása nem elegendő egy 80 ezer lakosú város ellátására?
(Kecskés István archív felvétele)
Ez majd hamarosan kiderül. Közben túl kellene élni ezeket a nehéz napokat – időnként víz nélkül is. Mert volt már olyan is (április elején), hogy 15 órára víz nélkül maradt az egész város. Aztán több csőrepedés is történt, amikor a város egyes részein szünetelt a vízszolgáltatás. A becskerekiek emiatt továbbra is óvatosan csavarják meg a vízcsapot. Mindig ellenőrizni kell előbb a víz színét, még mielőtt megtöltenénk vele az edényt. Inni pedig csak a legbátrabbak merészelnek belőle.
Az egészséges vezetékes víz hiánya napjainkban az otthon rekedt, 65 évnél idősebb személyeket sújtja a legjobban. Többször kezdeményezték már, hogy legalább hetente egyszer tegyék lehetővé a legidősebbek számára, hogy kedvező áron, a saját házuk ajtajában vásárolhassanak palackozott vizet. A sok segíteni akarás közepette ez egyelőre a gyakorlatban még nem valósult meg. A tartományi kormányfő is ígért (két nyerges vontató) palackozott vizet a Béga menti városnak. De nem hallottuk, hogy ideért volna.
Az önkormányzatban közben nem tétlenkednek. A megfelelő nyomás biztosítása céljából most vízpumpákat terveznek építeni azoknak a tömbházaknak a bejáratai közelében, ahol nem elegendő a víz nyomása. A Városi Vízművek nyilvántartása szerint mintegy 30 ilyen „szűk garat” van. Számítások szerint egy ilyen vízpumpa egyszerre négy tömbházban oldaná meg a problémát. A szükséges anyagi hátteret a város biztosítja, és hamarosan indul a közbeszerzési eljárás.
Amikor hat évvel ezelőtt a város aláírta a szerződés a Gruppo Zilio (akkor még olasz, ma pedig már izraeli hátterű) társasággal, akkor a beruházó vállalta, hogy legalább másodpercenként 300 liter megtisztított vizet biztosít a háztartások részére, a fogyasztóknak pedig csak a víz megtisztítását kell majd fizetni. Az önkormányzatban azt hangoztatták, hogy a vízgyár egy dinárjukba se kerül a becskerekieknek. Aztán a város mégis adott (kölcsönt) a vízgyár pótmunkáira. Nyilván, mert kiderült, hogy nem elég nagy kapacitású. Most viszont a városnak kell megvennie a vízpumpákat is, amikre eddig nem volt szükség.
De ne csak panaszkodjuk! Ha már víz nincs, a vírus sem terjedt el túlságosan a vidéken. Közép-Bánátban eddig 28 koronavírusos beteget regisztráltak. Az elmúlt héten pedig egyet sem. Ehhez nyilván hozzájárult a vidéken élőknek a fegyelme. A tiszta víznek ebben nem lehetett szerepe. Talán csak (tiszta) szerencsénk volt?
