2024. március 29., péntek

Védőfelszerelést adományoztak a diákok

Saját készítésű védőmaszkokat, kézfertőtlenítőt ajándékoztak csütörtökön a Városi Válságkezelő Törzskarnak az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola, a Széchényi István Általános Iskola és a Lazar Nešić Vegyészeti és Technológiai Iskola tanulói, tanárai és a szülők. A törzskar a szükségletekkel és igényekkel összhangban azok között az egyesületek és csoportosulások között osztja szét az adományt, amelyeknek ez a segítség sokat jelent a jelenlegi helyzetben.

Jasmina Stevanović, Szabadka Város Társadalmi Tevékenységek Titkárságának titkára elmondta, a vegyészeti középiskola oktatóvideót is készített az arcmaszkok készítéséről, illetve hogy az intézmény már több alkalommal is adományozott maszkokat ügyfeleinek, a szülőknek és az iskola dolgozóinak. A mostani akcióban összesen 700-an vettek részt.

Branka Bešlić, az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola igazgatónője elmondta, hogy az iskola keretében működő Szülők és a tanárok klubja kezdeményezésére varrták az arcmaszkokat.

– Példát mutatunk a gyermekeknek, mások megsegítésére tanítjuk őket, illetve arra, hogy magukévá tegyék az olyan értékeket, mint az empátia, a humanitás és a nagylelkűség – nyilatkozta az igazgató.