2024. április 20., szombat

Nádasdy Ádám kapja az Aegon díjat

Nádasdy Ádám költő kapja az idei Aegon Irodalmi Díjat és a vele járó nettó hárommillió forintot Jól láthatóan lógok itt című verseskötetéért, amelyet a Magvető Könyvkiadó jelentetett meg.

„Nádasdy Ádám kötetében figyelemre méltó poétikai váltással újította meg a magyar lírának az elmúlással kapcsolatos versbeszédét. Belátó, gyengéd és mégis kihívó kapcsolódást alakított ki Arany János, Ady Endre hagyományához éppúgy, mint a közelmúltban elvesztett Esterházy Péterhez” – idézte Széchenyi Ágnes irodalomtörténész laudációját a szervezők által az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény.

Az Aegon Irodalmi Díj egyik zsűritagja megfogalmazása szerint Nádasdy Ádám sokoldalúsága – több évtizedes egyetemi működése és műfordítói munkássága, a világirodalom néhány alapművének újrafordítása – eddig önmagának szinte ártó módon háttérbe szorította a jelentős költői életművet. Széchenyi Ágnes kiemelte: Nádasdy modernizálta és átírta a patetikus hagyományt. „A férfi-férfi szerelem intim feltárulkozásával és vállalásával nagykorúsította a kortárs magyar irodalom egyik új témáját, s tett bátor és bátorító lépést mindenfajta másság elismertetéséért”.    

Az idén tizenötödik évét ünneplő Aegon Irodalmi Díjra jelölt öt könyv között ez volt az egyetlen verseskötet. Az esélyesek között szerepelt még Barnás Ferenc Életünk végéig (kiadó: Pesti Kalligram), Csabai László A vidék lelke (Magvető Könyvkiadó), Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb (Magvető Könyvkiadó), valamint Láng Zsolt Bolyai (Jelenkor Kiadó) című kötete. A 2020-as Aegon Irodalmi Díj zsűrijében Széchenyi Ágnes irodalomtörténész mellett Fáy Miklós kritikus, Lévai Balázs rendező, producer, Ott Anna irodalomszervező és Szabados Ágnes műsorvezető-szerkesztő szerepelt.