2024. április 20., szombat

Kutatni és olvasni mindig lehet

A művészettörténészek számára a munka nem áll meg a járvány idején

A járványhelyzet mindannyiunk életére rányomta/rányomja a bélyegét. Felvetődik a kérdés, hogy mit csinál egy művészettörténész az adott körülmények között. A választ dr. Ninkov K. Olga, a Szabadkai Városi Múzeum művészettörténésze adta meg számunkra.

Számomra az itthonról dolgozás nem teljesen szokatlan, már korábban is sokszor hoztam haza a munkát, mert munkaidőben nehéz befejezni. Ilyen a mi munkánk. Sok kutatás, olvasás és ülés a gép előtt. Szerencsére van itthon is szakirodalmam bőven. A Szabadka és Hódmezővásárhely művészeti kapcsolatait bemutató katalógus szövegein dolgozom, tehát újra Tornyai Jánossal, Oláh Sándorral, Nemes Fekete Edittel foglalkozom. A megrendezett kiállítások után most éppen ez volt soron. Időben be kell fejezni, mert a Közös művészeti örökségünk nyomában című uniós projekt része, amit nem lehet már halasztani. Ez az a projekt, amelynek köszönhetően akadálymentesíteni tudtuk a Szabadkai Városi Múzeumot. Más munka is vár rám, például a Bosch+Bosch Csoport katalógusának részfeladata, vagy például az évkönyvünk számára készített tanulmány leadása.

Olvas-e szabadidejében?

– Igen, szeretek olvasni, és most ráadásul időm is jut rá. A korábban kiválasztott és félretett könyvek közül most Lévay Endre Terhes örökség című könyvét olvasom. Lévay könyvét most örömmel veszem a kezembe esténként. Megható, ahogy gyermekkoráról és a korabeli Szabadkáról ír, és jegyzetelek is belőle számomra hasznos adatokat, például Hangya András és Oláh Sándor festőművészekről.

Szokott virtuális kiállításokat nézni?

Bevallom, ritkábban. Legalábbis eddig, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő. A képzőművészeti alkotások többsége és a kiállítás élvezete, illetve hasznosítása élőben más, mint az interneten. Persze képeket szoktam nézni interneten is, ez a szakmámhoz tartozik, sokszor van szükségem erre, és kiállításokat is végigszoktam „járni” így, főleg, ha másként nem tehetem. Egy ilyen legfrissebb online tárlat az Én kicsi szörnyem – Szörnyek és képzeletbeli lények a gyerekkönyv-illusztrációban című kiállítás.