2024. április 19., péntek

Veszélyhelyzetben is a nyomdagép mellett

Az újságíróknak és a nyomdászoknak köszönhetően a Magyar Szó mindennap eljut az olvasókhoz
A nyomdászok nem tudják betartani az előírt távolságot egymástól

A nyomdászok nem tudják betartani az előírt távolságot egymástól

Indul a rotógép

Indul a rotógép

Készül a Magyar Szó

Készül a Magyar Szó

A maradékiak a vetőmag mellé Magyar Szót is kaptak, Magvetővel

A maradékiak a vetőmag mellé Magyar Szót is kaptak, Magvetővel

A testi és a lelki táplálék, a kenyér és az újság a legnehezebb helyzetekben is eljut az emberekhez. Erről gondoskodnak a pékek, illetve az újságírók, a nyomdászok, a terjesztők. Lapunk, a nagybetűs Újság, a Magyar Szó is zavartalanul megjelenik.
Az újságíróknak ebben a helyzetben nehezebb információhoz jutniuk, nem utazhatnak, többnyire otthonról kell dolgozniuk, a nyomdászoknak viszont mindennap, minden éjjel a nyomdagép mellé kell állniuk, hogy elkészíthessék az újságokat és más kiadványokat. Milyen feltételek mellett kell most dolgozniuk? – kérdeztük Berta Zoltántól, a Forum Nyomda igazgatójától.
– Az elmúlt évtizedekben már több csapás is ért bennünket. Volt papírhiány, bombázták városainkat, és most ez a vírus nehezíti meg munkánkat. Szerencsére időben reagáltunk az előállt helyzetre, alaposan átgondoltuk, mit kell ilyenkor tennünk annak érdekében, hogy zavartalanul végezzük a munkánkat, ugyanakkor valamennyien biztonságban legyünk. Számunkra megnehezíti a helyzetet az is, hogy a nyomdászoknak, az előírások ellenére, sok esetben közel kell egymáshoz állniuk munkavégzés közben, ami fokozza a veszélyt. Az újság készítésekor izopropil alkoholt is használunk, ebből a szerből mindig nagyobb mennyiség van a raktárunkban. Most ez nagyon jól jött, ugyanis fertőtlenítésre is alkalmas, nem kellett várnunk arra, hogy valahogy beszerezzük a fertőtlenítőszert. Kapcsolatainkat is kihasználtuk. A maradéki művelődési egyesületnek a ruháit egy tiszakálmánfavi (budiszavai) varroda készítette el. Ők most maszkokat varrnak. A jó kapcsolatnak hála, sikerül néhány nap alatt maszkokat szereznünk tőlük a cég számára. A dolgozók utaztatását is megoldottuk, ugyanis több nyomdászunk Újvidék környéki falvakban él. Elkaptuk a maradéki minibuszt, amelyet ez a közösség a Bethlem Gábor Alapítványtól kapott a diákok utaztatására. Mivel most a maradéki gyerekek nem utazhatnak az újvidéki iskolába, mi használjuk. Ezzel a kisbusszal szállítottuk ki a VMSZ és az Agrárszövetség ajándékát, a vetőmagcsomagokat is. A maradéki földműveseknek a mag mellé Magyar Szót is ajándékoztunk.
– Két napilapot és több hetilapot is nyomtatnak, jórészt az éjjeli órákban.
– Igen. Nyomdászainknak engedélyük van arra, hogy a kijárási tilalom ideje alatt is a munkahelyükre és haza utazzanak. Úgyszintén azoknak az embereknek is, akik a Magyar Szót szállítják.
– Mennyire tudhatja biztonságban az olvasó magát, amikor kezébe veszi lapunkat?
– Teljesen biztonságban, ugyanis valamennyien maszkban, kesztyűben dolgoznak. Ez most kötelező. Ugyanakkor folyamatosan fertőtlenítjük a gépeket, a csarnokot is. A nyomdászok váltásban dolgoznak, és két helyszínen, ami szintén biztonságukat szolgálja, és azt, hogy ne legyen fennakadás a munkában. Ez a két váltás nem találkozik egymással, vagy csak kevesen közülük, így kizártuk annak lehetőségét is, hogy esetleges fertőzés esetén mindkét csapat kiessen a termelésből.
– Milyen a nyomdászok hangulata, munkakedve?
– Kissé félnek a járványtól, ugyanakkor elégedettek azzal, hogy van munkájuk, ugyanis ebben a helyzetben nagyon sok nyomda leállt, vagy kisebb gőzzel termel. Észlelhető a feszültség, de jómagam és a többi főnök is mindennap köztük vagyunk, bátorítjuk őket, beszélgetünk, viccelődünk. Szerintem nagyon fontos, hogy ebben a helyzetben a vezetőség együtt legyen a dolgozókkal, mert ez bátorítást jelent a számukra. És az is fontos, hogy a fennálló helyzet miatt ne gondolják azt, hogy a bérük csökkenni fog. Sőt, meggyőződésem, hogy a nyomdászok és az újságírók bátorságát és szorgalmát is meg kell jutalmazni, ugyanis sokkal nehezebb körülmények között kell dolgozniuk, mint egyébként.