Embert próbáló időket élünk. Egy hónap is eltelt azóta, hogy a gyerekek nem járhatnak iskolába, edzésre, közösségbe, baráti társaságba. Az idejük nagy részét otthon, a négy fal között töltik, hol tanulással, hol unatkozással, de egyelőre annak a reménye nélkül, hogy kimozdulhatnának, hogy az életük visszatérjen a régi, megszokott kerékvágásba. Hogy szabadon járhassanak-kelhessenek újra szülőhelyük utcáin, barátaikkal bandázhassanak, bosszankodhassanak az unalmas tanórák és a hosszú, iskolapadban eltöltött idő miatt. Egyelőre azonban csak nő bennük a feszültség, amit a tanítási szombatok híre, az elcsent tavaszi szünet és a távoktatás nehézségei okoznak számukra, a hosszú idő óta tartó bezártság mellett. A szüleik sincsenek ideálisabb helyzetben, aggasztja őket a munkanélküliség veszélye, a pénztelenség és természetesen a családtagok egészsége. Ebben az áldatlan állapotban minden feltétele megvan annak, hogy a családi krízis rányomja a pecsétjét a mindennapokra. A családtagok közti kapcsolat könnyen odaveszhet, ha nem vagyunk elég elővigyázatosak. Mindez a gyerekeinkkel való kapcsolatra fokozottan érvényes.
Szülőként hajlamosak lehetünk arra, hogy a saját problémáinknak nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk, mint a gyerekeinkének. Mi gondjuk lehet? Csak egy feladatuk van, hogy tanuljanak, a többivel nekik nem kell törődniük, gondoljuk. A gyerekek azonban igenis felelősséget éreznek a családjukért, és komoly aggodalmat jelenthet számukra szüleik egészségi állapota, munkaviszonya, anyagi helyzete. Mivel ebben a pillanatban még csak találgathatunk, meddig fog eltartani a bezártság, nem árt, ha megpróbáljuk elkerülni, hogy ez a szoros egymásrautaltság a gyerekünkkel való kapcsolatunkat porig rombolja.
Ellenére annak, hogy a nap jelentős részében is akár egymás idegeire megyünk, próbáljunk némi tartalmas időt tölteni a gyerekeinkkel. Valami olyat válasszunk, ami bennünket is kikapcsol, mert a fogcsikorgatva lebonyolított társasozás nem fog kapcsolatépítő hatással bírni. De egyáltalán nem muszáj kártyapartiban gondolkozni, hiszen az is érthető, ha valaki nem tud most részt venni ilyen programokban. Süssünk, főzzünk közösen, ültessünk a balkonládába virágot. Végső esetben a közös filmnézés is megteszi, bár kevéssé teszi lehetővé a személyes beszélgetést.
Emellett beszéljük át naponta a leckét, az iskolai előmenetelt, és legyünk kapcsolatban az osztályfőnökkel, tanítóval. Nem kell különleges figyelmet szentelni az iskolának, de a gyerekek java az általános iskolában még igényli a segítséget, bár a kamaszok esetében megtörténhet, hogy elutasítja, pedig szüksége lenne rá. Ilyenkor tartsuk a kapcsolatot az iskolával, és addig ne avatkozzunk be, ameddig úgy látjuk, hogy a dolgok rendben mennek.
Ha van rá módunk, kihasználhatjuk a karantén időszakát arra is, hogy gyerekünk szobájába egy kis újítást hozzunk. Plakátozzon, színezzen kedvére, rendezze át a bútorokat. Próbálgasson sminkeket, frizurákat, extrém öltözéket, ha van kedve. Gondoljuk át, és hozzunk felelős döntést, de talán itt az ideje a rég vágyott álom beteljesülésének: kerüljön kiscica, kiskutya a családhoz. Az a lényeg, hogy a mindennapokba örömet csempésszünk! Készíthetünk az adventi kalendáriumhoz hasonló meglepetést is, minden napra valami kis apróság, aminek megörül a gyerek. Szőhetünk terveket, hogy mit csinálunk, hova megyünk el, amikor vége ennek az egésznek: meglátogathatnánk végre a rég nem látott rokonokat, vagy elhívhatnánk őket vendégségbe, bepótolhatjuk az elmaradt szülinapi bulit.
Tartsuk szem előtt mindazokat a mindennapi dolgokat, amelyek boldoggá tesznek bennünket és a gyerekeinket, hogy elviselhetőbb legyen az előttünk álló időszak.
