2024. április 20., szombat

Kiemelt figyelmet a nemzeti régióknak!

Mintegy félmillió aláírás hiányzik a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés sikerességéhez

Kevesebb, mint két hónap áll rendelkezésre és még mintegy félmillió aláírás szükséges ahhoz, hogy az Európai Unió tárgyalja a Székely Nemzeti Tanács által indított, az európai régiók támogatási egyenlőségét követelő európai polgári kezdeményezést, vagyis az őshonos kisebbségek megerősítéséért folytatott kezdeményezést. Dr. Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi biztosa, a Magyar Szónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a kezdeményezést mindenki támogathatja, aki rendelkezik valamely uniós tagállam állampolgárságával, vagyis a vajdasági magyarság jelentős része is, és erre buzdít mindannyiunkat megmaradásunk érdekében.

A Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló uniós kohéziós források elosztásánál a nemzeti regionális jellegzetességek szempontjaira is legyenek tekintettel. Annak érdekében, hogy az Európai Unió napirendre tűzze a kérdést, az aláírásgyűjtés 2019. május 7-i meghirdetésétől számított egy év alatt legkevesebb egymillió támogató aláírást kell összegyűjteni legalább hét európai uniós országból. Dr. Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács külügyi biztosát a kezdeményezés részleteiről és a folyamat alakulásáról kérdeztük

Emlékszünk még az őshonos kisebbségek jogainak védelméről szóló, két évvel ezelőtti európai aláírásgyűjtésre. Akkor összegyűlt az egymillió aláírás. Most újabb, hasonló aláírásgyűjtés van folyamatban a nemzeti régiók védelme érdekében. Miről szól, mi indította el ezt a kezdeményezést?

A kezdeményezést az a sajnálatos tény motiválta, hogy számos ország, így például Románia és Szlovákia is mesterségesen el akarja sorvasztani a hagyományos nemzeti közösségek által lakott térségeket. Ennek megfelelően kevesebb forrást juttatnak ide nemcsak a központi költségvetésből, de az Európai Unió által biztosított fejlesztési forrásokból is. Az a számítás munkálkodik a háttérben, hogy a hátrányos gazdasági folyamatokra válaszul a helyi közösség kényszerből elvándorol, beolvad, felszámolja saját magát. Amellett, hogy ez jogellenes, egyben veszélyezteti e közösségek identitásának fennmaradását is. Indokolt ezért az uniónak is kiemelt figyelmet szentelnie e nemzeti régióknak, hiszen az EU által kötelezően védendő nyelvi és kulturális sokszínűség épp ezekben a térségekben van leginkább veszélyeztetve.

A székelyeken kívül más nemzeti közösségeket is érint?

Természetesen. Sokat dolgoztunk azért, hogy olyan javaslattal álljuk elő, mely az EU valamennyi őshonos nemzeti közösségének előnyös. Ha sikerrel járunk az aláírásgyűjtésben, akkor létrejöhet egy olyan új finanszírozási mechanizmus az unió fejlesztéspolitikáján belül, mely közvetlenül és kizárólag a nemzeti régiók számára elérhető. Meggyőződésünk, hogy ez a vajdasági magyarság számára is kedvező helyzetet fog biztosítani sajátságaiknak a szülőföldön való megőrzésében, Szerbiának az unióhoz való csatlakozását követően.

Milyen határidővel és mennyi aláírást szükséges összegyűjteni?

2020. május 7-ig kell egymillió támogató aláírást összegyűjtenünk szerte az Európai Unióból. A hátralévő idő tehát rendkívül szűkös, és még mindig sok aláírás hiányzik, de ezeknek a határidőn belüli összegyűjtése a javaslat mögötti társadalmi támogatás felmutatása érdekében elengedhetetlen. Ha az ember egy több, mint fél milliárd állampolgárral rendelkező integrációs térben akar hatékony lobbit csinálni, akkor ahhoz tudnia kell százezrek, milliók támogatását megnyerni, máskülönben a javaslatait lesöprik az asztalról. Ebben a munkában számítunk az érintett közösségek és az őket képviselő szervezetek támogatására, legyenek azok pártok, civil szervezetek, egyházak, helyi cégek, önkormányzatok vagy állami szereplők.

Milyen segítséget nyújthatnak ebben a külhoni magyarok, akik nem uniós országban élnek?

Ezt a kezdeményezést mindenki támogathatja, aki rendelkezik valamely uniós tagállam állampolgárságával. Ennek megfelelően a vajdasági honfitársaink jelentős része is be tud szállni a közös munkába. Én magam is erre biztatnám valamennyi kedves olvasóját a Magyar Szónak, hiszen egy nagy és életerős közösségről van szó, amely fontos, hogy a trianoni békediktátum századik évfordulójának évében is aktívan megmutassa a benne rejlő cselekvő erőt, és összetartozás-tudatot.

Mi a tétje a kezdeményezés sikerének vagy sikertelenségének?

Ha egy szóban kellene összefoglalnom, a tét: a megmaradásunk. Sikerünk esetén alapvetően javulhat a határon túli magyar térségeknek a népességmegtartó ereje, sikertelenségünk esetén viszont továbbra is rettegéssel tekinthetünk majd a népszámlálások adataira, hogy mennyivel lettünk már megint kevesebben. Ha sikerrel járunk, akkor megakadályozhatjuk végre a határon túli nemzetrészek mesterséges gazdasági elsorvasztását, kudarc esetén viszont velünk marad e probléma, a bűntudattal együtt, hogy nem szabtunk neki gátat akkor, amikor erre a lehetőség egyértelműen adott volt.

Másfél hónap maradt már csak hátra abból az egyéves aláírásgyűjtésből, melynek elindításáért 6 évig pereskedtünk az Unió Bíróságán az Európai Bizottsággal szemben. Csak rajtunk múlik, hogy mit kezdünk ezzel az idővel. Van-e bennünk elég erő ahhoz, hogy megálljt parancsoljunk annak a folyamatnak, hogy 100 éve megpróbálnak bennünket kiszorítani a saját szülőföldünkről? Szunnyad-e még bennünk önszervező erő, és tettre készség, vagy lélekben már lemondtunk saját magunkról? Munkához látunk-e, bármennyire nehéz is az előttünk álló feladat, vagy ecsetelve a nehézségeket lassan meggyőzzük magunkat a semmittevésről? Ezekre a kérdésekre kell lélekben mindenkinek választ adnia.

Miként támogathatjuk, írhatjuk alá a kezdeményezést?

A támogatás legegyszerűbb módja az, hogy felkeressük a nemzetiregiok.eu honlapot. Ott a „Támogatom” gombra kattintva fog megjelenni az a felület, melyen meg kell adnunk a támogatáshoz szükséges személyi adatainkat, így a teljes nevünket, állampolgárságunkat, személyi igazolványunk számát (vagyis az úgynevezett okmányazonosítót, ezt útlevélszámmal is lehet helyettesíteni). Arra is kérünk mindenkit, aki fontosnak tartja a megmaradásunk kérdését, hogy aláírás után terjessze e kezdeményezés hírét barátai, ismerősei, családtagjai körében, illetve saját közösségi média-felületein is. Szülőföldünkért mozgassuk meg Európát!