2024. március 28., csütörtök

Továbbra is működik a népkonyha

Bővült a felhasználók köre – Az idős felhasználóknak házhoz szállítják az egytálételt

A Topolya községben felállított Rendkívüli Helyzetek Törzskara a koronavírus-járvány okozta rendkívüli állapot bevezetését követően több olyan, a nehéz szociális helyzetben élők megsegítését célzó intézkedést hozott, amelyek kivitelezésében jelentős szerep jutott a Vöröskereszt községi szervezetének.

Topolyán egyebek mellett a helyi közösséggel karöltve zajlik azoknak a 65 évesnél idősebb, krónikus betegséggel küzdő, illetve a külföldről hazautazásuk után karanténba kényszerült polgárok megsegítése, akiknek a családja nem tud segíteni a mindennapi élelem biztosításában. Lestár Tibor, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára elmondta, hogy a törzskar döntése értelmében a rendkívüli állapot idején továbbra is megszervezik a népkonyhai szolgáltatást.

- A népkonyha működtetésére általában áprilisban teszünk pontot, de ezúttal továbbvisszük, amíg fennáll a rendkívüli állapot. A működtetés költségeit a községi önkormányzat vállalta magára. Az igénylők száma a helyzetre való tekintettel bővült. Eddig több mint 20 újabb egyént vontunk be az étkeztetésbe. Ezek az emberek eddig idénymunkából tartották el a családjukat, és most a járványhelyzetben annak a bevételnek a megszűntével kilátástalan helyzetbe kerültek. Emellett olyan családtalan idős egyéneknek is segítséget nyújtunk, akik koruk, betegségük miatt már nem képesek ellátni önmagukat. Természetesen e lista bővítésekor figyelembe vesszük Topolya Község Szociális Központjának a véleményét is – nyilatkozta Lestár Tibor, aki köszönetét fejezte ki azoknak a községbeli egyéneknek, akiknek a támogatásából, humánus gesztusuk jóvoltából tejjel, mézzel és más étkekkel tartalmasabbá tehetik ezekben a megpróbáltatásokkal teli helyzetben levőket segítő népkonyha étkeit.

A Vöröskereszt titkára elmondta azt is, hogy az önkéntesek házhoz viszik az ételt a népkonyha azon felhasználóinak, akik betöltötték a 65. életévüket, és nem hagyhatják el a lakhelyüket.

- A népkonyha felhasználóinak a száma immár 480 körülire emelkedett, közülük mintegy 100-an vannak, akiknek az életkoruk miatt házhoz szállítjuk az ételadagokat. A konyhán dolgozók munkája zavartalan, győzik az adagok készítését. Egyedül ott ütköztünk akadályba, hogy a szétosztásnál tevékenykedő önkéntesek közül többen is betöltötték a 65. évüket, őket ifjabbak helyettesítik. Az ételadagok finomak, tartalmasak, eddig pozitív visszajelzéseket kaptunk. A katolikus húsvéti ünnepre való tekintettel a babadag mellett instant levest és ízesítőt, süteményt, és főtt tojást is kaptak a felhasználóink – tudhattuk meg.

Több mint ötezer csomagot állítottak össze (Tóth Bálint felvétele)

Több mint ötezer csomagot állítottak össze (Tóth Bálint felvétele)

A Vöröskereszt topolyai szervezetének titkára szólt a helyi közösséggel közösen megszervezett topolyai önkéntes hálózat működéséről, amelynek tagjai az idős polgárok napi szükségleteit igyekeznek megoldani.

- A topolyai önkéntes csapathoz csatlakoztak Topolya Község Művelődési Házának dolgozói, és a Dr. Hadzsy János Önkéntes Tűzoltó Testület tagjai is. Az önkéntesek munkáját Tóth Bálint koordinálja, és naponta több mint 10 házból érkezik felkérés a bevásárlásra, és a gyógyszerek beszerzésére. Egyedül a banki ügyintézésben nem tudunk segítséget nyújtani, ezt más módon kell megoldania a nyugdíjasnak – hallhattuk.

- Rendkívül mozgalmas, sokszor emberfeletti energiát igénylő időszakot élünk meg a Vöröskereszt berkein belül. Igyekszünk felkarolni és segíteni azokat a polgárokat, akik a Szociális Központ döntése értelmében is rászorulók. Emellett az önkénteseink közreműködtek a községi önkormányzat támogatásából biztosított, a helyi közösségek koordinálásával szétosztott, a kisnyugdíjasokat segítő csomagok összeállításában. Ez hatalmas munka volt, csaknem 5300 csomagot kellett szelektálni és szállítható állapotba rendezni – ismertette Lestár Tibor, akitől a Vöröskereszt véradási akcióival kapcsolatban is érdeklődtünk.

- A Vöröskereszt koordinálásával zajló községi véradási akciók menetében továbbra sincs változás, csupán a távoktatás bevezetésére való tekintettel a középiskolások számára szervezett megmozdulást halasztottuk el. Legközelebb májusban Bácskossuthfalvát veszi célba a transzfúziós állomás kocsija, a topolyai községben júniusban lesz a következő véradás – hallottuk Lestár Tibortól, a Vöröskereszt topolyai titkárától.

Nyitókép: Több mint ötezer csomagot állítottak össze (Tóth Bálint felvétele)