A madarak gyűrűzése több mint százéves, tudományos adatgyűjtési módszer. A lényege, hogy nyomon lehet követni a madarak vonulását. A régi időkben az emberek nem tudták, hogy hová tűnnek a vándormadarak télen, azt hitték például, hogy a fecske elássa magát a mocsárban. A gyűrűzésnek köszönhetően nyomon lehet követni a madarakat, s így kiderült, hogy vándormadaraink több ezer kilométert tesznek meg telelőhelyükig.
A gyűrűzéshez napjainkban komoly madárvédelmi programok is kötődnek. Például a szalakótavédelmi programot Vajdaságban a szabadkai Riparia Természetbarátok Egyesülete dolgozta ki és indította útjára 17 évvel ezelőtt – számolt be lapunknak Sihelnik József, a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület ornitológusa.
– A szalakóta védelme Vajdaságban sikertörténetnek nevezhető. A program kezdetekor kevesebb mint 10 pár képezte a teljes állományt az országban, és teljes egészében Észak-Vajdaságban volt található. A program túlnőtt a Riparián, ezért Vajdaság egész területéről civil szervezetek csatlakoztak, így került a képbe a topolyai Arcus is. Minden szervezet a saját területén végzi a szalakóta védelmét, együttműködve a többiekkel. Odáig jutottunk, hogy az elmúlt évben több mint 250 költő pár volt Vajdaságban, és Észak-Szerbiában is megjelent mint költő faj – mondta el Sihelnik, majd hozzáfűzte, hogy a program keretében mesterséges madárodúkat helyeznek ki, és meggyűrűzik a madárfiókákat.
A történet itt jut el a világjáró nagyvölgyi szalakótáig. Nagyvölgy egykoron egy virágzó kis falu volt a Csík-ér partján, mára azonban teljesen elnéptelenedett. Ettől függetlenül ideális élőhely a szalakótáknak, ezért az Arcus aktivistái odúkat helyeztek ki ide. 2017-ben itt történt meg az első újbóli költés Topolya község területén – számolt be az ornitológus. 2019-ben a nagyvölgyi odúban három szalakótafióka született, amelyeket az Arcus aktivistái meggyűrűztek.
– A két idősebb fiókát jelöltük meg színes gyűrűvel, és mindhárom alumíniumgyűrűt kapott. Mindhárom sikeresen kirepült, és a középső fióka volt az, amelyik megdöntötte a hazai távolsági rekordot. Március elején kaptuk az információt, hogy megtalálták ezt a madarat Namíbiában a La Paloma farmon, Otjiwarongo közelében. Ez azt jelenti, hogy 7386 kilométert tett meg az őszi vándorlása során. Volker Dickhoff farmer nagyon rossz állapotban bukkant rá a szalakótára, ezért egy helyi állatmenhelyre vitte. Az ott dolgozó szakemberek gondjaikba vették, és értesítették a Belgrádi Természettudományi Múzeumot. A jó ellátásnak köszönhetően a madár felerősödött, és március 17-én szabadon engedték. Akkor 180 grammot nyomott, és jó állapotban volt, ami azt jelenti, hogy be tudott kapcsolódni a tavaszi vonulásba. Ha minden jól megy, akkor hamarosan vissza fog térni erre a területre – mondta el Sihelnik.
A fiatal szalakóták a vándorlásról a szülőodújuk közelébe térnek vissza, és ott keresnek fészket. Nagyvölgyön vannak szabad odúk és táplálkozásra alkalmas helyek is – tudtuk meg az ornitológustól, aki végezetül elárulta, hogy nagy izgalommal várják vissza a Namíbiát megjárt madarat.
