A trianoni békediktátumot 1920. június 4-én írták alá. A magyar közvélemény számára a kemény békefeltételek azonban már az év elején ismertek voltak. A szegedi Délmagyarország című napilap január 20-ai számában például a következőképpen írták le az ország területi veszteségeit:
„A magyar királyság területe a régi határok között 325.000 négyzetkilométer volt, 22 és félmillió lakossal. A megmaradó Magyarország területe 100.000 négyzetkilométerre zsugorodik össze, 8 millió lakossal.”
Az általános vasutassztrájk emléktáblája a pályaudvar épületének falán (Fotó: Patyi Szilárd)
Kevésbé ismert tény, hogy száz évvel ezelőtt városunkban, a magyar lakosság körében, általános tiltakozás bontakozott ki a készülő igazságtalan békeszerződés ellen. A tiltakozást a szabadkai vasútigazgatóság magyar vasutasai kezdték el, akik április 16-án csatlakoztak az előző nap kezdődő általános jugoszláviai vasutassztrájkhoz. Másnap 13 órakor a vasútigazgatóság vezetősége egy fenyegető rendelettel igyekezett munkára bírni a szabadkai vasutasokat.
„5457. szám… Vasúti Igazgatóság Subotica – Szabadka
A vasutakon kiütött sztrájkhoz az újvidéki és szabadkai állomások személyzete is csatlakozott és elérte azt, hogy a forgalom részben szünetel. Mivel Bácska megszállott területen van, azért az Igazgatóság az egész személyzet figyelmét felhívja arra, hogy a vasúti sztrájkot a megszálló hatóság elleni lázadásnak minősíti és ez esetben, az összes vasutasok a hadbíróság ítélete alá esnek.
Ennek alapján felhívom az egész személyzetet, hogy e rendelet megjelenésétől számítva 10 órán belül rendes szolgálattételre jelentkezzék, mert a határidő letelte után, ha a személyzet továbbra is sztrájkol, akkor a katonai hatóság veszi át az egész személyzet feletti rendelkezést, katonai törvények szerint, amelyek igen szigorúak.
A katonaság teljes mértékben igénybe fogja venni a katonai törvények szigorát, úgy a sztrájkolókkal, mint azoknak családtagjaival szemben” – állt az igazgatóság rendeletében.
A vasutasok azonban nem hagyták abba a sztrájkot. Sőt április 18-án Szabadkán általános sztrájk vette kezdetét, amelyet a hatóság erőszakkal igyekezett letörni.
„Futótűzként terjedt el a városban az általános sztrájk híre, az üzleteket hirtelen lezárták, a kávéházak, éttermek rolóit szintén lehúzták, de a hatóság ismét felnyittatta. A sztrájk minden foglalkozási ágra kiterjedt. A pincérek azonnal elvonultak a kávéházakból, ahol csak a tulajdonos és hozzátartozói szolgálták ki a vendégeket. A villamostelepen szintén sztrájkba léptek az alkalmazottak. A villamoskocsik nem közlekedtek, áramszolgáltatás nem volt. Délután azonban szereztek gépészt, aki a telep gépeit üzembe hozta s este fél tíz órakor már volt áramszolgáltatás. A kávéházakban csak nagyon kevés közönség gyűlt egybe. A cigányok szintén sztrájkoltak. Egyetlen egy kávéházban sem volt zene” – olvashatjuk a sztrájkról a Bácskai Hírlap április 22-ei számában.
Április 19-én nem jelentek meg az újságok. Délelőtt a katonaság a Városháza előtt összegyűlt tömeget feloszlatta, a piacosokat is szétkergették. Az üzletek nagy részét erőszakkal kinyittatták, de az alkalmazottak nem álltak munkába. Délután Dušan Manojlović, a város rendőrfőkapitánya a következő rendeletet adta ki:
„Az egész város területén mindenféle hazug és nyugtalanító híreket terjesztenek, amelyek képesek a lakosság között pánikot előidézni.
Ez okból a legszigorúbban elrendelem, hogy ezen város polgárai mindazokat, akik ily nyugtalanító híreket terjesztenek, jelentsék fel a legközelebbi rendőrközegnél, mert ellenkező esetben az is, aki a feljelentést elmulasztja, a legszigorúbban lesz megbüntetve. A hazug és nyugtalanító hírek terjesztői a katonai bíróság rendelkezései alá esnek.”
A hatósági erőszak azonban nem törte le a sztrájkot, sőt éjjel fegyveres felkelésbe torkollott…
