2024. április 20., szombat
NAGYBECSKEREK

Hatszáz arcpajzsot készítettek

Tizenhat fertőzött - Fertőtlenítő három helyszínen

Szerbia 23 városában több mint kétszáz 3D nyomtatóval rendelkező önkéntes készít arcpajzsot az egészségügyi dolgozóknak. Tekintettel arra, hogy egy rendkívül fontos védőfelszerelésről van szó, Nagybecskereken mintegy húsz fiatal látott munkához és eddig már több mint hatszáz arcpajzsot ajándékoztak a városi kórháznak és az egészségházaknak.

Az ily módon készített arcvédők nem nyújtanak ugyan száz százalékos védelmet a viselőiknek, mégis nagyon fontos elsődleges védőfelszerelés. Az is lényeges, hogy a részei – szükség esetén – kicserélhetőek. Az önkéntesek teljesen ingyenesen készítik az arcpajzsokat, sőt még az alapanyagot is maguk vásárolták. Később ebben támogatták őket a magánszemélyek, vállalkozók, szervezetek és intézmények. A csoport tagjai bíznak abban, hogy hamarosan minden nagybecskereki egészségügyi intézménynek biztosítanak kellő számú arcpajzsot. Munkájukat tovább folytatják, ameddig csak lesz rá igény, és igyekeznek más szerbiai egészségügyi intézményt is segíteni a védőfelszereléssel.

Az Egészségügyi Minisztérium legújabb kimutatása szerint Nagybecskerek város területén 16 koronavírussal fertőzött személyt regisztráltak és 395-en vannak karanténban. Törökbecse községben 93, Magyarcsernyén 53, Szécsányban 48, Bégaszentgyörgy községben pedig 38 személy van házi karanténban.

A nagybecskerekiek tegnap és ma három helyszínen tölthettek maguknak személyenként kétliternyi fertőtlenítőszert. A vegyszert ingyenesen osztják.
Az egyenként ezer literes tartályokat tegnap a Baglyas helyi közösség épülete előtt és a város központjában helyezték el, ma pedig a Lesnina épülete közelében lehet fertőtlenítőszerhez jutni 5 és 17 óra között.