2024. április 19., péntek
SPORTHÍREK

Befejezés augusztusban?

LABDARÚGÁS

Spanyol sajtóértesülések szerint az UEFA és az Európai Klubok Szövetsége (ECA) augusztusi, kéthetes lezárást tervez a Bajnokok Ligája és az Európa-liga küzdelmeiben, lehetővé téve, hogy szeptemberben elkezdődhessen az új szezon. A BL és az El nyári befejezése illeszkedik a nemzetközi futballnaptárhoz, mivel mindkét sorozat negyed- és elődöntőit, valamint döntőjét be lehetne fejezni két hét alatt. Az elképzelés az, hogy a párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, ezeket semleges helyszínen játszanák, szigorúan zárt kapuk mögött. A szervezetek tisztában vannak azzal, hogy a döntések a kormányoktól is függnek, de a mihamarabbi folytatás reményében abba is belemennének, hogy nézők nélkül rendezzék meg a fennmaradó találkozókat.

Haaland idén, Mbappé jövőre?

Erling Haaland idén nyáron, míg Kylian Mbappé egy évvel később lehet a Real Madrid legfőbb célpontja. A Marca spanyol sportnapilap arról számolt be, hogy a fővárosi együttes számára „nehéz, de nem lehetetlen” a 19 éves norvég, valamint a 21 éves, világbajnok francia támadó megszerzése. Kivásárlási ára 75 millió euró. Mbappét 2022-ig köti szerződés a PSG-hez, a világ egyik legértékesebb labdarúgóját így legkorábban jövő nyáron lehetne megszerezni elfogadható vételárért, bár miután Neymarral kapcsolatban egyre valószínűbb, hogy idén nyáron visszatér a Barcelonához, a párizsiaktól öngyilkosság lenne, ha egyazon átigazolási időszakban mondana le támadójátékának két meghatározó emberéről.

„Átszervezés” a Barcelonában

A Barcelona átszervezte vezetőségét azután, hogy pénteken hat igazgatósági tag lemondott posztjáról. A katalán klub tegnapi közleményében jelezte, hogy az igazgatótanács elfogadta Jordi Moix gazdasági alelnöki kinevezését, míg Pau Vilanova és Oriol Tomas ugyancsak alelnökként a szervezeti ügyekért, illetve a kereskedelmi területért lesz felelős. A vezetőség titkára Marta Plana, kincstárnoka pedig David Bellver. A klub négy alelnökéből kettő állt fel pénteken, őket négy igazgató követte, mihamarabbi elnökválasztást sürgetve. A Barcelona a közleményében jelzi, hogy jogi lépéseket tesz Emili Rousaud lemondott alelnökkel szemben azokért az állításokért, amelyekkel „súlyosan rombolta a klub megítélését”.

Nehéz helyzetben a játékvezetők

A járvány pénzügyi következményei a profi játékvezetőket is érintik, sokaknak a teljes bevételük kiesik ebben az időszakban. Knut Kircher korábbi német bíró azt nyilatkozta, a Bundesligában dolgozó játékvezetők a jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint hetente egy-két napon vállalhatnak más munkát, de akik nemzetközi meccseken is bíráskodnak, azok a játékvezetés mellett mással nem foglalkoznak. A Bundesligában egyébként mérkőzésenként 5000 euró körüli bért kap egy játékvezető, ha nemzetközi összecsapásokon is bíráskodik, abból nagyjából 80 ezer euró fizetése van évente.

FORMULA–1

Elhalasztják a Francia Nagydíjat (is)

A június 28-ára tervezett Francia Nagydíjat is valószínűleg el kell halasztani, miután Emmanuel Macron államfő hétfőn módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját. A bejelentés szerint május 11-éig lesznek érvényben a koronavírus-járvány megfékezése érdekében március 17-én életbe lépett kijárási korlátozások, míg július közepéig biztosan nem lehetne nagy tömegeket vonzó eseményeket rendezni Franciaországban. Ez pedig a BBC szerint lehetetlenné tesz egy olyan sportrendezvényt, amelyre tavaly 135 ezren látogattak ki. A franciát követő futam a naptárban az Osztrák Nagydíj. Szombaton az osztrák sportminiszter az mondta, hogy reményei szerint sor kerülhet a július eleji spielbergi versenyre. Azt a viadalt a Brit Nagydíj követné, majd augusztus 2-án a Hungaroringen a Magyar Nagydíj.

Ugyanakkor Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) korábbi elnöke azt tanácsolja utódjának, Jean Todtnak, hogy töröljék az egész idényt. „Ez véget vetne a bizonytalanságnak, a csapatok és a versenyszervezők tudnának tervezni, és felkészülni a jövőre. Jelenleg nem tudnak cselekedni, és rengeteg pénzt veszítenek” – fogalmazott a 80 éves Mosley, aki 1993 és 2009 között irányította a FIA-t.

NBA

Karnišovas bajnokcsapatot akar

A minap eldőlt, ami a múlt héten még csak erős pletyka volt a Denver háza táján. Artūras Karnišovas, a Nuggets vezérigazgatója, Nikola Jokić „felfedezője”, az elmúlt években egyre jobban muzsikáló, stabil playoffcsapatának első számú felépítője hivatalosan is aláírt a Chicago Bullshoz. Karnišovas új munkahelyén máris a legnagyobb célokat tűzte ki. „A Chicago bajnoki címe az álmom. Erős alapot kell építenem hozzá rendszeres, részletes munkával” – nyilatkozta a litván szakember.

MAGYAR KÉZILABDA

Befejeződött az idény

A Magyar Kézilabda-szövetség a minap elnökségi ülésén egyhangúlag úgy határozott, a koronavírus-járvány okozta helyzetre való tekintettel az összes bajnokságot befejezettnek nyilvánítja, nem hirdet győzteseket, nem lesznek helyezések, ahogy feljutók és kiesők sem. Ugyanakkor mindkét nemnél meghatározzák a nemzetközi kupaindulókat, ebben az esetben pedig az előző kiírásban elért eredmény a mérvadó. Az utóbbi névsor” viszont még képlékeny, hiszen a 2020/2021-es idényben a tervek szerint átalakul a Bajnokok Ligája rendszere, és az EHF csak később dönt a szabadkártyásokról.