2024. április 19., péntek

Nehéz a helyzetünk, de küzdünk!

Tiszakálmánfalviakkal beszélgettünk a nyugdíjascsomagok kiosztása kapcsán

A budiszavai nyugdíjasok a múlt csütörtökön kapták meg élelmiszercsomagjaikat, a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái házhoz szállították ezeket, akárcsak Újvidék többi részében is. A csomagokat az önkormányzaton keresztül sikerült beszerezni, nagyjából 33 ezer olyan, székvárosi és környékbeli nyugdíjas kaphat ilyent, akiknek havi jövedelme nem haladja meg a 30 ezer dinárt. A VMSZ városi szervezetének önkéntesei ebben a faluban 161 személyhez juttatták el az adományt, 10 kg lisztet és 7 kg tartós élelmiszert, száraz tésztát, rizst, olajat, babot, konzervételeket.

Vörös Károly szerint a helyiek betartják a rendelkezéseket (Ótos András felvétele)

Vörös Károly szerint a helyiek betartják a rendelkezéseket (Ótos András felvétele)

Kiss Gyula, a Vajdasági Magyar Szövetség városi képviselő-testületi képviselője elmondta, hogy a csomagokat főként helybeliek hordták szét, ő maga is részt vett a munkában. A falubeli nyugdíjasok külföldön élő hozzátartozói megköszönték a törődést és a gondviselést.
– Pozitívan élem meg azt, hogy gondoltak rám, kellemesen meglepett, hogy csomagot kaptam. Van egy kis földünk, ebből szűkösen meg lehet élni, persze, hogy segítség a csomag. Nem sok, de nagyon jól jött. Nekünk, itt, falun 70 év a korhatár a kijárási tilalom tekintetében, a feleségem és én a nyáron töltjük be a 65-öt, a szomszédságban van egy bolt, oda járunk bevásárolni, kenyeret, tejet, ezt-azt. Nem látom, hogy lennének gondok a faluban az idősek ellátása terén, legalábbis a magyarság esetében, amit hallok, tőlük hallom. Az idősek betartják a szabályt, nem mennek ki az utcára, a gyerekek, unokák viselnek gondot róluk – mesélte Vörös Károly.

Balla Erzsébet és Lajos átveszik csomagot (Ótos András felvétele)

Balla Erzsébet és Lajos átveszik csomagot (Ótos András felvétele)

Balla Erzsébet és Lajos is kaptak csomagot. Mindketten betegek, nehezen mozognak, nagyon megörültek a segélynek.

– Nemsokára betöltöm a 65-öt, a páromnak kicsi a nyugdíja, nehéz a helyzetünk, de küzdünk! Van két drága gyermekünk, családostól, nagyon sokat segítenek, de a csomag is jól jött. Nagyon köszönjük, kár hogy ritkán van ilyesmi! Szerencsénk is van, két házzal távolabb van egy kis üzlet. Erős cukorbeteg vagyok, mind a két térdem, mind a két csípőm ki van kopva, a párom 75 éves, szívbeteg, négy hete nem mentünk ki az utcára, csak most, amikor meghozták a csomagot. Nagyon félünk. Hála az Istennek a drága gyermekekért, meg hogy van kertünk, udvarunk! A Vöröskereszt nagyon keveset segít, ritkán. Minden hónapban majdnem 3000 dinárt adok a receptre kiírt gyógyszerekért, hozzáfizetésként. És hol vannak még azok az orvosságok, amelyeket készpénzért kell megvennünk? Amíg bírtunk, nagyon sokat dolgoztunk, a párom 35 évig volt szobafestő, nehéz munka volt… Panaszkodom, ilyenkor, ünnepkor feltör az emberből… Most már van egy kis, akkumulátoros-motoros eszközöm, amellyel közlekedhetek, és kimehetek a gyógyszertárig meg a templomig, ha ismét szabad lesz kimenni. Van egy drága testvérem, itt, a faluban, ő jön hozzám, mert én nem tudok eljutni – hallottuk Erzsébettől.

A csomag tartalma megfelel Tóthék elvárásainak (Ótos András felvétele)

A csomag tartalma megfelel Tóthék elvárásainak (Ótos András felvétele)

– Mondhatom, hogy nagyon megörültek a csomagnak, tudjuk, hogy az idősek mennyire örülnek mindennek, amit kapnak. „Na, most akkor nem maradunk éhen”, mondta apósom, persze, hogy nem éheznek, de azért jól esett nekik – hallottuk a Tóth családban, a 80 éves nyugdíjas menyétől. A csomag tartalma megfelel Tóthék elvárásainak, úgy vélik, hogy nem gond az, hogy nincs benne fertőtlenítőszer, hiszen az idősek úgyse mennek sehova, ami után fokozottan tisztálkodniuk kellene. – Mindenkinek van otthon szappanja. Betartjuk a szabályokat, gyakran mossuk a kezünket, maszkot és kesztyűt viselünk, használunk alkoholalapú és egyéb fertőtlenítőszereket is – hallottuk. Menyük elmondta azt is, hogy amikor bejött a válság, a falubeliek körbetelefonálták az időseket, azokat, akiknek nem szabad kijönniük, és megkérdezték tőlük, hogy mire van szükségük. A volontőrök tevékenysége jó, a fiatalok, szomszédok beszerzik az időseknek a kenyeret meg mindent, ami kell nekik. – Az idősekre ráparancsoltak, hogy ne menjenek sehova, be is tartják ezt. Nem mennek ki az utcára se, de nem is kell, hiszen itt vannak a kertek, meg itt vagyunk mi is – emlékeztetnek a fiatalabbak.

A hét végéig a városban tevékenykedő önkéntesek eljuttatják a csomagokat mindegyik olyan címre, amelyre a nyugdíjat kézbesíti a postás, mindenki megkapja járandóságát.

Cikkünkhöz galéria is kapcsolódik.