2024. március 28., csütörtök

Átlépte a harmincezret az igazolt fertőzöttek száma Belgiumban

Újabb 942 igazolt koronavírus-fertőzést jelentettek hétfőn Belgiumban, ezzel átlépte a harmincezret a fertőzöttek száma. A járványgörbe töretlenül emelkedik Hollandiában is, ahol újabb 1174 ember esetében lett pozitív a teszt. Luxemburgban azonban további csökkenést mutatva 11 új fertőzöttről számoltak be hétfőn.

A közzétett adatok szerint az új koronavírussal fertőzöttek száma jelenleg 30 589 Belgiumban, ami az esetek számának további emelkedését jelenti, noha jelentősen kisebb mértékben, mint a vasárnap közölt 1600-at is meghaladó adat.

A járványgöbe azt mutatja, hogy két hét alatt mintegy háromszorosára nőtt a fertőzöttek száma: két hete vasárnap 10 836, egy hete 19 691 azonosított fertőzöttet tartottak nyilván az országban.

A halálos áldozatok száma is emelkedett. Az elmúlt 24 órában 303 új halálesetet jelentettek, míg számuk vasárnap 268 volt. A fertőzés következtében Belgiumban elhunyt 3903 ember 53 százaléka kórházban, 43 százaléka idősek otthonában halt meg.

A kórházi ápoltak száma vasárnaphoz képest kis mértékben emelkedett. A belga kórházak 9432 rendelkezésre álló ágyából jelenleg 5393-at foglalnak el koronavírussal fertőzöttek, 40-nel többet, mint vasárnap. Azonban az elmúlt napok adatainál valamivel kevesebbet, 310 embert szállítottak kórházba az elmúlt 24 órában. A vasárnap közölt 477 emberhez képest hétfőre 239-en hagyhatták el a kórházat, eddig 6707-en.

Belgium továbbra is a tizedik helyen áll a világ országai között az igazolt fertőzések számát illetően.

Hollandiában sem lassul a járvány terjedése. A vasárnap jelentett 1323 új esethez képest a hétfőn közzétett adatok szerint 1174 új fertőzöttet azonosítottak az országban. A Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint jelenleg 25 746 a fertőzöttek száma és 2737 halálos áldozata van a betegségnek, ami 94-gyel több az előző nap közölt adatoknál. A rendelkezésre álló információk szerint eddig mintegy 300-an gyógyultak fel.

Luxemburg már hatodik napja a járvány lassulásáról adott hírt, azonban még a szigorú intézkedések ellenére is 11 új fertőzöttet azonosítottak a nagyhercegségben hétfőig. Számuk vasárnap 47 volt, míg szombaton 108, pénteken pedig 81. Az összesítés szerint 3281 fertőzöttet tartanak nyilván az országban, valamint újabb négy ember halálával 66-ra emelkedett az halottak száma.

A luxemburgi kórházak 214 beteget kezelnek megerősített vagy feltételezett fertőzés miatt, közülük 31-et részesítenek intenzív ellátásban. Eddig 465 ember távozhatott tünetmenetesen a kórházakból.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn közzétett Twitter-üzenetében azt közölte, hogy elhunyt az intézmény egyik munkatársa, aki az uniós bizottsághoz tartozó Európai Kutatási Tanács (ERC) alkalmazottja volt. Az uniós intézmények közül korábban az Európai Parlament innovációs és technológiai főigazgatóságának egyik külső szakértője hunyt el a betegségben.