Egyetlen élőújságon kétezer-ötszázan

Néhány héttel ezelőtt – számos településen lezajlott élőújságot követően – újabb helyszínre, ezúttal Kishegyesre készült a Magyar Szó csapata, amikor a járvány leállította az újságíró-olvasó találkozók sorozatát, és minden jel szerint ezen a tavaszon már nem is lesz folytatás. Történt már hasonló a kilencvenes, háborús években, amikor úgy tűnt, hogy a kényszerszünetet követően vissza sem tér ez az „intézmény”.

Az élőújságokhoz gyakran nyereményjáték is kötődött – miként az idén is –, s természetesen a sorsolás ezúttal sem marad el. De mielőtt a Magvető szerkesztője a változásokat ismertetné, talán érdekes lehet az olvasók számára, ha a kényszerből otthon gubbasztó újságíró nagy vonalakban visszatekint a háromnegyed évszázadot megélt lap kezdeti élőújságjaira.

Tízéves volt a Magyar Szó, amikor 1954-ben a szerkesztőség az évforduló alkalmából nagyszabású – nyereményjátékkal egybekötött – élőújság-sorozatot indított. A nyereményjáték és a rendezvénysorozat egyaránt nagyszabású volt, hiszen egy híján félszáz településre látogattak el az újságírók; a főnyeremény pedig egy kétszobás ház volt, 999 kisebb-nagyobb egyéb nyeremény mellett.

Negyed évszázaddal később a lap publicistája, Bogdánfi Sándor író így emlékezett vissza a nagy vállalkozásra: „Reggel villámsebesen hozzáláttunk a lapkészítéshez, kora délután – néhány ügyeletes hátrahagyásával – autóbuszra szálltunk, és siettünk az olvasóhoz. Becsén kétezer ember szorongott a szövetkezeti otthonban. Nagyfényen órákon át türelmesen várt bennünket a telt ház, miközben a havat lapátoltuk ki a hófúvásban elakadt teherautó kerekei alól. Debelyacsára, ahova még nem vezetett műút, traktor húzott bennünket a sártengerben. Székelykevén zenekarral, pattogó indulóval, szívből jövő harsány köszöntővel fogadtak egy koromsötét esős estén, Muzslyán pedig forró tyúklevessel nyilvánították ki elismerésüket az olvasók. A Magyar Szó diadalútja volt ez. Az olvasótábor akkor látta először szemtől szembe a jugoszláviai magyar újságírógárdát.

Akkor győződtünk meg róla először, biztosan és cáfolhatatlanul, hogy nem hiába gürcöltünk éjjel-nappal, szívtunk ötven büdös cigarettát naponta és ittuk literszámra a keserű feketét, nem hiába tanultunk és dolgoztunk, írtunk és fordítottunk, nem hiába áldoztuk fel fiatal éveinket az újságírásnak, íme, az olvasó nemcsak hisz nekünk, hanem szeret is bennünket. A Magyar Szó szerkesztősége akkor forrott eggyé olvasóival, állítom.”

A sorozat Adán indult (ahová a végén a főnyeremény is került); a lap így tudósított az eseményről december 8-án: „A Magyar Szó szerkesztősége hétfőn este Adára látogatott és az adai Szocialista Szövetség bizottsága, a helybeli szakszervezeti tanács és az Ady Endre kultúregyesület rendezésében élőújságot tartott. Több mint 500 hallgató zsúfolt teremben kísérte a változatos műsort, amelynek komoly és humoros, élcelő, élőszóban elmondott cikkei két órán át lekötötték a hallgatóságot.”

Megtörtént, hogy hetente hat élőújságot is tartottak, naponta akár két településen, illetve például Zentán és Szabadkán délután és este is szerveztek újságíró-olvasó találkozót a városok különböző termeiben, városrészeiben.

Az egyik tudósításban ezt olvashatjuk: „Nem csak a szerkesztőség tagjai voltak fáradhatatlanok és utaztak vonaton, gépkocsin, sőt kompon és csónakon is az olvasóhoz, de olvasóink is, akik néha akár kilométereket gyalogoltak lapjukért, amikor a tanyavilágból eljöttek az élőújságig.”

A nyereményjáték kisorsolására igen bonyolult rendszert találtak ki a szervezők, a lényeg mégis az, hogy gazdára talált mind az ezer nyeremény: az adott nap délelőttjén Újvidéken 993-at sorsoltak ki, délután élőújság keretében pedig a hat nagyobbat (kerékpárt, boronát, karórát), valamint a Krivaja vállalat által fölajánlott kétszobás házat. Ezt Baranyi Katalin adai virágárus nyerte. A főbb nyeremények kisorsolásáról készült riportot aznap este leadta az Újvidéki Rádió. A főnyeremény nyertesét pedig – a telefonközpont esti zárva tartása miatt – a rendőrség által értesítették.

Az elkövetkező évtizedekben sorjáztak a téli élőújságok, annál is inkább, mert kezdetben még televízió sem volt, így a hosszú téli estéken remek kikapcsolódásként, unaloműzőként is szolgáltak ezek a rendezvények. Sőt művelődési estekké fejlődtek, mivel mindinkább a vendégek és a vendéglátók közös programjává fejlődtek a találkozók azáltal, hogy a helybeli művelődési egyesületek és a diákok is bekapcsolódtak. Ezáltal gyakran igencsak az éjszakába nyúltak az élőújságok, amelyeknek a végén rendszerint nyereményeket is kisorsoltak. A „nem hivatalos részben” pedig igyekeztek kitenni magukért a vendéglátók, sokszor a zenekar is a helyszínen termett, hogy mulatság zárja le az estet.

Még a kilencvenes háborús évek is nehezen tudták meggátolni az élőújságokat, 1992. november 22-én például kétezer-ötszázán gyűltek össze az óbecsei sportcsarnokban. Egyféle kiállás is volt ez a háborúellenes újság mellett. A következő évben – amikor már egy újság tízmilliárd dinárba került – az infláció ezeket a rendezvényeket is elsöpörte, de nemsokára visszatértek.

A növekvő szórakozási és tájékozódási lehetőségek – nem kis részben a technika fejlődésének következtében – az évek folyamán a közönség egy részét elcsalták az élőújságoktól, az utóbbi kilenc-tíz évben a téli-tavaszi időszakban a szerkesztőség mégis rendszeresen szervez találkozókat az olvasókkal. Érdemes kiemelnünk Tordát, hiszen ebben a bánáti kis faluban évek óta rendszeresen telt ház, kétszáz vagy annál is több néző fogadja az újságírókat.

Az utóbbi fél évtizedben számos könyv – a Naptár pedig rendszeresen – megjelent a Magyar Szó kiadásában, így a rendezvények egyben könyvbemutatóként is szolgálnak. Ebben az időszakban olyan városokba is eljutott a szerkesztőség csapata, ahová korábban nem vagy csak nagyon ritkán. Volt élőújság Belgrádban és Budapesten; Szegeden pedig évente rendszeresen, ahol legfőképp a Vajdaságból elszármazottak találkoznak szívesen az újságírókkal.

Hosszú évek óta gyakran központi szerep jut az élőújságokon a Magvető mellékletnek. Gyakorlatilag a mezőgazdasági melléklet a megjelenése, 2008 óta igyekszik ilyen módon is kapcsolatot tartani az olvasótáborral, tehát a mezőgazdasági termelőkkel. Varga Attila, a Magvető szerkesztője így összegezte az élőújságok szerepét:

– Fontosnak érzem, hogy találkozzunk az olvasóinkkal, mert így megtudhatjuk tőlük, hogy mit olvasnak és mit hiányolnak; gyakran a rendezvényt követő beszélgetések alkalmával mondják el véleményüket, amit azután hasznosítani tudok a szerkesztésben, hiszen az újság igyekszik minél nagyobb példányszámot elérni. A termelők pedig számos időszerű témáról értesülhetnek.

Kezdettől fogva ugyanis ezeken a rendezvényeken részt vesznek a VMSZ-nek azok a köztársasági képviselői, akik a mezőgazdasággal kapcsolatos témákkal foglalkoznak a parlamentben, illetve a tartományi titkárságokban, tehát első kézből tudják tájékoztatni olvasóinkat a készülő törvényekről, az időszerű pályázatokról, a nyugdíjjal kapcsolatos témákról, mindarról, ami érinti és nyilván érdekli a gazdálkodókat. Újabban az Agráregyesületek Szövetségével együttesen szerveztük az élőújságjainkat, így az érdeklődésre sem lehet panaszunk, továbbá a falugazdászok is részt vesznek a rendezvényeken, és talán segítünk az ő kapcsolattartásukban is a termelőkkel.

Sajnos a járvány miatt elmaradt négy-öt találkozónk az olvasókkal, valamint a gálaműsor, amelyen kisorsoltuk volna a nyereményjátékunk nyereményeit.

A rendkívüli állapot miatt a sorsolást a tervezettnél később tartjuk meg, az időpontról idejében tájékoztatjuk olvasóinkat. Tehát a szelvényeket már be lehet küldeni, de aki a körülmények miatt most nem akar postára menni, későbbre halaszthatja. Minden olyan szelvényt elfogadunk, amely beérkezik az egyelőre számunkra sem ismeretes időpontig, amely azonban csak a rendkívüli állapot megszűnése után esedékes.