2024. március 29., péntek

A munkának folytatódnia kell

A mezőgazdasági munkálatokat nem lehet elodázni – Nincsenek könnyű helyzetben a gunarasi gazdák

A járványveszély miatt bevezetett kijárási tilalom és egyéb korlátozások a lehető legrosszabbkor jöttek a mezőgazdasági termelők számára. A tavaszi munkálatok elvégzésével nem lehet kivárni a rendkívüli állapot végét, mert különben nem lesz termés, az pedig végzetes lenne a gazdák számára. Gunaras főként mezőgazdaságból élő közösség, így ez a probléma őket hatványozottan érinti. Király Zoltán, a Gunarasi Gazdakör elnöke arról számolt be lapunknak, hogy igyekeznek tovább folytatni a munkát a rendkívüli állapot idején is.

– A kialakult helyzet miatt a mezőgazdaságban is számos nehézség van, akárcsak az élet más területein. Fontos tudni, hogy már igen intenzív fázisban vannak a tavaszi munkálatok, a földlemunkálás, a műtrágyaszórás, a szója, napraforgó és kukorica ültetése. Mindenképpen hátráltatja a munkát az éjszakai kijárási tilalom, és a hogy a 70 évnél idősebb emberek nem hagyhatják el a házat. A gunarasi gazdák próbálják úgy megoldani ezt a helyzetet, hogy kora reggel 5 órától a kijárási tilalom kezdetéig elvégeznek mindent, amit tudnak. Ez konkrétan úgy néz ki, hogy beülnek a traktorba, csatlakoztatják a munkagépet, és kimennek a földre elvégezni a munkát. Közben nem mennek máshova a faluban, a földekről pedig egyenesen hazamennek. Tudjuk, hogy a minisztériumi engedélyek egy napra szólnak, de a mezőgazdaságban nem lehet így tervezni, mert bármi közbejöhet – mondta el Király.

A gazdákat ebben a nehéz helyzetben a gunarasi helyi közösség is megpróbálja segíteni. Ennek az egyik leglényegesebb módja a kijárási engedélyek biztosítása – számolt be az elnök.

– Próbálunk kijárási engedélyt biztosítani azoknak a gazdáknak, akiknek a jószágai nem ott vannak, ahol ők laknak. Ez a jószágetetés és az elletések miatt nagyon fontos. Ez az engedély arra jó, hogy a kijárási tilalom ideje alatt közlekedjenek, de kizárólag a saját lakcím és a gazdaság a lakcíme között tehetik – mondta el Király, majd hozzáfűzte, hogy a településen több olyan gazdaság is működik, amelyek vezetői elmúltak 70 évesek, és az utódok nem Gunarason élnek, vagy nem mezőgazdasággal foglalkoznak. Ezek a gazdálkodók vannak a legnehezebb helyzetben, mert a termelésnek folytatódnia kell, a mezőgazdaságban nem lehet elhalasztani az aktuális munkálatokat.

A Vajdasági Magyar Szövetség által kezdeményezett, tartományi szintű kukoricamag-osztási akció a gunarasi gazdákat is érinti. A magok kiosztása már megtörtént – számolt be az elnök, majd arról is szólt, hogy a gunarasi helyi közösség területén közel ötven gazda kapott ingyenes vetőmagot. Elmondása szerint a mostani helyzetben ez a segítség is nagyon jól jött az idős gazdálkodónak.

Király végezetül arról is szólt, hogy a rendkívüli állapot miatt a gazdakör hagyományos tavaszi akcióját is elhalasztották. Ennek során, ha majd lehetőség adódik rá, facsemetéket ültetnek, megmetszik a már elültetett fákat, és helyrehozzák a forgalmasabb dűlőutakat.