2024. április 19., péntek

Minden hétre egy lemez

A Juhász Zenekar YouTube-csatornájára az együttes albumai és koncertfelvételei kerülnek fel

A rendkívüli állapot a művelődési életre is rányomta a bélyegét. A rendezvényeket lemondták és későbbre halasztották, így sokakhoz hasonlóan a zenészek is egy ideig kényszerpihenőt tartanak. A Juhász Zenekar az idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. A járvány miatt későbbre halasztották a jubileumi koncertjeiket. A tagok egy YouTube-csatornát hoztak létre, hogy az együttes kedvelői ebben a nehéz időszakban sem maradjanak muzsika nélkül. A részletekről Juhász Gábor számolt be lapunknak.

A járványügyi helyzetre való tekintettel elindult a zenekar YouTube-csatornája. Milyen tartalmakat fogtok közzétenni a videómegosztón?

– A zenekar eddig megjelent hét lemeze kerül fel hét hét alatt a csatornára. Ehhez hozzátesszük a kapcsolódó koncertfelvételeket, illetve más érdekes videókat abból az időszakból. Eddig az első lemezünk került fel, A juhászok így élnek címmel, illetve a 2007-es lemezbemutató koncert, amit a Pannon RTV vett fel a szabadkai Népkörben. A hétvégén teszem fel a második lemezünket, az elsősorban gyermekeknek szánt Heje-huja vigalom címűt. Ez egy húsvéti meglepetés is a népzenét, a népdalokat, a mondókákat és a meséket kedvelő családok számára is. Ennek a koncertfelvétele is felkerül majd, amelyen Utasi Árpád mesemondó, Szabó Kocsis Zsuzsanna népdalénekes és az akkori horgosi néptáncos gyerekek is szerepelnek. Számunkra is nagy élmény ezeket a videókat újra megnézni, és remélem, a Juhász Zenekar munkásságát követő közönségnek is örömet okoz majd.

A járvány miatt sok rendezvényt lemondtak, elhalasztottak. Hogyan érinti mindez a zenekart?

– Februárban még meg tudtuk valósítani a gyerekeknek szóló koncertsorozatunkat hat állomással, amelyet a magyar kormány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatott. A rendkívüli állapot nagyon kellemetlenül érinti a zenekart, mert rengeteg koncertet, fesztivált mondtak le, ahol szerepelhettünk volna. Ez anyagi vesztességet is jelent számunkra. Persze, az egészség a legfontosabb, úgyhogy ha ez az ára, hogy mielőbb túl legyünk ezen a járványon, akkor nem bánjuk ezt az áldozatot. Különösen nehéz a 20 éves jubileumi koncertsorozatunk megszervezése. Áprilisban és májusban öt ünnepi koncertet terveztünk több ország bevonásával is, és júniusban is lettek volna jubileumi koncertjeink. A május végén szervezendő Folk Music Fest valószínűleg őszre tolódik, a június végére tervezett népzenei táborunkat remélem még meg lehet tartani. Az oktatási tevékenységünk is az online térbe került át. Tartjuk a kapcsolatot azokkal a fiatalokkal, akik az irányításunk alatt tanulják a népzene alapjait. Bár ez nagyon nehéz, hiszen a személyes kapcsolat semmivel sem helyettesíthető. Remélhetőleg ezt is tudjuk majd pótolni. A május végére tervezett szabadkai jubileumi koncertünket meg legfeljebb online fogjuk megtartani.

Mivel töltik az időt a zenekar tagjai a karantén idején?

– A zenekar tagjai Szabadkán, Zentán, Mórahalmon és Baján élnek. Egymás között is interneten tartjuk a kapcsolatot. Aki teheti, az otthonról dolgozik, aki nem, az bejár a munkahelyére. Én például nap mint nap dolgozom a Pannon Televízióban. Az mindenkire érvényes, hogy többet tudunk tölteni a családunkkal, gyermekeinkkel. Tehát ilyen szempontból jól jön a rendkívüli állapot. Természetesen mindenkinek hiányzik a találkozás, a társaság, a jó hangulat. Már 20 éve ebben vagyunk. Utazások, fellépések, fesztiválok. Furcsa, hogy szabadok a hétvégéink.

Terveztek-e online koncertet tartani?

– Május végére terveztünk a Folk Music Fest nyitó eseményeként a szabadkai Városházán egy ünnepi, 20 éves jubileumi koncertet tartani. Addigra a YouTube-csatornánkra is felkerül mind a hét lemezünk, és a hozzájuk kapcsolódó videók is. Ha akkor sem lehet nyilvános koncertet tartani, akkor összehozunk egy online koncertet. Már tervezzük, hogy milyen számokat fogunk majd előadni. Igyekszem a 20 év legnagyobb slágereit összeválogatni. Természetesen, ha alkalom lesz rá, akkor nyilvánosan is megtartjuk majd a jubileumi koncertünket, de addig is alkalmazkodunk a lehetőségekhez.