2024. április 20., szombat

Sport a mai napon

Norvégia a téli olimpiák fölényesen legsikeresebb nemzete, számos éremhalmozó sportolóval. Közülük is a műkorcsolyázás emblematikus egyénisége, Sonja Henie emelkedik ki, habár honfitársai listáján nincs az első tízben, a nők összesített rangsorában pedig a legjobb 35 között sem található. Neki csak három alkalma volt az aranyéremre, s mindhármat ki is használta, emellett pedig még zsinórban tízszeres világbajnok és egyhuzamban hatszoros Európa-bajnok is volt. Sonja korcsolyázása forradalmat jelentett a sportágban, és a versenyzés során az addig szokásosnál rövidebb szoknyával is könnyebbé tette a kűrök kivitelezését.

Sonja Henie a mai napon, 1912. április 8-án született Oslóban Wilhem Heine jómódú szűcs és felesége, Selma Lochmann-Nielsen egyetlen lányaként. A családfő világbajnok kerékpárversenyző volt, aki gyermekeit a sportra irányította. Fiuk, Leif a műkorcsolyázásban találta fel magát, húga, Sonja sízéssel kezdett, a műkorcsolya mellett pedig nemzetközileg jegyzett teniszező, valamint képzett úszó és lovagló volt. Amikor Sonja komolyabban elkezdte gyakorolni a műkorcsolyázást, apja a legjobb edzőket szerződtette, és még a híres orosz balett-táncosnőt, Tamara Karszavinát is alkalmazta. Az első nagyobb győzelmet 10 évesen a norvég bajnokságon aratta, két évvel később pedig az utolsó, 8. lett Chamonix-ban az első téli olimpián, négy évvel később, miután már világbajnok volt, győzött a St. Moritz-i, 1932-ben a Lake Placid-i és 1936-ban a garmischi olimpián is. Utóbbi sikerét csak szoros arányú pontozással aratta, és feljegyezték, hogy nemcsak karlendítéssel köszönt a versenyen megjelent Hitlernek, hanem még a vacsorameghívását is elfogadta. Onnan eredt a dedikált fénykép, amely Norvégia megszállása alkalmával megmentette a Henie családot. Sonját hazájában sokan árulónak tartották, és ezen alig enyhített, hogy már amerikai állampolgárként támogatta az államok háborús erőfeszítéseit és a norvég ellenállási mozgalmat is.

Sonja az 1936-os olimpia után felhagyott a versenyzéssel, Hollywoodban 16 filmben vállalt szereppel színésznői karriert futott be, azonkívül ő volt a profi jégrevük egyik úttörője is. Hollywoodban az egyik legjobban fizetett sztár volt, a jégrevük és egyéb üzletei révén pedig a világ egyik leggazdagabb nőjének számított. Utóbbival 1956-ban hagyott fel, amikor harmadszor is férjhez ment, ezúttal a dúsgazdag mágnás Nieks Onstadhoz, és Oslóban telepedett le. Ezt megelőzően számos kaland is fűződik a nevéhez, többek között Joe Louis öklözővel, valamint Tyrone Power és Van Johnson színészekkel. Halála után megjelent életrajzában az áll, hogy szex- és pénzfüggő, valamint erősen rosszindulatú személy volt, aki családját és másokat is kihasznált céljai eléréséhez.

Az 1960-as évek derekán leukémiát állapítottak meg nála, és ennek következtében 1969. október 12-én a Párizs–Oslo légi járaton hunyt el.