2024. március 29., péntek

Elhunyt Nemes István festőművész

Életének 73. évében elhunyt Nemes István festőművész, lapunk egykori grafikai szerkesztője.

Nemes István (Dormán László felvétele)

Nemes István (Dormán László felvétele)

Nemes István 1947-ben született Hódságon. Belgrádban és Újvidéken végezte képzőművészeti tanulmányait, tanulmányutakon járt a Balkáni hegyek között, Észak-Olaszország városaiban, Szardínia szigetén, számtalan művésztelepen Gyimestől Normandiáig. 1994-ben telepedett le Magyarországon, Somogyfajszon élt és alkotott.

Művei 1969-től szerepeltek kiállításokon. Egyéni kiállításokkal mutatkozott be Belgrádban, Újvidéken, Szabadkán, Topolyán, Zentán, Erdélyben, Szlovéniában, Olaszországban, Németországban, valamint Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Baján és Kaposvárott. Részt vett Országos Akvarell Biennálékon, Triennálén Egerben, Magyar Táj Biennálékon Hatvanban, Őszi Tárlatokon Hódmezővasárhelyen, Téli Tárlatokon Kecskeméten, Nemzetközi Akvarell Biennálén Belgrádban a Magyar Vízfestők Társaságával. Kiállított az Unikornis Csoporttal (Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész, Nagy Judit gobelinművész, Szemadám György festőművész, író és Meszlényi Attila festőművész), Végh András festőművésszel, Benes József festőművésszel, Gerle Margit keramikusművésszel, Puha Ferenc festőművésszel, Aknay János festőművésszel, Sütő Róbert festőművésszel, Ferencz S. Apor képzőművésszel, a Magyar Vízfestők Társaságával, Műhely Egyesülettel, 9+1 Egyesülettel és a bajai Nagy István Egyesülettel.

Egyedi technikával festett madarai helyt álltak nemzetközi kiállításokon, mint a Baton Rougeban, ahol elnyerték a zsűri és a közönség díját, Lausanneban, Ludwigshafenban, Courmayeurben, Budapesten, Sopronban.