2024. április 18., csütörtök

Virtuálisan is a vásárlók szolgálatában

A fogyasztóvédők az internetes vásárlás során is körültekintésre intenek

Az internetes vásárlás már jó ideje népszerű mifelénk is – a jelenleg kialakult helyzetben pedig extra értelmet nyert. Erre a legjobb példa, hogy egymás után jelennek meg az online zöldpiacok is. Most, hogy az „igaziakat” bezárták, az élelmiszerboltok polcain pedig gyakran hiányos vagy fonnyadt a portéka, nagy segítségünkre lehetnek a friss zöldség és gyümölcs beszerzésében. Ennek kapcsán kerestük fel a Zentai Fogyasztóvédelmi Központot, ahol az igazgatóbizottság elnöke, Vujičić Savo szívesen állt a rendelkezésünkre.

Általánosságban az online vásárlásról elmondta, ennek specifikumai közé tartozik, hogy a vásárló nem kerül közvetlen kapcsolatba a kereskedővel, és a konkrét árut sem látja, csak azt, ami az internetes felületen szerepel – ez több gondot vonhat magával. Például előre kifizetjük a terméket, aztán pedig nem kapjuk meg. A legutóbbi, 2018-as fogyasztóvédelmi törvény mindazt előirányozza, hogyan valósíthatóak meg ezek a tranzakciók zökkenőmentesen. Elsődleges fontosságú, hogy megbízható oldalakon keresgéljünk, ahol a hozzászólásokból ez leszűrhető. Ami a fizetés módját illeti, természetesen az a legbiztonságosabb, amikor ez utánvétellel történik. Átvételkor érdemes odafigyelni, érkezett-e a termékkel számla, használati utasítás (a műszaki cikkek esetében garancialevél), illetve elállási kijelentőlap, mert az utóbbi meglétének esetében van rá 14 napunk, hogy az árut visszaküldjük, amennyiben elégedetlenek vagyunk vele. Előfordulhat, hogy a kereskedő nem hajlandó visszafizetni az összeget; ebben az esetben a vásárló forduljon a fogyasztóvédelmi egyesülethez.

Vujičić Savo mindenképpen azt ajánlja a polgároknak, hogy kövessék intézményük Facebook-oldalát, ahol naprakész információkat találnak mindenféle vásárlással, a járvány okozta tudnivalókkal, kockázatokkal kapcsolatban jelenleg is. Noha az irodájuk hivatalosan nincs nyitva, ettől még él az oldal, ugyanakkor az ott található mobiltelefonszámon is elérhetőek. Most is aktívan tartják tehát a kapcsolatot a hozzájuk forduló vásárlókkal.

A frissen alakult online zöldpiacokkal kapcsolatban az a véleménye, hogy bár nem törvényellenesek, kizárólag a bizalmon alapulnak, hiszen ezekben az esetekben az árus nem ad számlát, ergo nincs semmiféle garancia, így a fogyasztóvédő panasz esetén nem tud az ilyen esetekkel foglalkozni, nem tud odahatni. Akik eddig a piacon árultak, most pedig az interneten, azok általában kisvállalkozók és őstermelők, elvileg kell lennie erről hivatalos okiratuknak is, ezért is merik reklámozni a termékeiket. Egyelőre nem érkezett panasz ezzel kapcsolatosan a zentai fogyasztóvédőkhöz. Vujičić Savo ebben a kényszerhelyzetben jó ötletnek tartja ezt a fajta megoldást, azt mondja, ha igazán friss terméket szeretne, ő is mindig ezektől a személyektől vásárol. Más a véleménye a Magyarországról behozott áruról, ebben az esetben mindenki a saját kockázatára vásárol, különösen a határzár óta, amikor csak a meglévő, kétes frissességű tartalékokat próbálják értékesíteni az eladók.

A megrendeléses online vásárlásra visszatérve megjegyezte, jelenleg az emberek ezt preferálják, viszont nem árt résen lenni, mivel az adott helyzetben az árut kiszállító futárszolgálatok a járványra hivatkozva nem mindig tartják be a határidőket – így érdemes megfontolni, a vásárlás melyik módját választjuk.

Fontos odafigyelnünk minden esetben az élelmiszerek szavatosságára is, mivel a létfenntartáshoz szükséges árukból hiány mutatkozik, a többiből viszont felesleg. Az akciós termékekre különösen ügyeljünk! Továbbá: 36 árucikk van (olaj, cukor, liszt, kenyér stb. – a teljes lista a Facebook-oldalukon szintén megtalálható), amire az állam garantált árat szabott ki. Máris van rá példa, hogy bizonyos boltok és gyógyszertárak ezek némelyikének jóval megemelték az árát. Amennyiben a vásárló ilyesmit tapasztal, okvetlenül jelezze a fogyasztóvédőknek vagy egyenesen a nagykikindai kereskedelmi felügyelőségen (a 0230/422-908-as telefonszámon), amely szigorú büntetést ró ki az adott vállalatra, és visszaállítja az árakat.