2024. április 19., péntek

Újabb változások az óbecsei Egészségházban

Az Egészségügyi Minisztérium utasításaival összhangban, az óbecsei Egészségház újabb változásokat vezetett be a betegellátásban. A páciensek két bejáron érkezhetnek az intézménybe: ha komolyabb tüneteik vannak és koronavírus-fertőzésre gyanakodnak, a főbejáraton kell jelentkezniük, ha azonban nem erről van szó, akkor a mentőszolgálati bejáratnál várják őket. Azoknak a betegeknek, akiknek komoly panaszaik vannak, és fennáll a veszélye annak, hogy fertőzöttek, azt javasolják, hogy az egészségházba való érkezés előtt telefonon jelentkezzenek be az Egészségházba.

Ha az orvosok is fertőzésre gyanakodnak, a pácienst egy erre a célra kialakított izolációs helyiségben fogják megvizsgálni, míg a tesztelést a gyógyfürdő épületében végzik majd el. Ha beigazolódik a fertőzés, a beteget a protokoll szerint további kezelésre utalják. A rehabilitációs részleg átmenetileg a gyógyfürdőből az Egészségház első emeletére költözött, és a mentőszolgálati bejáraton érkezve lifttel is meg lehet közelíteni. Ideiglenes légzőszervi rendelő is működik, bejárata a mentőszolgálat mellett van.

A mentőszolgálat továbbra is éjjel-nappal dolgozik, az általános orvosi szolgálat 7 és 18 óra között fogad pácienseket, a háziápolási és szakorvosi szolgálatok, valamint az újfalusi rendelő a már ismert beosztás szerint, de 7-től 18 óráig működnek, a péterrévei és bácsföldvári rendelők 7 és 19 óra között vannak nyitva, míg Radičevićen és Mileševón az eddigiek szerint rendelnek az orvosok.

A patikák a receptre felírt gyógyszereket legfeljebb kilencszer adhatják ki – ez azt jelenti, hogy az elektronikus recept első kiadásától számítva a támogatott orvosságokat kilenc hónapon át lehet majd kiváltani anélkül, hogy meg kellene látogatni az orvost.