2024. április 17., szerda
PIROS CERUZA

A néhai bárány

Rádióhallgató ismerősöm hívta föl a figyelmem a néhai jelző időnként előforduló meghökkentő használatára: a műsorban ezzel a jelzővel hivatkoztak egy vajdasági egyesület egykori, már leköszönt elnökére. A hallgató – a rádióból értesülve arról, hogy az illető elhalálozott, holott tudomása szerint jó egészségnek örvendett – föl sem ocsúdott első megdöbbenéséből, amikor a következő mondatokból kiderült, a néhai (helyesen: egykori) egyesületi elnök nem hunyt el, csupán arról van szó, hogy már nem tölti be korábbi tisztségét, erre vonatkozott volna az elhűlést okozó néhai szó.

Noha ez a szótévesztés nem tűnik gyakori esetnek, mégis érdemes megvilágítani ezt a bizonytalan szóhasználatot, mert – ahogy a rádióhallgató esetében – rendkívül kínos helyzet a következménye annak, ha esetleg nem a megfelelő jelentésében fordul elő a néhai jelző. Merthogy csak és kizárólag olyan személyekre vonatkozhat, akik már nincsenek az élők sorában.

A szótárak alátámasztják ezt az állítást: mindegyik rendelkezésre álló forrásban azt olvashatjuk, a néhai szó egyértelműen azt jelenti, hogy az a személy, akit ezzel illetünk, már nem él. Nemcsak hogy már nem végez bizonyos tevékenységet, vagy leköszönt korábbi tisztségéből: ha valakire ezzel a jelzővel hivatkozunk, az kétséget kizáróan azt jelzi, az a személy eltávozott az élők sorából. Régi forrásokból tudjuk, hogy mindig is ezt jelentette, nem következett be tehát jelentésváltozás, bizonyosan állíthatjuk, hogy akárcsak évszázadokkal ezelőtt, úgy ma is az egyetlen értelmezése az, amelyet a Magyar értelmező szótár is tartalmaz, hivatalos vagy választékos stílusjelöléssel: „Már nem élő.” Hozzátehetjük, hogy emellett eufemisztikus, azaz szépítő jellegű is.

Részletezésként idézünk Grétsy Lászlónak a témában írt jegyzetéből: „A néhai is beletartozik azoknak a jelzőknek a sorába, mint az egykori, volt, ezelőtti, régi, régebbi, hajdani, valamikori, korábbi stb., tehát amelyek személyre vonatkoztatva azt jelzik, hogy a szóban forgó személy tevékenysége, működése a mostanit megelőző időszakra esik. Igen, beletartozik, de egy igen lényeges dologban különbözik tőlük. A néhai ugyanis azt a jelentésmozzanatot is magában hordozza, hogy akit ezzel a jelzővel illetünk, az már nem él. A felsorolt többi jelző jelentése sem azonos, de az említett jelentésmozzanat eredendően nincs bennük.”

Fontos tehát, hogy nem tekinthető a fölsorolt jelzők szinonimájának, mert abból olyan sértő, meghökkentő helyzet születhet, mint amilyen a kiinduló példánkban is történt: az egyesület néhai elnökéről szóló közlés a szándéka szerint arra utalt volna, hogy az illető már felhagyott e tevékenységével, ehelyett az az igen bántó értelmezés szűrhető ki belőle, hogy már nincs az élők sorában. Mondanunk sem kell, mennyire kellemetlen ezt állítani valakiről, aki él. Az egykori, korábbi jelző illett volna a szövegkörnyezetbe.

Meglehetősen szomorú, ám szemléletes példa a néhai szó megfelelő használatának megjegyzésére Mikszáth Kálmánnak A néhai bárány című elbeszélése, amely a kedves Cukri bárányról szól, aki egy tulipános ládán csücsülve menekül meg a pusztító árvíz elől. A szomszéd faluból való Baló Ágnes a ládában tartott holmiját keresi és siratja, merthogy mégsem mehet férjhez kelengye nélkül, testvére, a kis Borcsa meg a legkedvesebb jószágát, akit ugyan végül viszontlát a falu leggazdagabb emberénél, Sós Pálnál, csakhogy – tárgyalt szavunk egyértelmű és pontos jelentéséből már sejteni lehet – nem úgy, ahogy szerette volna.