Délután négyre volt kiírva az indulás az üzbég fővárosból. Idejében kiértem az állomásra, hátha véletlenül korábban indulunk, vagy legalább időben. A vadonatúj kínai gyártmányú busz már a peronon volt, de sofőrnek se híre, se hamva. Negyed öt körül megjelent egy nagydarab, mongoloid kinézetű, fehér inges, sofőr formájú alak. Társaságában egy erős, strapabíró, szimpatikus arc, feltehetően a másik kormányos. De indulásig lett harmadik is – a 13 utasra. Ötven perc késéssel neki is vágtunk a nagy kalandnak. Mi az az alig egy óra a 28-ból?
Az első igazi megpróbáltatás az üzbég–kazah határon ért bennünket. Legalábbis engem, európait. Néhány nappal korábban már megtapasztaltam a közép-ázsiai bürokráciát a nurszultáni repülőtéren, majd a kazah–kirgiz és a kirgiz–üzbég határon. Gond nélkül ment a 13 utas és háromfős személyzet átvizsgálása, alig két óra alatt végeztek is velünk. Csaknem négy órája vagyunk úton, 20 km-t már megtettünk. Nem lesz elég az a 28 óra…
Beesteledett mire kiértünk a sztyeppére. Részese voltam viszont egy csodálatos naplementének a végeláthatatlan semmi közepén. Láttam már a lebukkanó napkorongot repülőgépről, vulkán mögött, óceánparton, Párizs fölött és Jeruzsálem mögött, de ez most más volt. Nagyon más. Ismerve az ország kultúráját és népeinek történetét, valami különleges érzés volt számomra ez az est, ott, a sztyeppén. Tudtam, hogy a távolban nomádok élnek, több ezer jurta áll szétszórva a végeláthatatlanságban, a tábortűz mellett gyerekek énekelnek, a solymászok vacsorának valót vadásznak vagy épp készül a friss kumisz. Reggel aztán elém tárult az igazi kazah valóság: a fűsivatag és annak mindennapi élete. Két közúti folyosó szeli át a sivatagot észak-déli irányban. A délen lévő nagyobb városok, és az északon fekvő fővároson kívül e két út mentén létezik csak civilizált életmód a világ kilencedik legnagyobb országában, ahol átlagban 5 ember él négyzetkilométerenként, de ha a városi lakosságot nem vesszük figyelembe, akkor alig egy fő. A nomád lakosság pontos számát senki sem ismeri. Az út nagyon elhasználódott, tele lyukakkal és hepehupával. Még a Szovjetunió idejében épült, de a vaskos konstrukciót is megette a fél évszázad teherforgalma. Voltak szakaszok, nevezzük úgy, hogy órák, amikor 20–25 km/h-vel haladtunk, beszorulva egy-egy kamionkonvoj mögé. Rengeteg hatalmas szállítmány közlekedik az úton. Lényegében állatokat, zöldségféléket, követ és szenet szállítanak a sztyeppe belsejéből. Szükség szerint megálltunk elvégezni a kisdolgot. A busz egyetlen nőutasa a busz egyik oldalára ment, mi többiek pedig a másikra. Szükségem is volt a nyújtózkodásra, mivel a kínai buszokban jóval keskenyebbek az ülések (az átlagos kínai fele akkora, mint én), és vagy az egyik oldalamat nyomta az övcsat, vagy a másikat, de leggyakrabban mindkettőt. Öt-hat óránként – mint később rájöttem az arab imaidőkben – hosszabb pihenőket is tartottunk. Az út mentén számos fogadó van, hasonlóan az amerikai filmekben látott útszéli motelokhoz. No, ezek nem olyanok. A hely legfontosabb része a magazin (bolt) és a tualet (wc). A kisbolt mellett fogadó van, két-három féle arab specialitással, mint például a saslik (rúdra tűzött lóhúskockák roston sütve), a manti (húsos batyu) és a lagman (tészta párolt hagymával, káposztával és darált lóhússal). Sok ember él a wc-használati díjból, ami átszámítva 10 RSD. Minden ilyen kisvárosban van vulkanizáló, autószerelő műhely, hordóból vásárolható üzemanyag, és egy-egy prostituált.
Kezdetben bokros, de sík, később füves-dombos területen haladtunk. Az útszéli fák kérge, mint a szovjet területeken mindenütt, itt is (már ahol megmaradtak) fehérre vannak meszelve. Sok helyen jurták vagy egyszerű nádfedeles sátrak állnak az út mentén, amelyek alól a helyiek kínálták saját portékáikat: dinnyét, kukoricát, őszibarackot, hagymát, prémet, kumiszt és sokféle ízű napon szárított sajtkuglikat. A sátor mellett néhány ló, kecske és tehén legelészett, a távolban félmeztelen kazah gyermekek játszottak. Ilyen a sztyeppe világa.
Harmincöt órányi utazás után végre megérkeztünk Nur-Szultánba, az elnökről (a jelenlegiről) elnevezett fővárosba, aki e hárommillió négyzetkilométer teljhatalmú ura.
