2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY

Új Marshall-terv segíthet

Egyháztörténeti jelentőségű misét pontifikált a pápa – Tigrisek is megfertőződtek

Kemény két hétre számít az új koronavírus-járvány elleni harcban az Egyesült Államok, ahol már állatkerti tigrisek és oroszlánok is megfertőződtek. A betegség miatt kórházba vitték Boris Johnson brit kormányfőt. Virágvasárnap a Vatikánban egyháztörténeti esemény zajlott le: Ferenc pápa először pontifikált olyan misét, amelyet a hívek a helyszínen (a Szent Péter-bazilikában) nem, csak az interneten követhettek figyelemmel.

A mulandó helyett a valóban lényeges meglátását sürgette Ferenc pápa az egyház történetének interneten közvetített első virágvasárnapi miséjén, amelyet a hívőkkel teli Szent Péter tér helyett az üres Szent Péter-bazilikában mutatott be (pontifikált). A római katolikus egyházfő kijelentette: „Fedezzük fel ismét, hogy az élet értelme a szolgálatban rejlik.”

A szertartáson rajta kívül mindössze néhány pap vett még részt. Homíliájában azzal biztatott mindenkit, hogy „nem vagyunk egyedül”. Utalt rá, hogy az igazi hősök ezekben a napokban mutatkoznak meg, ők azok, akik önmagukat áldozzák föl mások szolgálatában.

Délben külön beszédet mondott, amelyet szintén az interneten sugároztak, egyszersmind imádkozott a halottakért, betegekért és az őket ellátó egészségügyi dolgozókért.

KÓRHÁZBA KERÜLT A KORMÁNYFŐ

Lelkesítő, ámbár drámai hangú beszédet mondott a brit királynő is. II. Erzsébet azt üzente vasárnap este honfitársainak: ha egyesül a nemzet és megőrzi határozottságát, sikerrel veheti fel a harcot a vírussal szemben. Köszönetét nyilvánította mindazoknak, akik a nemzet érdekében végzik munkájukat. Szebb napok jönnek, újra együtt leszünk a barátainkkal, újra találkozunk a családunkkal, ám addig még várni és dolgozni kell – mondta.

Nem sokkal beszéde előtt kórházi kivizsgálásra szállították miniszterelnökét. Boris Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy koronavírusos; azóta önkéntes karanténban volt. (Az Egyesült Királyságban tegnapig 48.440 feljegyzett fertőzöttről tudtak és 4943 halálos áldozatról.)

SPANYOLORSZÁG ÉS OLASZORSZÁG AZ ÉLEN

Az új típusú koronavírussal továbbra is Olaszország és Spanyolország a legfertőzöttebb Európában. Kontinensünkön a járvány már több mint 45 ezer emberéletet követelt. A halálesetek nagyobb részét Olaszországban (tegnap délelőttig 15.887 áldozat), Spanyolországban (12.641) és Franciaországban (8093) jegyezték föl.

A világban a járvány miatt elhunytak majdnem egyharmada olasz állampolgár.

Az azonosított fertőzések számát tekintve Spanyolország már megelőzte Olaszországot: az előbbiben tegnap délelőttig 135.032 esetet diagnosztizáltak, az utóbbiban 128.948-at.

Olaszországban folyamatosan csökken a kórházba szállítottak és intenzíven kezeltek száma.

AZ AKADÉMIA ENYHÍTENÉ A SZIGORT

Az EU főhatalmának számító Németországban továbbra is lassuló ütemben terjed a vírus, ám már így is 100.123 fertőzöttről tudnak, jóval többről, mint Kínában (82.641). Az elhunytak száma (1584) viszont gyorsan emelkedik.

A járvány ellenére a német tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina azt javasolja, hogy húsvét után fokozatosan vissza lehetne vonni a társadalom és a gazdaság működését takaréklángra állító korlátozásokat.

Németországban közben újabb gazdasági mentőcsomag készül a közepes méretű vállalatok támogatására. Így a március közepe óta bejelentett válságkezelő intézkedések keretösszege együttvéve átlépheti a 2000 milliárd eurós határt. 

BORUL AZ UNIÓS KÖLTSÉGVETÉS
Az Európai Bizottság elnöke már a koronavírus-járvány miatt válságba süllyedt EU megerősítését javasolja egy olyan nagyszabású gazdaságfejlesztési program segítségével, mint a Marshall-terv, amelyet a II. világháború után biztosított az Egyesült Államok a nyugat-európai országok számára. Ursula von der Leyen a Welt am Sonntag lapban kifejtette: szükség lesz a 2021-ben kezdődő hétéves EU-költségvetés újratervezésére is.

Kiemelte: az Unió azon dolgozik, hogy elérje mindazt, amit tagjai külön-külön nem tudnának elérni. Megemlítette, hogy az EU-intézmények és a tagországok együtt már 2800 milliárd eurót mozgósítottak a válság leküzdésére. Szerinte ez a világon a legerőteljesebb válasz a járvány miatt kezdődött gazdasági zuhanásra.

Von der Leyen úgy véli: a következő évek arról szólnak majd, hogy miként lehet kiemelni a gazdaságot a válságból egy erőteljes beruházási akcióval. Azt sem titkolja, hogy több nemzedéknyi időn keresztül terheli majd a közösséget az a sok milliárd euró, amelyet most kell észszerűen beruházni a még nagyobb katasztrófa elkerülése végett.

GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG JÖHET  

Nagyszabású (mentő)programot sürgetett két korábbi német külügyminiszter, Joschka Fischer és Sigmar Gabriel is. A Der Tagesspiegel berlini lap hírportálján közölt írásukban kiemelték: az EU mindennél nagyobb megpróbáltatás előtt áll, és az a veszély fenyegeti, hogy drámaian kudarcot vall. Ennek elkerüléséért leginkább Németországnak kell tennie, mert ez az állam az európai egységfolyamat legnagyobb haszonélvezője. Legfőképpen Olaszországot és a Spanyolországot kell támogatni – véli a két exkülügyminiszter, aki szerint a koronavírus-járvány akár az EU felbomlásához is vezethet, és nincs sok idő ezt elkerülni.

A Kreml ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy a járványt gazdasági világválság követi, amely közös nemzetközi fellépést követel.

TRUMP MÁR LÁTJA A FÉNYT

Európa mellett a koronavírus jelenleg leginkább az Egyesült Államokat sújtja. Már hetek óta az országban tartják nyilván a legtöbb fertőzöttet a világon. A járványnak tegnap délelőttig 337.637 diagnosztizált amerikai fertőzöttje és 9647 halottja volt.

A legsúlyosabban érintett város továbbra is New York. Az amerikai halálesetek csaknem fele itt történt.

New York egyik állatkertjében megfertőződött négy tigris és három oroszlán is. Ez az első eset, hogy kimutatták a koronavírust vadállatoknál.

Jerome Adams amerikai tisztifőorvos arra számít, hogy ez a hét lesz „a legkeményebb és a legszomorúbb a legtöbb amerikai életében”. A kormányzat pedig úgy ítéli meg, hogy a következő két hét lesz a legfontosabb a küzdelemben, hogy megállítsák a vírus terjedését.

Az amerikai elnök derűlátó. Donald Trump szerint ugyanis már látjuk a fényt az alagút végén.

Mi mennyi?

Mivel viszonyítási alap nélkül nem tudni, hogy mi mennyi, valami sok-e vagy kevés, ezentúl napi rendszerességgel referencia-értékeket teszünk közzé, amivel – reményeinek szerint – az aktuális járványra vonatkozó adatok érthetőbbek és áttekinthetőbbek lesznek.

► Naponta világszerte mintegy 360 ezer ember születik (óránként 15 ezer), 150 ezer pedig meghal (óránként 6250). A halálesetek kétharmada (100 ezer fő) az ún. természetes okokra, az időskori végelgyengülésre vezethető vissza.

► A WHO adatai szerint globális szinten évi 290.000 és 650.000 közt mozog a szezonális influenzához köthető halálozások száma. Legenyhébb lefolyású náthalázas esztendő esetén ez napi 794, havi 24.166 elhunytat jelent, közepes intenzitású (400 ezres mortalitás) év során napi 1095, havi 33.333, sok fertőzöttel járó esztendő esetén pedig napi 1780, havi 54.166 személy halálát jelenti.

► A szezonális influenzától évente 240 millió–1,6 milliárd ember betegszik meg.

► Az új típusú koronavírussal (Sars-Cov-2) való fertőzöttek száma hétfő délelőtti adatok szerint 1. 275.542. A fertőzés okozta betegség (COVID-19) szövődményei következtében (december végétől eddig) összesen 69.498-an haltak meg. A megbetegedettek közül 262.985 személy már meggyógyult.