2024. április 18., csütörtök

Zavarmentes az élet Kúlán

Az önkéntesek mellett villany- és vízszerelő is ügyeletet tart

Kúla lakossága is lassan beletörődik a jelenlegi járványügyi helyzet hozta intézkedésekbe, és próbál igazodni hozzá. Megalakult a községi válságstáb is, amely azóta számtalan intézkedést hozott. Előtérbe került a falugazdászok tevékenysége, akiket a Népkör Magyar Művelődési Központ köré tömörülő 11 önkéntes segít. Ők naponta csaknem 60–65, főleg idős és egyedülálló személyhez juttatják el a mindennapi szükségleteket, valamint védőmaszkokat, kesztyűket és fertőtlenítőszert visznek házakhoz.

A városi válságstáb rendelete értelmében a közművállalatok folyamatosan végzik a közterek, egészségházak, intézmények fertőtlenítését. Az önkormányzat a védőkesztyűket, arcmaszkokat biztosított a polgárok számára, ezenkívül a községi költségvetésből arcpajzsokat, teljes arcot védő kellékeket juttattak el az egészségügyi dolgozóknak, a rendőröknek és a postaszolgálat foglalkoztatottjainak is.

A vállalkozások tulajdonosai betartják a válságstáb nyitvatartási, az egy helyiségben tartózkodó személyek számát illető, valamint a fertőtlenítésről szóló rendeleteit. Kúla község önkormányzata is tájékoztatta legidősebb polgárait, hogy amíg fennáll a koronavírus terjedésének veszélye és rendkívüli állapot van, az önkormányzat önkéntesei ellátják őket alapvető élelmiszerekkel, higiéniai kellékekkel és gyógyszerekkel. A legidősebb állampolgárok a kézbesítési szolgáltatást az önkormányzat kapcsolattartó központján keresztül (025/724-177), 24 órán át igénybe vehetik. Az önkéntes mellett villany- és vízszerelő is ügyeletet tart.

A helyi egészségházban külön bejáratú részleget különítettek el azoknak a polgároknak, akik esetleg a koronavírus tüneteit észlelik magukon. Az egészségház általános orvosai a megszokott ütemben látják el a betegeket.

A gyógyszertárakban van elegendő gyógyszer, a kiskereskedelmi üzletekben pedig elegendő áru, így a megnövekedett vásárlói igényt is ki tudják elégíteni. A kistermelők a többi vajdasági településhez hasonlóan internetes felületen próbálják értékesíteni a friss zöldségféléket és virágokat, s bár a polgároknak hiányzik a megszokott piac, zavarmentes az élet Kúla község területén.