2024. április 16., kedd

Plazmaterápiával a koronavírus ellen

Ana Brnabić kormányfő szerint a szerb társadalomban nincs meg a kellő szolidaritás

Tíz nap múlva megkezdjük a plazmaterápiát. Vért veszünk a koronavírus-fertőzésből kigyógyult betegektől, mert bennük megvan a betegség leküzdéséhez szükséges ellentest, és ebből kapnak majd a megbetegedettek – jelentette ki Ana Brnabić kormányfő a Pink Televízió egyik műsorában.

Megpróbáljuk vérátömlesztéssel gyógyítani az embereket – folytatta Brnabić. – A válságtörzsben elhatároztuk, hogy a nukleáris energetikai intézettel alakítunk egy olyan laboratóriumot, amely képes lesz teszteket előállítani az antitestekre, amely megmutatná a populáció ellenállóképességét is. Vérplazmabankot fogunk létrehozni, hogy készen álljunk a járvány egy esetleges újabb támadására.

A kormányfő szerint a szerb társadalomban nincs meg a kellő szolidaritás. Álszent viselkedésnek ítéli meg azt a jelenséget is, hogy a polgárok egy része a nap első felében a városban sétál, este pedig tapsol az egészségügyi dolgozóknak.

Felháborító, hogy mennyire hiányzik a szolidaritás Szerbiában! Többségünknek vannak nagyszülei, akik teljes házi elszigeteltségben élnek. Értsék meg, hogy minden nap, amelyet mi sétával töltünk, az egy nappal hosszabbítja az ő mozgáskorlátozásukat! Ha mindannyian tiszteletben tartanánk a rendeleteket, és otthon maradnánk, nem lennének fizikai kontaktusaink más emberekkel, két hét alatt teljesen más állapotok uralkodnának az országban, és enyhíthetnénk is a meglevő rendeleteken.

Brnabić szerint az ötödik és a hatodik hét megmutatja, hogy a társadalom felülkerekedik-e a járványon, vagy belebukik. Épp ezért felszólította az ország polgárait, ha nem maguk, akkor az egészségügyi dolgozókkal való szolidaritás érdekében tegyék meg a szükséges lépéseket, és járjanak el a rendeletekkel összhangban.