2024. március 29., péntek

Ötezer embert szállított haza a kormány

Mostantól még könnyebb lesz a visszatérés egy új egyezménynek köszönhetően

A szerb állam továbbra is eleget tesz annak a korábbi elhatározásának, mely szerint, ahonnan csak lehet, haza kell szállítani a külföldön maradt hazai állampolgárokat. Naponta legfeljebb két gép indul a kormánydöntés értelmében külföldre ezzel a céllal, mivel azonban a mögöttünk álló napokban már megoldották a repülőtereken rekedt utasok problémáját, ennek a két gépnek az indítására sem mutatkozik állandóan szükség.

Ma egy repülő száll fel a belgrádi Nikola Tesla Repülőtérről Pozsonyba, mert 320-an is jelezték, hogy hazatérnének. Ivica Dačić külügyminiszter nyilatkozatában úgy fogalmazott, nem turistákról, hanem korábbiakban Szlovákiában dolgozó hazai állampolgárokról van szó, akik most munka nélkül maradtak a járványhelyzet következtében. A szerb diplomácia vezetője arról is beszámolt, hogy holnap Párizsba és Frankfurtba küldenek el egy kivételes járatot, holnapután pedig Washingtonba repül az Air Serbia gépe a szerbiaiak hazaszállítása érdekében. A Külügyminisztériumnak olyan információi vannak, hogy Thaiföldről csütörtökön megérkeznek Bukarestbe az ott maradt szerb turisták, miután ez bekövetkezik, az Air Serbia a román fővárosba is küld egy gépet a haza szállításuk céljából. Dačić közölte, az eddigiekben a külképviseleteink közvetítése révén mintegy ötezer szerb polgárt juttattak vissza az országba, közülük 2.500-an repülővel, s nagyjából ugyanennyien szervezett autóbuszokkal tértek haza. Mint ismeretes, a külföldről érkezők nem térhetnek haza otthonaikba, miután bejutnak Szerbiába, karanténközpontokba szállítják őket, ahol a leggyakrabban 28 napig tartózkodnak, s valamennyiük esetében elvégzik a koronavírus kimutatására szolgáló tesztet, majd az eredmények fényében járnak el.

AZ UNIÓS RENDSZER RÉSZE VAGYUNK

Megállapodásra jutott az Európai Unióval Szerbia a külföldön tartózkodó polgárok haza szállítását képező nemzetközi rendszerben történő szerepvállalás kapcsán is, így mostantól nemcsak a hazai gépek, hanem az EU országainak a gépei is szállítják majd a szerbiai utasokat, ha arra szükség mutatkozik, ugyanígy a szerbiai gépek is az uniós országok rendelkezésére állnak, ha az adott úti célon tartózkodnak visszatérni kívánó európai polgárok. Ennek az egyezménynek köszönhető például a Peruban rekedt szerbiaiak Bécsbe való eljuttatása, ahonnan már könnyen haza szállította őket a kormány által bérelt gép.

AZ USA-BÓL JÖNNÉNEK A LEGTÖBBEN

Ismét arra kérte a külföldön tartózkodókat Dačić, hogy használják ki az olyan lehetőségeket, amelyekkel összhangban Szerbiához közelebbi desztinációkra érkezhetnek, ne várják el, hogy a kormány mindenhova külön gépet küldjön értük, ez bonyolult, sokszor lehetetlen is az engedélyek beszerzése miatt. Ausztráliában 144, Ausztriában 308, Belgiumban 46, Nagy-Britanniában 60, Görögországban 35, Egyiptomban 25, Csehországban 90, Indiában 34, Indonéziában 51, a Maldív-szigeteken 23, Thaiföldön 80, Vietnámban 15, Kanadában 34, Kuvaitban 43, Marokkóban 25, Nigériában 155, Németországban 1.500, Norvégiában 107, Izlandon 10, Portugáliában 35, az Egyesült Államokban 700, Szaúd-Arábiában 65, Szlovákiában 320, Franciaországban 293, az Egyesült Arab Emirátusokban 177, Svájcban 496, Svédországban 241, Albániában 10, Magyarországon 54 további szerbiai állampolgár jelezte, hogy haza szeretne térni.

A FÖLD VISSZAVÁG

Dačić nyilatkozatában érdekes nézeteket is kifejtett. Arról beszélt, hogy a vírus a bolygó bosszúja mindazért, amit ellene elkövettünk, most már nincsenek szegények és gazdagok közötti különbségek, mindenki egyformán belehalhat a következményekbe. Arról is szólt, jó lenne tisztázni, van-e valóságalapja annak a feltételezésnek, hogy laboratóriumban előállított vírusról van szó, mert ha igen, akkor egy biológiai háború közepén állunk.

ÚJABB RAKOMÁNYOK

A hétvégén egyébként további segélyszállítmányok is landoltak Belgrádban. Szombat délutánig 11 gép érkezett Oroszországból. A rakomány az egészségügyi és védőfelszerelés mellett 16 olyan speciális járművet is tartalmazott, amelyek az utak és helységek fertőtlenítésére szolgálnak. A segítség a két államfő, Aleksandar Vučić és Vlagyimir Putyin korábbi megbeszélésének köszönhetően jutott el országunkba. Az egyezség értelmében 87 orvos és járványügyi szakember is segíteni fogja a szerbiai kollégáik munkáját. Eközben szombaton az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) jóvoltából is védőfelszerelések érkeztek Szerbiába, 1549 védőruha, 9.000 védőmaszk, csaknem 100 ezer sebészi maszk és több mint 70 ezer védőkesztyű volt a rakományban.