2024. március 29., péntek
VIRÁGVASÁRNAP

A mulandó helyett

A lényeges meglátására szólított fel a pápa

A mulandó helyett a valóban lényeges meglátását sürgette Ferenc pápa az egyház történetének legelső interneten közvetített virágvasárnapi miséjén, amelyet a hívőkkel teli Szent Péter tér helyett a teljesen üres szent Péter-bazilikában mutatott be.

Ferenc pápa kijelentette, az új koronavírus-járvány teremtette tragikus napokban arra kell figyelni, ami valóban komolynak számít, a lényegtelennel való felesleges törődés helyett. „Fedezzük fel ismét, hogy az élet értelme a szolgálatban rejlik" - mondta Ferenc pápa.

Délben mondott és szintén interneten sugárzott beszédében a halottakért, betegekért és az őket ellátó egészségügyi dolgozókért imádkozott.
Olaszország templomai is üresek voltak, az idén elmaradt az olajfaágak szentelésének virágvasárnapi hagyománya.