2024. április 16., kedd

Vučić: „Minden közkórház kapni fog hordozható lélegeztetőgépet"

A hadsereg első brigádjának teljes helyőrsége megfertőződött

Aleksandar Vučić szerb elnök vasárnap délelőtt ellátogatott abba az ópázovai raktárba, ahol orvosi és védőfelszereléseket tárolnak. Újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy az állam mindent megtesz a koronavírus elleni küzdelemben, de tehetetlen az emberi felelőtlenséggel szemben, főleg, ha a polgárok nem tartják tiszteletben a járvány megfékezésére hozott intézkedéseket.

Szavai szerint az állam eddig 370 millió eurót költött egészségügyi eszközökre – beleértve az 1000 lélegeztető-berendezést is –, kedden pedig pedig újabb szállítmány várható Kínából, amely a legjelentősebb lesz az eddigiek között.

Az elnök közölte, nehéz éjszaka van mögöttünk, de lesznek még nehezebbek is. A hivatalos adatokat ma is 15 órakor ismertetik, a 24 órás kijárási tilalom bevezetésének szükségességéről pedig a szakemberek fognak dönteni.

A Szerbiai RTV jelentése szerint elhangzott az is, hogy minden közkórház kapni fog hordozható lélegeztetőgépet.

Vučić többek között elmondta, a hadsereg első brigádjának teljes helyőrsége megfertőződött. Ők fogadták a külföldről hazatérő személyeket. A helyzet még súlyosabb lenne, ha nem alakították volna ki a palicsi és a maróti befogadóközpontokat.

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó hírek közül emeljük ki továbbá, hogy az újvidéki Putnik és Vojvodina, a szabadkai Patria, valamint a palicsi Prezident szállodákat is a járvány következményeinek enyhítése szolgálatába állítják. Palicsra azok kerülnek, akik hazatértek külföldről, és koronavírus-tesztjükre várnak, a többi három hotelbe pedig olyan egészségügyi dolgozókat helyeznek el, akik az első vonalban vannak. A négy szálloda összesen 600 személy elhelyezésére alkalmas.