2024. április 20., szombat

Csökkent a karanténban lévők száma Szabadkán

Vasárnap helyett szombat reggel vásárolhatnak a 65 évnél idősebbek

A vajdasági kormány pénteki tájékoztatása szerint az észak-bácskai körzetben, tehát Szabadka város, Topolya és Kishegyes községek területén, összesen 17 koronavírus-fertőzött van. Emellett a www.covid19.data.gov.rs csütörtöki adatai szerint Szabadkán a karanténban lévők száma 1576. Ez azt jelenti, hogy a karanténban lévők száma csökkent városunkban, ugyanis ez a szám március 29-én még 1705 volt. Szabadka a honlapon található lista szerint a karanténban lévők számát tekintve az ország városai közül jelenleg a nyolcadik helyen áll, megelőzve Leskovacot, ahol 1429, és Kragujevacot, ahol 1396 a karanténban lévők száma.

Csak néhány járókelővel találkozhatunk az utcákon (Fotó: Patyi Szilárd)

Csak néhány járókelővel találkozhatunk az utcákon (Fotó: Patyi Szilárd)

Pénteken délelőtt egyébként szinte üresek voltak a város utcái. Továbbra is a bankok és a gyógyszertárak előtt voltak nagyobb sorok, illetve a sugárúton találkozhattunk néhány kutyatulajdonossal, aki kedvencét sétáltatta. A város piacai továbbra is zárva tartanak, azonban a Tejpiac körül találkoztunk néhány árussal, akik az út mellett árulták portékáikat. Egy árus krumplit árult kilónként 50 dináros áron, egy másik pedig a kocsija csomagtartójából barkát árult. Az egyik, piac körüli kapualjban zöldségek egész sorát, krumplit, répát, hagymát kínáltak a vásárlóknak.

Mint ismeretes, a kijárási tilalmat tovább szigorították, így szombaton 13 órától egészen hétfő 5 óráig senki nem hagyhatja el otthonát. Szombaton 4 és 7 óra között azonban a 65 évnél idősebb polgároknak ismét lehetőségük lesz bevásárolni az arra kijelölt üzletekben. Szabadkán a következő üzletek lesznek nyitva a nyugdíjasok számára: a Delhaize a Joó Lajos utcában, a Mercator Matko Vuković utca 10. alatti, Sztapár utcai és Szegedi úti üzletei, a Lidl, a Tim Đuričić Kft. – Tim Market Gregor Krek utcai üzlete, az Univerexport városi, palicsi, hajdújárási, csantavéri, bajmoki, kelebiai, györgyéni és újzsedniki üzletei, a Trgopromet szabadkai, palicsi, csantavéri, királyhalmi, hajdújárási, bajmoki, felsőtavankúti, újzsedniki, valamint a DTL csantavéri, bajmoki és hajdújárási üzletei.