2024. április 20., szombat

A földeket meg kell művelni

Csantavéri és oromi gazdák közös akció keretében tették rendbe a két települést összekötő utat

Mintegy hét kilométeres földesút-szakasz köti össze Oromot és Csantavért, lényegesen lerövidítve a megtett távot az egyik pontból a másikba való eljutáshoz. Évtizedek óta szorgalmazzák, hogy ezt a szakaszt tegyék a mai kor igényeinek megfelelővé, azaz kövezzék vagy aszfaltozzák ki, hogy a két falu között ne csak körbe, Szabadka irányába indulva tudjanak az emberek közlekedni. Ez azonban, amikor az időjárási viszonyok olyanok, így történik, mivel olyankor a nyári út járhatatlan. Esős, havas időszakban kénytelenek az út majdnem háromszorosát megtenni, ha Oromról Csantavérre vagy vissza szeretnének eljutni. Pedig a két falu között mindig is élénk volt a forgalom. Míg Orom nem épült ki olyan mértékben, mint ahogyan a mostani állapota mutatja, az oromiak legtöbbször Csantavérre jártak bevásárolni vagy éppen templomba. Ez a szokás javarészt meg is maradt, mivel napjainkban is sok oromi átjár például a vásárba, a jószágoknak takarmányért, vagy a mezőgazdasági eszközökhöz alkatrészt beszerezni.

Sokan vannak olyanok is, akiknek ezen a szakaszon van termőföldjük, a két falu között, csantavérieknek és oromiaknak is. Mivel javarészt ők veszik igénybe ezt a részt, minden évben kétszer összefognak, hogy a mezei utat elegyengessék, szinte a kövezetthez hasonló simaságúvá tegyék. A földművesek traktoraikkal a délelőtti munkaakciójuk során Csantavéren találkoznak, és onnan indulnak, majd haladnak el egészen Oromig, hogy a nap közepére egy járható, rendezett utat tudjanak maguk mögött. Ebben a törekvésükben az oromi helyi közösség is mindig támogatja őket, ahogy tudja, például üzemanyaggal. Április elsején sem volt ez másképp, amikor fejenként tizenöt liter traktorbavalót kaptak az oromiak, akik részt vettek a munkaakcióban, amelynek során az út ismét egyenletessé vált, jelentősen lerövidítve a két falu közötti távolságot. Lékó Róbert, az oromi helyi közösség elnöke is idestova tíz éve, amióta megszervezik az akciót, támogatásáról biztosítja a tettre kész termelőket.

– Az összefogás szép példáját láthatjuk itt évről évre, mint ahogy ezen a szeles áprilisi napon is. Reméljük, hogy ez volt az utolsó alkalom arra, hogy a gazdáknak kellett rendbe tenniük ezt a szakaszt, ugyanis ígéretet kaptunk arra, hogy hamarosan ezt az útszakaszt is ki fogják aszfaltozni. Nagy jelentőséggel bír ez a rész a két település közötti közlekedésben és a Regionális Hulladéktároló megközelítésében is, ami itt van a közelben, Orom és Békova között. A rendkívüli idők ellenére a munkát muszáj elvégezni a földeken, ezért is fogtak hozzá gazdáink a közös akcióhoz. Az oromi termelők részére tizenöt liter üzemanyagot tudtunk biztosítani egyénenként, ezzel járulva hozzá a tevékenységük sikerességéhez. Nagyon forgalmas ez a rész, ám amikor jelentős mennyiségű csapadék hullik, járhatatlanná válik, így a lapos részben gyakran megesett az is, hogy a járművek elakadtak, viszont amikor jó az út, még teherforgalom is bonyolódik rajta. A gazdák a napokban földet hordták rá, amit most elegyengettek, így bízom benne, hogy amíg nem lesz kiaszfaltozva, átmeneti megoldásként ez is kiváló lesz, persze az lenne a legjobb, ha minél előbb sikerülne kiaszfaltozni, ami az ígéret szerint a közeljövőben meg is történik – mondta bizakodóan Lékó Róbert.

Az oromi földműveseket Magosi Norbert verbuválta csapattá, akinek bár ezen a területen nincs jelentős termőterülete, mégis úgy érzi, az a legkevesebb, amit meg kell tennie, hogy részt vesz a munkában.

– Tíz éve folyik ez az akció, amelynek során kénytelenek vagyunk megjavítani az utat, hogy közlekedni tudjunk rajta. Először összeszántjuk, bemunkáljuk, lehengereljük ezt a szakaszt, amelynek eredményeképp egy kiválóan járható utat kapunk minden évben. Az út nagyon forgalmas, nemcsak a földművesek veszik igénybe, hanem teherforgalom is zajlik itt, éppen ezért a csantavéri Gebi cég is támogatja az akciót. Ők előző nap buldózerrel művelték meg a kritikus pontokat. Ezúttal huszonöt traktoros vett részt a munkában, minden évben nagyjából ennyien vagyunk, akiknek errefelé van megművelendő területe, éppen ezért fontos, hogy felismerjük, magunkért is tesszük, amit teszünk. Az egész folyamatot a csantavéri Körmös Lajos bácsi indítványozta tíz éve, én pedig Oromon szólok az embereknek, így alakult ki ez a létszám a két falu lakóinak részvételével. Csantavéren az a példaértékű, hogy minden fő dűlőutat megjavítanak mindenféle támogatás nélkül, mi, oromiak pedig köszönjük a helyi közösségnek, hogy üzemanyaggal támogatnak minket – hangsúlyozta Magosi Norbert, aki azt is elmondta, az évek során olyanok is eljöttek segíteni, akiknek nincs errefelé földjük, ám egyéb okokból használják ezt az utat, és ez is azt bizonyítja, hogy ez az az akció, amelynek során önzetlenül összefog mindenki.

A járványhelyzet sem tántoríthatta tehát el a munkától az embereket, akik a holnapra is gondolva egyébként is folyamatosan teszik a dolgukat, hiszen a mezőgazdaságban az élet egy pillanatra sem állhat le. A gazdák természetesen a vonatkozó rendeletek szabályait betartva folytatták a munkát, amelynek eredményeképp ezentúl ismét fennakadás nélkül lesz használható az Oromot és Csantavért összekötő útszakasz.