2024. március 28., csütörtök

Felfüggesztések, halasztások

Szerdán késő délután érkeztek meg az első hírek az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalosan összehívott videokonferenciájának eredményeiről. Az UEFA mind az 55 tagországával egyeztetve határozott a klub- és válogatottsorozatok további sorsáról. A döntés értelmében határozatlan időre felfüggesztik az Európa-liga és a Bajnokok Ligája küzdelmeit, s mindent annak érdekének rendelnek alá, hogy a nemzeti bajnokságokat még idén befejezzék. A koronavírus-járvány okozta helyzet folyamatos elemzése lehetővé teszi, hogy az európai szövetség időben reagáljon a fejleményekre. Aleksandar Čeferin, az UEFA elnöke szerint a bajnokságokat júliusban vagy augusztusban lehetne lezárni, az Európa-bajnokság pótselejtezőit – így a bolgár–magyar és a norvég–szerb párharcot is – újfent későbbi dátumra tűzték ki, s nem valószínű, hogy az ősz beköszönte előtt lejátsszák őket. A végrehajtó bizottság döntésének értelmében egyelőre nem született megoldás a játékosok szerződéseinek módosítására, amelyre azért lenne szükség, mert a legtöbb megállapodás június végén lejár. Elhalasztják továbbá a 2021-es utánpótlás- és női Eb-t is, ami magával vonja, hogy nemcsak az idei, de a jövői évi versenynaptárait is újratervezi az UEFA.