2024. március 29., péntek
NBA

Negyedével csökkentenék a béreket

Súlyosan érinti a koronavírus járványa a világ egyik, üzleti értelemben is legnagyobb szabású bajnokságát, a tengerentúli profi kosárlabdaligát. Legújabban az NBA vezetősége a játékosok szervezetével együttesen azt vetette fel, 25 százalékos fizetéscsökkentésre kellene sort keríteni, amennyiben véglegesen törölnék az alapszakasz bő háromnegyedénél, március 11-én félbeszakadt szezont. A baljós helyzet ellenére a liga vezetősége pillanatnyilag még bízik a folytatásban, bár ennek ellentmond, hogy az Egyesült Államok az utóbbi héten a járvány első számú gócpontjává vált kb. 200 ezer fertőzéssel és több mint 4000 halottal.

A kollektív szerződés értelmében rendkívüli helyzetek, pl. katasztrófák vagy járványok idején elmaradt mérkőzésenként 1 százalékkal csökkennek a bérek. A liga április 1-jén még a megállapodás szerinti összegeket utalta ki, ám a folytatásban komoly gondot okoz a bevételkiesés, ami miatt át kell gondolni a költségvetést. Külön problémát jelent, hogy a 434 szerződtetett játékosnak csak 10 százaléka – például LeBron James – kapja novembertől májusig elosztva az éves fizetését, a fennmaradó 90 százaléknak 12 hónapra elosztva utalják, vagyis nekik minden körülménytől függetlenül rendszeresen járna a pénz.

Helyi riválisé a Lakers egykori otthona

Steve Ballmer, az NBA-ben szereplő Los Angeles Clippers elnök-tulajdonosa megvette a városi rivális Lakers egykori otthonát, a The Forum multifunkcionális csarnokot. Az insidethegames.biz oldal beszámolója szerint Ballmer 400 millió dollárt fizetett az eladónak, a Madison Square Garden Companynek.

A Clippers jelenleg a Staples Centerben játssza a mérkőzéseit, a tulajdonos viszont a The Forum mellé egy új, 18 ezer néző befogadására alkalmas modern csarnok, a Clippers Arena felépítését tervezi. Ehhez azonban szüksége volt az 53 éve megnyitott létesítmény megvételére.

A The Forum 1967 és 1999 között adott otthont a Lakersnek, emellett játszottak benne NHL-találkozókat is. Azóta többnyire koncerteket rendeznek benne, illetve küzdősportgálákat. Az 1984-es olimpián a kosárlabdatorna helyszíne volt, a 2028-as ötkarikás játékok során a tornaversenyek otthonául szolgál majd, akkor a kosárlabdázók a Staples Centerben küzdenek meg egymással.

ABA-LIGA

Bajnok a Partizan?

Komoly kérdéseket vet fel a rendkívüli helyzet a regionális ABA-ligában is. A Partizan háza tájáról egy ideje olyan hangokat lehet hallani, amelyek a csapat bajnokká nyilvánítását várják el. A fekete-fehérek az alapszakasz vége előtt egyetlen fordulóval behozhatatlan előnnyel, 17/4-es mérleggel vezettek, a Budućnost 15/6-tal, a Crvena zvezda 14/7-tel állt a megszakítás előtt. A Zvezda felől értelemszerűen a veszélyhelyzet utáni rájátszás lebonyolítását követelik. Az is gondot okoz, hogy a Krka, a Mega és a Zadar egyaránt 6/15-tel sereghajtó, vagyis a kieső- és osztályozóhely sorsa miatt is nehéz helyzetben vannak a döntéshozók.