2024. március 28., csütörtök
OLIMPIA

Mekkora lesz a többletköltség?

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyelőre nem összegezte, mekkora többletköltséggel kell számolni a tokiói játékok elhalasztása miatt. Szakértők szerint Japánnak legalább kétmilliárd eurónak megfelelő összeget kell kapnia a pluszkiadások miatt. A költségek megoszlanak a rendezők, a NOB és az olimpiai család többi tagja között, a pontos számításokat most végzik. Kérdéses az is, hogy a NOB mennyit vállal az úgynevezett nem tervezett többletköltségekből. A prioritást a szervezők számára most a 41 versenyhelyszín áttekintése jelenti, hogy ezeket biztosítsák jövő nyárra is. A másik nagy megoldandó feladat az 5000 lakásból álló olimpiai falu, amelynek házait már értékesítették.

Marad Szapporó

A NOB jövőre is azt a versenyprogramot próbálja majd követni, amely idén érvényes lett volna a tokiói olimpián, és Szapporó is versenyhelyszín marad. Az insidethegames.biz portál úgy tudja, hogy a várható hőség miatt a jóval északabbra fekvő város marad a maratonfutó- és a gyaloglószámok házigazdája, s a NOB általánosságban arra törekszik, hogy az legyen a lebonyolítás időrendje, amely idén lett volna. A szervezők szerint több szempontból is meg kell vizsgálni a kialakult helyzetet, ezek közül az egyik az, hogy elképzelhető, bizonyos versenyhelyszínek jövőre már nem állnak rendelkezésre. Ezt Thomas Bach, a NOB elnöke is elismerte.

Teljes dohányzási tilalom

A tokiói olimpiára, illetve paralimpiára történő felkészülés jegyében teljes körűvé vált a dohányzási tilalom a japán főváros éttermeiben. A passzív dohányzás káros hatásainak kiküszöbölésére tervbe vett intézkedést Tokió kormányzata szakaszosan vezette be – emlékeztetett rá az insidethegames.biz oldal. Az első megszorítást 2018 júliusában jelentette be, a teljes körű tiltás pedig – annak ellenére, hogy mindkét eseményt egy évvel elhalasztották – mostantól érvényes. A korlátozás mostanra teljessé vált, az alapterülettől és a forgalomtól függetlenül minden, alkalmazottakat foglalkoztató étteremre vonatkozik. A szabálysértőket akár 500 eurónak megfelelő bírsággal is sújthatják. Az intézkedés nyomán az éttermek az utcákra helyezték ki a hamutartóikat.