2024. március 28., csütörtök

Ez nem a politikai nyerészkedés időszaka

Pásztor István: A jelenlegi járványhelyzet kizárólag az emberéletekről szól

Reagált Donald Tusk, az Európai Néppárt elnökének nyílt levelére Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, rámutatván, hogy az említett levél nem más, mint a koronavírus-világjárvány más szinteken, illetve színtereken is jellemző elpolitizálásának az ékes példája, ez pedig azért veszélyes, mert ellehetetleníti a pandémia ellenes küzdelem során nélkülözhetetlen erők megfelelő összpontosítását.

A pártcsalád tagjainak írt levelében Donald Tusk kifejtette, hogy az Európai Néppártnak (EPP) felül kell vizsgálnia eddigi álláspontját a Fidesz tagságáról. Mint hozzátette, „a rendkívüli helyzetre vonatkozó jogszabályokat a koronavírus okozta járvány indokolja, azokra szükség van, még a demokrácia korlátozásának árán is, azonban nem engedhető meg, hogy visszaéljenek velük.” Az MTI hírösszeállítása szerint Tusk kijelentette, hogy a rendkívüli intézkedéseknek a koronavírus-járvány megfékezését kell szolgálniuk, nem pedig a kormányok hatalmának a kiterjesztését állampolgáraik felett. „Politikailag rendkívül veszélyes és erkölcsileg elfogadhatatlan a világjárványt állandó vészhelyzet kihirdetésére használni ” – szögezte le.

– Számos aggály vetődött fel a magyarországi helyzettel kapcsolatban. Sokak szerint ugyanis túlzóak a vészhelyzeti szabályok, de legfőképp azért, mert azokat időkorlát nélkül vezetik be. Sokan Önök közül nem egyeztek bele a Fidesz kizárásába a politikai családunkból, annak ellenére sem, hogy bírálták Orbán politikáját a korábbi döntései miatt. Jelenleg legfontosabb feladat a járvány megfékezése, azonban hamarosan eljön az ideje, hogy a pártcsalád felülvizsgálja a Fidesz tagságával összefüggő álláspontját – írta levelében Donald Tusk.

Az erre a levélre írt válaszleveléhez tartozó Facebook-bejegyzésben Pásztor István megjegyezte: „Várható volt. Úgy a körlevél, mint a tartalma”. Mint hozzátette, a koronavírus megjelenésének és a vele vívott küzdelemnek sajnos velejárója a téma mérhetetlen, sorsrontó elpolitizálása. Pásztor István szerint állítását magyarországi, de szerbiai ellenzéki megnyilvánulások is alátámasztják. Ennek következtében az ember nem is vonhat le más következtetést, mint azt, hogy a politikai nyerészkedés egyesek számára fontosabb a vírus leküzdésénél, emelte ki Pásztor István, hozzátéve, hogy még ezeknek a folyamatoknak az ellenére is meglepő, hogy mindebben a Néppárt elnöke is részt vesz, már csak azért is, mert sokan azt remélték, hogy Tusk elnökké való megválasztása új fejezetet nyit majd a pártcsalád életében. Sajnos az idő és a körlevél nem ezt bizonyítja, állapította meg Facebook-bejegyzésében a VMSZ elnöke.
– Még egy egész hónap sem telt el azóta, hogy szabadkai találkozásunkra készültem. Mint az életben szinte mindent, ezt is felülírta az új típusú koronavírus okozta járvány.

A járvány okozta válsághelyzetben a Nyugat-Balkán és Közép-Európa országaiban az emberek határozott cselekvést várnak el kormányaiktól, akikkel példamutató módon közösséget vállalnak. A fegyelmezettség és a közösségvállalás egyik alapja lehet történelmi tapasztalatuk, amelynek köszönhetően különbséget tudnak tenni a diktatúra és a felelős kormányzás között, a békeidők és a válsághelyzet között. A jelenlegi járványhelyzet egyetlen európai és egyetlen európai uniós országban se nem politikai, nem ideológiai, illetve nem meggyőződésbeli kérdés, továbbá nem hatalmi-ellenzéki összetűzés tárgya. Ez a járványhelyzet emberéletekről szól. Éppen ezért minden megnyilvánulás, ami politikai szemszögből intéz támadást a járványhelyzet megfékezésének céljával küzdelmet folytató felelős kormányzatok ellen, közös esélyünket gyengíti a vírus legyőzésében – fejtette ki levelében Pásztor István.
A VMSZ elnökének Tuskkal megosztott álláspontja szerint a Néppártnak és elnökének élen kell járnia abban, hogy az egészségügyi válsághelyzet megoldására összpontosítva támogassa mindazokat a kormányokat és a politikusokat, akik emberéletek tízezreinek a megmentéséért küzdenek, együttesen polgáraikkal. A politikai megosztottságot háttérbe kell szorítani, nyomatékosította Pásztor István, aki szerint ezen múlik most a Néppárt politikai családjának a hitelessége.

– Ebben az egészségügyi vészhelyzetben az európai polgárok önfegyelmet gyakorolnak, magatartásuk pedig felelősségteljes, így kormányaiktól is felelősségteljes és határozott cselekvést várnak el. A Néppártnak ebben kell támogatnia a pártcsalád hatalmon vagy ellenzékben lévő pártjait. A Néppárt pártcsaládjának tagjaként úgy vélem, az, hogy ebben a helyzetben a demokratikus elköteleződés kérdéskörét Ön kiegyenlíti az egészségügyi veszélyhelyzet, a világjárvány miatt szükségből és felelősségből meghozott, valamint meghozandó kormányzati döntésekkel, energiától fosztja meg azokat a törekvéseket, amelyek tízezrek életét jelenthetik. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az új típusú koronavírus-járvány neheze még előttünk áll. Már most nyilvánvaló, hogy a járvány leküzdését követően a megszokott európai életvitel formái az egészségügyi helyzetből fakadó prioritások szerint fognak átalakulni. Ennek tudomásul vétele lesz az első lépés akkor, amikor eljön a politikai párbeszéd megújításának az ideje, de ma még a küzdelem napjai állnak előttünk. A járvány leküzdése a közös cél. Engedje meg, hogy Önnek, mint a Néppárt elnökének, ahogyan a pártcsaládunk minden pártjának, erőt kívánjak ehhez – fogalmazott Pásztor István.