2024. április 20., szombat

Vigyázzunk egymásra!

A Vajdasági Magyar Szövetség az ifjúság közreműködésével létrehozta a Vigyázzunk egymásra nevű programot, amely egész Vajdaság területén aktívan működő akcióvá vált. Ódri Norbert, a VMSZ Ifjúsági Fórumának alelnöke, az Európa Kollégium bennlakója is önkéntes munkával segíti az idősebb polgárokat a rendkívüli állapot idején. Az alelnökkel a Vigyázzunk egymásra program nyújtotta lehetőségekről beszélgettünk:

– Miben segíti a program támogatásra szoruló polgártársainkat?

– Az előállt helyzetben sokan jelentős segítségre szorulnak, láthatjuk, hogy sokféle önkéntes csapat megalakult már a járványhelyzet, illetve a rendkívüli állapot kialakulása óta. A VMSZ az ifjúság közreműködésével Vigyázzunk egymásra név alatt olyan programot indított, amely az idősebbeket segíti a bevásárlásban, a gyógyszerek beszerzésében vagy éppen a nyugdíjak felvételében. A terepi tapasztalat a következő: sokaknak segítenek a családtagok, szomszédok, ismerősök, viszont a határzár következményeként sokan külföldön maradtak, nem tudtak hazajönni és segítséget nyújtani idősebb családtagjaiknak, ismerőseiknek. Ez volt az egyik ok, ami miatt a Vajdasági Magyar Szövetség szükségesnek érezte ennek a programnak a bevezetését.

– Fiatal alelnökként melyik körzetben felelsz az önkéntes munkáért?

– Jómagam a nagykikindai körzetben felelek az önkéntes munkáért. Sikerült egy jó, működőképes rendszert kialakítanunk helyi megbízottakkal és önkéntesekkel. Mondhatjuk, hogy felállt a rendszer, és a terepen már nagyban segítkezünk. Célunk, hogy minden segítségre szoruló emberhez eljussunk és segítséget nyújtsunk nekik.

– A rászorulók hol tudnak segítséget kérni?

– Továbbra is arra kérünk minden polgárt, főleg a 65 évnél idősebbeket, hogy maradjanak otthon a saját és mások biztonsága, egészsége érdekében. Ha segítségre van szükségük, keressék fel a települési megbízottakat a www.koronavirus.vmsz.org.rs honlapon. A lehető legrövidebb időn belül megoldjuk a nyugdíjeljuttatást vagy egyéb, beszerzéssel kapcsolatos problémájukat – ígérte Ódri Norbert, a VMSZ IF alelnöke.