2024. március 28., csütörtök

Több mint 8500 profilt töröltek

A Twitter az állami propaganda ellen lépett fel

A Twitter közösségi oldal mintegy 8558 olyan profilt szüntetett be, amelyek célja a közösségi oldal működtetői szerint a Szerb Haladó Pártnak és a párt elnökének, Aleksandar Vučićnak a népszerűsítése volt – erről maga a Twitter adott ki közleményt.

– A múlt év végéig egy koordinált, nem autentikus aktivitással megbízott fiókok csoportját azonosítottunk, így 8558 olyan fiók megszüntetésére került sor, amelyek Szerbiában a hatalmi párt és a párt vezetőjének népszerűsítésére szolgáltak – emelte ki a Twitter a biztonsági fiókjában, a Twitter Safety-n.

Aleksandar Vučić csütörtök esti sajtótájékoztatóján reagált a közösségi oldal döntésére. Kiemelte, ennek a lépésnek semmi jelentősége, és ironikusan megjegyezte, ezek után olyanok is dominálhatnak az adott közösségi oldalon, akiknek eddig nem sikerült.

Az esetről a brit The Guardian is beszámolt, rámutatva, hogy a Twitter mintegy 20 ezer hamis fiókot szüntetett meg, amelyeket a hatalom népszerűsítésével kötöt össze Szerbiában, Szaúd-Arábiában, Egyiptomban, Honduraszban és Indonéziában. A Guardian kiemelte, ezeknek a fiókoknak a törlésére azért került sor, mert nem voltak összhangban a Twitter szabályaival, megpróbálták aláásni a közösségi oldalon zajló nyilvános kommunikációt.

Yoel Roth, a Twitter integritásának vezetője felhívta a figyelmet, hogy az adott fiókok törlése része annak a küzdelemnek, amely az államilag támogatott információs műveletek felismerésére és feltárására irányul.

A hír szerint a Szerbiát érintő 8558 fiókból az adott közösségi oldalon több mint 43 millió bejegyzés került ki, amelyek elsősorban Vučić hatalmának pozitív fényben való feltüntetésére, illetve a politikai ellenfelek támadására irányultak.

A szerbiai álprofilok mellett Egyiptomban 2541 fiók beszüntetésére került sor, amelyek az állam Iránnal, Katarral és Törökországgal szembeni kritikát erősítették, Hunduraszban pedig 3104-re, amelyek az elnöki bejegyzések továbbítására szolgáltak. Szaúd-Arábiában 5350 fiókot szüntettek be, amelyek a királyi család érdemeinek emelésére és a török és a katari Jemenben folytatott hadműveletek bírálására szolgáltak.