2024. április 19., péntek
SPORTHÍREK

Segítséget kérnek a teniszezők

Alacsonyabban rangsorolt játékosok egy csoportja a Nemzetközi Teniszszövetségtől (ITF) kér anyagi támogatást, mert elapadt az egyetlen bevételi forrásuk, ugyanis a járvány miatt bizonytalan ideig szünetelnek a tornák. A női világranglista 375. helyén álló grúziai Szofia Sapatava indította el azt az online petíciót, amelyhez már több mint 1350-en csatlakoztak. A 31 éves játékos kifejtette, a jelenlegi körülmények között sokan nem lesznek képesek fenntartani mindennapi életszínvonalukat, majd hónapok múlva visszatérni a pályára, ezért kért segítséget az ITF-től. A brit Tara Moore (447.) rávilágított, hogy sok játékosnak nehéz lesz túlélni a következő néhány hónapot, mivel korábban nem keresett sokat. Az indiai Prajnesh Gunneswaran (132.) szerint sokan a megtakarításaikhoz nyúlnak, vagy a családjuktól kérnek segítséget, hogy átvészeljék a kényszerszünetet.

A járvány miatt az ATP és a WTA is június elejéig felfüggesztette az összes versenyét. A Reuters brit hírügynökségnek mindkét szervezet azt mondta, hogy már dolgoznak a játékosok megsegítésén, az ITF viszont nem reagált a megkeresésre.

Áprilisban jön a Jordan-dokumentumfilm

A ESPN amerikai televíziós csatorna júniusról áprilisra hozta előre tízrészes, Michael Jordanről szóló nagyszabású dokumentumfilm-sorozatának bemutatását. A New York Post értesülése szerint Az utolsó tánc címmel futó sorozat első epizódja április 19-én kerül adásba. A premier eredeti dátuma június volt. Magyarországon várhatóan az egyik legnépszerűbb streamingszolgáltatón lehet majd megnézni. A nagy érdeklődéssel várt széria a Chicago Bulls 1996 és 1998 közötti második triplázását mutatja majd be, eddig soha nem látott archív felvételek segítségével.

Szuperliga – majd tíz év múlva

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München klubelnöke kizárta annak a lehetőségét, hogy tíz éven belül elinduljon a legjobb európai labdarúgócsapatokat felvonultató szuperliga. A 64 éves sportvezető a Frankfurter Allgemeine Zeitung lapnak adott nyilatkozatában kifejtette: a koronavírus-járvány olyan gazdasági válságot okozott a futballban, hogy a szuperliga elindítása most lekerült a napirendről. „Az ilyen jellegű tervek megvalósítását abszurddá tette a válság. Annak az ötletnek amúgy is csak egyetlen célja lett volna: még több pénzt keresni.”

Az elmúlt években rendre visszatérő téma volt az európai topklubok között, hogy a Bajnokok Ligája alternatívájaként az ő részvételükkel egy bajnoki rendszert dolgoznak ki. Így annak bevételeiről ők dönthetnének, nem pedig az UEFA. „Azt tanácsolom, hogy az ilyen típusú kérdésekkel majd akkor foglalkozzunk, ha leküzdöttük a mostani válságot. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a következő tíz évben nem lesz szuperliga” – nyilatkozta Rummenigge, hozzátéve: támogatja a jelenlegi európai modell életben tartását, vagyis azt, hogy a hazai bajnokságokból lehet kvalifikációt szerezni az európai kupasorozatokba. „Talán ez a mostani krízishelyzet kiprovokálja tőlünk, a kluboktól azt, hogy ne hajszoljuk a pénzt olyan nagy lendülettel, ahogyan eddig. De mindenekelőtt azt szeretném, ha be tudnánk fejezni az idényt” – mondta.