2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY

Türkmenisztán betiltotta a kórokozót

Amerikai hadihajót kerített hatalmába a járvány – Megteltek a halottasházak New Yorkban

Bár korábban arról érkeztek hírek, hogy Európa két legveszélyeztetettebb országában (Olaszországban és Spanyolországban) lassul a járvány terjedése, a helyzet továbbra is nehéz mindkét helyen. A spanyoloknál rekordot döntött az egy nap alatt elhunytak száma, az olaszoknál pedig – rövid ideig tartó csökkenés után – ismét egyre több fertőzöttet regisztrálnak. Az USA-ban egy repülőhordozón is felütötte a fejét a kór, a közép-ázsiai Türkmenisztánban meg sem jelent, sőt állami rendelettel betiltották még a koronavírus szó használatát is.

Felépült és már otthonából tartja interneten a kapcsolatot tíz unokájával és tizenegy dédunokájával az a 95 éves svájci nő, akit egy hétig ápoltak az új koronavírus okozta betegséggel intenzív osztályon. Gertrude Fatton boldog, hogy otthon lehet a franciaajkú Neuchatel kantonban lévő otthonában macskájával és családjával. Hazatérte után elmondta: nem félt a haláltól és nem is gondolt rá.

Nem sokkal korábban – a járvány európai gócpontjának számító – Olaszországban egy nála idősebb ember is meggyógyult a betegségből. Nevét nem közölték, de azt igen, hogy egy 101 éves férfiről van szó, aki Riminiben él.
A koronavírus okozta betegség különösen az időseket sújtja. Olaszországban a 90 év fölötti fertőzöttek halálozási aránya 30 százalék.

RÓMA HOSSZABBÍTOTT

Európában a vírus továbbra is ebben az országban tombol a leghevesebben: tegnap mintegy 105 ezer fertőzöttet tartottak nyilván, ebből több mint 28 ezer beteg volt kórházban. A halálos áldozatok száma meghaladja a 12 400-at, a gyógyultaké viszont csak a 16 ezret. A világban a vírus miatt elhunytak bő egyharmada olasz állampolgár.

A gócpontként kezelt Lombardiában csökkent, országosan növekedett az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. A kormány ezért tegnap április 13-áig meghosszabbította a korlátozó intézkedéseket. Több ország is tovább szigorított.

Kína egyik legnagyobb biztosítója, a Ping An szerint Európában most tetőzhet a járvány. Némelyik országban lehet, hogy ez a helyzet, másutt azonban nem. Ausztriában, a Benelux államokban, az Egyesült Királyságban és még jó néhány uniós tagállamban például folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és az elhunytak száma.

SZOMORÚ SPANYOL REKORD

Minden eddiginél több áldozatot követelt a vírus Spanyolországban is, ahol már napok óta mintegy nyolcszáz ember hal meg miatta. A járvány kezdete óta a legtöbben, 849-en kedden veszítették életüket a fertőzöttek közül. Eddig összesen 8500-an hunytak el és több mint 96 ezer embernél azonosították a vírus jelenlétét.

Egyre jobban szenved a vírus okozta válságtól Franciaország is, amelynek kormánya ezért április 15-éig meghosszabbította a kijárási tilalmat.  A hatóságok majdnem 53 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, a betegségbe 3532-en haltak bele.

Németországban lassuló ütemben terjed a vírus, ám így is csaknem 72 ezer fertőzöttről tudnak. Az elhunytak száma (775) viszont gyorsan növekszik.

A PANASZKODÓKAT KIRÚGJÁK

Az Egyesült Államokban, ahol a világon a legtöbb a regisztrált fertőzött (számuk eléri a 189.618-at, a halottaké pedig a 4079-et), még nem következett be fordulat a betegség terjedésének megakadályozásában. Ráadásul továbbra sincs elegendő gyógyászati segédanyag, védőruha és vírusteszt. Több tagállamban a kórházvezetők elbocsátással fenyegetik azokat az orvosokat és ápolókat, akik a sajtónak panaszkodnak az egészségügyi berendezések vagy védőruhák hiányára, esetleg a munkakörülményekre.

Oroszország tegnap egészségügyi berendezéseket és védőfelszerelést szállító katonai repülőgépet indított az USA-ba.

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon fájdalmas két hét vár honfitársaira, akik arról is értesülhettek, hogy kitört a járvány a – Guam kikötőjében horgonyzó – Theodore Roosevelt repülőgép-hordozón is, amelyen ötezren szolgálnak. A hajó kapitánya drámai hangú levélben követelt intézkedéseket a legénység megmentéséért.

Sok egyéb gond is akad. New Yorkban például megteltek a halottasházak, a járvány halálos áldozatait immár hűtőkamionokban és hűtött sátorokban helyezik el a kórházak mellett.

ESŐKABÁTBAN ÉS SISAKBAN GYÓGYÍTANAK

Az ázsiai országok egyre szigorúbb korlátozásokat vezetnek be, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban messze még a járvány vége a térségben. A Világbank pedig arra figyelmeztet, hogy a kelet-ázsiai és a csendes-óceáni térség országai recesszióra számíthatnak.

Indiában egyelőre az egészségügyi eszközök és a védőfelszerelések hiánya okoz gondot. A nehézségek miatt egyes térségekben arra kényszerülnek az orvosok, hogy esőkabátban és bukósisakban lássák el a betegeket. Az országban eddig 1400 fertőzöttről és 35 halálos áldozatról tudnak.

NE SZÓLJ SZÁM!

Türkmenisztán sajátos módját választotta a kór elleni küzdelemnek: megtiltotta a koronavírus szó használatát és a védőmaszkok viselését. A koronavírus szót nem használhatja az állami média, és az utcán sem szabad kimondani. Aki közterületen járványról beszél, letartóztatják.

A Riporterek Határok Nélkül médiajogi csoport szerint a kifejezés eltűnt az egészségügyi információs füzetekből is, amelyeket iskolákban, kórházakban és munkahelyeken osztogattak. A külügyminisztérium sem használja már két hete az ominózus szót, amely az egészségügyi tárca honlapján sem olvasható.

Az országból eddig egyetlen koronavírusos fertőzést sem jelentettek, pedig a szomszédos Irán a térség járványközpontjának számít, mivel ott több mint 44 ezren kapták el a kórt és majdnem háromezren haltak meg.

RABOKAT ENGEDNEK SZABADON

A közel- és közép-keleti térségben éppen Iránban (meg Törökországban és Izraelben) nőtt jelentősen a vírustól megbetegedettek, illetve elhunytak száma. Törökország 90 ezer rabot tervez szabadon engedni a börtönökből a járvány miatt.

Afrikát, ahonnan eddig összesen 5880 fertőzöttet, valamint kétszáz halálesetet jelentettek, a járvány eddig nem érintette olyan súlyosan, mint más kontinenseket. Ennek ellenére több afrikai országban szigorító intézkedéseket vezettek be, még ott is, ahonnan egyelőre nem jelentettek megbetegedéseket.

A helyzet a Dél-afrikai Köztársaságban a legkritikusabb, itt több mint 1350 embert fertőzött meg bizonyítottan a vírus és öt személy halálát okozta.

Mi mennyi?

Mivel viszonyítási alap nélkül nem tudni, hogy mi mennyi, valami sok-e vagy kevés, ezentúl napi rendszerességgel referencia-értékeket teszünk közzé, amivel – reményeinek szerint – az aktuális járványra vonatkozó adatok érthetőbbek és áttekinthetőbbek lesznek.

► Naponta világszerte mintegy 360 ezer ember születik (óránként 15 ezer), 150 ezer pedig meghal (óránként 6250). A halálesetek kétharmada (100 ezer fő) az ún. természtetes okokra, az időskori végelgyengülésre vezethető vissza.

► A WHO adatai szerint globális szinten évi 290.000 és 650.000 közt mozog a szezonális influenzához köthető halálozások száma. Legenyhébb lefolyású náthalázas esztendő esetén ez napi 794, havi 24 166 elhunytat jelent, közepes intenzitású (400 ezres mortalitás) év során napi 1095, havi 33 333, sok fertőzöttel járó esztendő esetén pedig napi 1780, havi 54 166 személy halálát jelenti.

► A szezonális influenzától évente 240 millió–1,6 milliárd ember betegszik meg.

► Az új típusú koronavírussal (Sars-Cov-2) való fertőzöttek száma szerda délelőtti adatok szerint 859. 796. A fertőzés okozta betegség (Covid-19) szövődményei következtében (december végétől eddig) összesen 42 341-en haltak meg. A megbetegedettek közül 178. 301 személy már meggyógyult.