2024. április 16., kedd

Fegyelmezett város

Az elmúlt hétvégén a polgárok tartották magukat az önkéntes karantén előírásaihoz, ami a járványhelyzetre való tekintettel kiemelten fontos. Szombaton és vasárnap a rendőrség mindössze három olyan személyt fülelt le, akik megszegték a kijárási tilalmat. Ellenük szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

A híres zombori sétálóutca hátterében a csodálatos megyeházával (Fotó: Molnár Edvárd)

A híres zombori sétálóutca (archívum)

Ingyentaxi a kórházi dolgozóknak

Az R TAXI vállalat ingyenesen fuvarozza haza a munkából a zombori közkórház alkalmazottait. A vállalat egyfelől így kívánja meghálálni a helyi önkormányzatnak, hogy biztosította az alkalmazottak és az utasok biztonságát növelő ingyenes fertőtlenítőszert a taxisoknak, másfelől segítséget óhajt nyújtani az egészségügyi dolgozóknak.
A fuvarhoz mindössze arra van szükség, hogy a kórházi alkalmazott a kórház valamelyik telefonszámáról hívja fel a taxi vállalatot, és közölje, hogy ingyen fuvarról lesz szó.
A kezdeményezés már működik, főként reggel hat és este tíz óra körül érkeznek a hívások. Az R TAXI ugyanis rendelkezik az éjszakai munkához szükséges engedéllyel. Egyelőre két járműve tart éjszaka ügyeletet, ám, ha a megnövekszik az igény ez iránt a szolgáltatás iránt, több taxi is jár majd éjszaka.

Maszkokat varrnak a kapcsolati erőszak áldozatai

A zombori titkos menedékházban elhelyezett nők elkezdtek védőmaszkokat varrni a lakosság számára. A kapcsolati erőszak áldozatai önkéntesekkel egyetemben öt varrógépen dolgoznak. Kezdeményezésüket az önkormányzat mellett az S-Leasing, az IDC cégek, valamint a Szent Száva iskola vezetősége támogatja.
A titkos menedékház fölhívást intézett a háziasszonyokhoz, hogy akinek kedve tartja és teheti, csatlakozhat a maszkvarrókhoz, azzal, hogy a munkát otthonról kell végezni.

Bezárták az összes piacot
A városi piacokat üzemeltető Prostor kommunális közvállat közzétette, hogy a koronavírus-fertőzés terjedésének meggátlására foganatosított kormányrendelet értelmében megtiltotta minden városi piac működését, így vasárnap még a zöldségpiac sem nyitott ki. A közvállalat úgy kívánja segíteni a vásárlókat és az eladókat, hogy hivatalos honlapján közzé teszi és naponta frissíti azoknak a termelőknek és kereskedőknek a telefonszámát, akik háztól árulnának zöldséget és gyümölcsöt, illetve vállalnak házhoz szállítást.